Ez az energiaciklus a galaktikus rendszerben áramló energia 13 egységnyi hullámát írja le. Ez a ciklus adja meg az egyes Kinek tónusát, vagyis számát. A Földről nézve ez a hullám a Hold mozgása által képeződik le, mivel holdunk egy év alatt 13-szor kerüli meg a Földet.
A Galaktikus energia hulláma leképezhető a napok szintjén, valamint a maja év hónapjainak számában, és egy-egy nagyobb ciklus is mindig 13 egységből áll.
A ciklust alkotó tónusok egyfajta dinamikai formát képviselnek: az 1-es számmal elindul egy új teremtés, mely a 10-es számmal teljesedik ki, és a 13-assal vezetődik át az energia a következő időszakba.
Az egyén születési dátumában is található egy tónus, mely alapjaiban meghatározza az egyén tulajdonságait, érzelmi beállítottságát, viselkedésének, cselekedeteinek mozgatórugóját, életet visz a szoláris jegyek megnyilvánulásába.
A maja számrendszerben a pont jelenti az egyet, a vonal pedig az ötöt. Ahhoz, hogy egy számot meghatározzunk, csak össze kell adnunk a pontokat és a vonalakat.
Minden tónushoz kapcsolódik egy kulcsszó és esszencia, mely alapminőségét írja le. Emellett összeköthető egy színnel és állattal, így további tulajdonságait lehet felfedni. Valamint értelmezéséhez segítségünkre van egy kérdés és feladatának megfogalmazása. Ahhoz pedig, hogy energiáit stabilizálni tudjuk magunkon belül, felhasználhatjuk a hozzájuk köthető megerősítéseket.
Ismerkedjünk meg a Maja Horoszkóp többi részével is:
* Szinek * Föld energia ciklusai >>