A Fehér Szél minőségét a Maják legtöbbször a Szellem tüzéhez, az Isteni sugallathoz, vagy épp a Kozmikus lélegzethez hasonlították. Mindenképp jelképezi a felsőbb erőkkel való összeköttetést és vezettetést. Ezeken a napokon érdemes megerősíteni a Szellemi összeköttetést, összpontosítani belső hangunkra és azt hittel és vakon követni.
A mindennapokban ez leginkább úgy jelenik meg életünkben, hogy kissé eltávolodunk lelkünktől, meginog a hitünk, vagyis magányosnak, netán kirekesztettnek érezzük magunkat. Ilyenkor érdemes a külső kommunikációkat visszafogni és a felszínes csevejek helyett, inkább belső monológot folytatnunk, megerősítést, mantrát vagy éppen imát mormolnunk. A lényeg az összpontosítás, és a tudatos légzés. Az Égenjáró hullámvarázsban a 10. napon megjelenő Fehér Szél minősége ma arra kér, hogy egy percre csendesedjünk el és összegezve az elmúlt napok tanításait, változtassuk meg magunkban mindazon ítélkezést, nézőpontot, melyhez eddig ragaszkodtunk. Az Égenjáró kalandozó energiái végre beértek és már másként láthatjuk a világunkat! Ne torpanjunk meg ettől, lépjünk tovább ezen az új és ismeretlen úton, mely most megnyílt előttünk. Vállaljuk a felelősséget eddigi utunkért és a következőkért. Legyünk hűek kitűzött céljainkhoz és ne hagyjuk veszni. Önmagunkért! Bízzunk ebben az új szemléletben és önnön képességeinkben. Sokszor a Személyiség vágyai háttérbe szorítják a Szellem hangját, de az is előfordulhat hogy lelkünkben túl nagy a „hangzavar”. Ha ma azon kapjuk, hogy kissé „elveszettnek”, szétszórtnak, hebrencsnek érezzük magunkat, álljunk meg egy kicsit és végezzük el az alábbi egyszerű légzőgyakorlatot:
Húzzuk ki magunkat, karok a test mellett saját súlyuktól lógnak. Térd picit rogyaszt, medencét enyhén előre billentve álljunk stabilan. Fejtetővel az ég felé, farokcsonttal a Föld vasmagkristálya felé nyújtózkodjunk. Ha megtaláltuk a kényelmes pozíciót, egyenletes ütemre vegyünk egy mély lélegzetet, engedjük le mélyen a pocakunkba, majd ugyanarra az ütemre tartsuk bent, majd végül szintén ütemre fújjuk ki mind az utolsó szuszig. Ismételjük meg háromszor.
Akár légzéssel gyakorlattal, akár meditációval, a lényeg, hogy összpontosítsunk, térjünk vissza a jelen állapotába és kapcsolódjunk össze a Mindenség energiáival. Legyünk nyitottak és ítéletmentesek. Haladjunk az őszinteség és egyenesség ösvényén. Ma különösen fontos, hogy szavainkat, mondandóinkat őszintén és tiszta szívvel válogassuk meg! Ne feledjük a szavak teremtő erejét!
ŐSZI AKCIÓ!
(2021 09.01- 11.30-ig)
Megállíthatatlanul itt az Ősz, a befelé fordulás időszaka! Használd ki ezt az alkalmat arra, hogy jobban megismered a benned rejlő potenciálokat, a fejlesztendő területeket, korlátokat, hogy minél hatékonyabban haladhass tovább Fejlődési utadon!
Kérj komplex személyes elemzést most akciósan, 4000 Ft-ért.
Mantra:
Tökéletesítek, hogy kommunikáljak
Előállítva a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem a szív ereje vezet utamon
- Tónus:
Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.
Mudra:
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
“Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.”
Megerősítés:
“Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.”
A Vörös Égenjáró Hullámvarázs kilencedik napján a Szoláris Sárkány napja köszönt ránk, erősítve bennünk a bizalom és a biztonság érzését, melyre nagy szükségünk van a cél előtti utolsó hajrában. A mai nap felkészít bennünket az új kezdetekre, megújult énünkre. Elérkezett az aktív cselekvés ideje, hogy lépjünk fejlődésünk felé.
Ma visszatér az önmagunkért való felelősségvállalás, a belső fény és az Egység témaköre, mely a Sárga Nap minősége. A Galaktikus tónusú napok mindig egyfajta visszajelzés részünkre, hogy megtanultuk-e az előző Hullámvarázs tanításait, vagy csak „éppen hogy átlavíroztunk rajta”. Nincs jó vagy rossz válasz, hisz a fejlődés mindenki saját egyéni ritmusában történik. Azonban ha emlékszünk a tanultakra, ma egy kicsit nagyobbat léphetünk előre.
A Rezonáns Vihar ma az elengedéseket és az újjászületést hozza el számunkra. Az Égenjáró tapasztalásokkal teli hullámvarázsunk felénél járunk. Elérkezett az idő egy kis töltekezésre. Álljunk meg, tekintsünk vissza az elmúlt napok eseményeire és engedjük el mindazt, ami immáron nem szolgálja utunkat. Bízzuk mindezt a Vihar átalakító energiáira, hogy beindíthassa bennünk a változást, az átalakulást, hogy új tapasztalatokat gyűjthessünk.
Galaktikus Aktiváló Portálnapok erejével lép ma be közént a Ritmikus Tükör napja, mely arra hivatott, hogy kiegyensúlyozza, elegyengesse bennünk mindazt, ami eddig történt, hogy így könnyebben tudunk dönteni cselekvési irányunkról. Erejével ma betörhet a Fény az életünkbe, rávilágítva azon megmaradt illúziókra melyek szerint életünket éljük A Tükör, mint mindig, most is szembesít bennünket „szűk-látókörű” aspektusunkkal, felhívja a figyelmet, hogy életünk mely területén érdemes alkalmaznunk az Égenjáró hullámvarázs tanítását. Váljunk nyitottá az újra és merjünk változtatni!
A Felhangos tónusú nap az összpontosításé, az erőgyűjtésé, melyet tökéletesen támogat a Vörös Föld együttműködő, jelenben tartó és stabilizáló ereje. Érdemes emiatt ma visszatérni a Jelen pillanatába, nem tervezgetni, vagy a múlton merengeni, hanem összegezni erőforrásainkat, mind a külsőt, mind belsőt. Kicsit visszahúzódni belső erőközpontunkba, és kapcsolódni Lélekmagunkkal. „Bízom a magasabb rendű vezetésben.”
Az Önálló Harcos minősége tér be hozzánk, hogy elsimítsa az elmúlt napok eseményeit. Egyensúlyt teremtve, megadja azt a biztonságos alapot, melyre az Égenjáró hullámvarázs terveit felépíthetjük. A Harcos útja a szív és elme útja. Csakis akkor működhet, ha megvan a kellő összhang e kettő között.