Bemutatkozó * Domokos Erzsébet

Little_Red_Riding_Hood__COLOR__by_JerryCai (1)Életem során kerestem és most is kutatom, hogy mi mozgatja az embereket. Mitől viselkednek, cselekednek úgy, ahogy. Mitől lennének boldogok, mi hajtja őket, és merre tartanak. Vajon mi az egyes emberek életének a célja, és mi az élet lényege. Ezeknél már csak az volt erősebb bennem, hogy ugyanezekre a kérdésekre megtaláljam a választ önmagammal kapcsolatban.

Ezért tanultam, és igyekszem minden nap folyamatosan tágítani ismereteimet, mindemellett pedig a gyakorlatba és a mindennapokba is átültetni és megtapasztalni mindazt, amit megismerek. Elvégeztem a Spirituális Lélekgyógyász képzést, melyben rengeteg új információt kaptam a világról, a törvényekről, az energiákról. Megismertem számtalan különböző rendszert, melyeket szinte minden nap használok, és melyek állandóan mozognak bennem, választ és segítséget adva egy-egy élethelyzetben.

Pár évvel ezelőtt kerültem közelebb a Maja Naptárhoz is, mely azonnal magával ragadott. Szakdolgozatomat is ebből a témából írtam.

Olyan felismeréseket kaptam ezen rendszer által önmagamról, amelyek kerek egésszé tették addigi tudásomat. A maják bölcsessége és ránk hagyott információja keretbe foglalta nézeteimet, új irányt adott önmagamhoz, a világhoz és mások tisztán látásához. Mélyebb felismerésekre, rálátásokra tettem szert általa, és mára az elsődleges módszerré vált életemben. Minden alkalommal, amikor mélyebben foglalkozom a Maja Szimbólumrendszerrel, újabb és újabb meglátásokra teszek szert. Így folyamatos fejlődésre, új tudásra és egyre tágabb ismeretek megszerzésére ösztönöz.

Mindig örülök, amikor találkozom vagy összekapcsolódom olyan személyekkel, akik nyitottak a Maja Szimbólumrendszer által hordozott ismeretekre, mivel nagyon fontosnak tartom az új, Vízöntő kori minőségek elsajátításához, és a mechanikus világból való kilépéshez, valamint önmagunk mélyebb megértéséhez.

A maják tudása és bölcsessége tömören kifejezhető ezzel a néhány sorral, mely nagyon közel áll hozzám is:

Az Egyből indul
Az Egybe tér
Egy Időben
Ma, mában él

In Lak’ech * Én egy másik Te vagyok!

Domokos Erzsébet * Spirituális Lélekgyógyász, Katarzisz Komplex Művészeti Terapeuta
erzsebet.domokos@gmail.com
06-20-333-6475

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.