A Kék Elektromos Sas minősége, az elmúlt napok eseményei után, most nyitottságot és együttműködést vár tőlünk. Cserébe új reményt és új nézőpontot hoz, mely elvezet bennünket a megoldáshoz a két-ségből kivezető úthoz.
Az előző (a Nap) Hullámvarázsban már megláthattuk mi mindenre vagyunk képesek, ha eltökéljük magunkat, ma pedig a Sas emlékeztet minderre. Bízzunk képességeinkben és kövessük álmainkat! Engedjük el kétségeinket és minden hozzájuk fűződő gondolati mintát. Hallgassunk megérzéseinkre és cselekedjünk aszerint. Ne feledjük, hogy alapvetően is teremtő erővel rendelkezünk, de most ez a Szél hónapjában fokozottan is igaz! Minden kimondott szó, de még a gondolatok is hatalmas erővel bírnak. Használjuk ki a mai napot arra, hogy újra gondoljuk céljainkat és kidolgozzuk a hozzá vezető lépéseket. Fókuszáljunk ezekre a vízióra, lássuk megvalósulásukat. Használjuk ki az Elektromos tónus kreativitását, hogy egy új szintre emelkedhessünk. Képzeljük el, hogy milyen már benne élni, elérni a célunkat. Lássuk meg azt is, hogy mindezért mit kell tennünk és esetlegesen mit kell feladnunk, változtatnunk életünkben. Használjuk ehhez az Égenjáró támogató energiáit, hogy legyen bátorságunk és kíváncsiságunk mindezt felfedezni! Ne feledjük, teremtő erőnket. Mindent lehet, csak akarni kell!
ŐSZI AKCIÓ!
(2021 09.01- 11.30-ig)
Megállíthatatlanul itt az Ősz, a befelé fordulás időszaka! Használd ki ezt az alkalmat arra, hogy jobban megismered a benned rejlő potenciálokat, a fejlesztendő területeket, korlátokat, hogy minél hatékonyabban haladhass tovább Fejlődési utadon!
Kérj komplex személyes elemzést most akciósan, 4000 Ft-ért.
Mantra:
Aktiválok, hogy teremtsek,
Megkötve az elmét.
Lepecsételem a látomás kimenetét
A szolgálat elektromos tónusával.
Engem az öngerjesztés ereje vezet utamon.
- Tónus:
Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.
Mudra:
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
„Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.”
A Lunáris Varázslóval ma belépünk a dualitás világába. Ma megmutatkozik mindaz, ami a tegnapi terveink és megvalósításuk között áll. „Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.” A Lunáris tónushoz a Varázsló minőség társul, mely a becsület, a személyi erő és az irányítás kérdéskörét feszegeti.
Új Hullámvarázs, új ciklus, új Sorspalota. Tzolkin-unk második palotája: Az átmenet fehér éjszaki palotája – a halál terme. Előre mozdulás.
A Kozmikus Ember ma elhozza a lezárásokat, a múlttal való megbékélés, valamint a Szabad akarat kérdéskörét. A mai nappal azonban nem csupán a Sárga Nap hullámvarázs ér véget, de a Tzolkin-unk első Sorspalotája is. Melynek neve is beszédes: A Fordulat vörös keleti palotája – a születés terme. Visszagondolva az első 52 napra, nehéz időszak áll a hátunk mögött. Búcsúzóul vegyük is végig a Tzolkin első 4 Hullámvarázsát kulcsszavakkal:
Minden hullámvarázs 11. vagyis Spektrális tónusú napja a feloldódásé, differenciálódásé. Ilyenkor az adott hullámvarázs kihívás minősége érkezik meg a rendszerbe, hogy felszabadítson bennünket az elmúlt napok feladatai alól, hogy fellélegezve, beintegrálhassuk tanításait és megkezdődhessen az átalakulásunk. Ez esetünkben a Fehér Kutya minősége, mely az Önmagunkhoz való hűséget és az Önbecsülés témakörét adja a mai naphoz. A Nap hullámvarázsban megjelenő Kutya minősége segít, az önérvényesítésben. A mai nap, egy Galaktikus Aktiváló Portálnap is egyben, így minden törekvésük, szándékunk megsokszorozódott erővel érvényesül. Érdemes jól kihasználnunk ezt a napot!
A Planetáris Hold napján, elérkezett az idő, hogy újra elővegyük célkitűzéseinket és megtegyük azokat a bizonyos utolsó simításokat, kiteljesedésünk érdekében. A Hold ma újra mozgásba hozza érzelmi állóvizünket, hogy elmoshasson utunkból minden hátramaradt akadályt. Ahhoz, hogy büszkén felvállalhassunk igaz valónkat, meg kell tisztulnunk érzelmileg és szellemileg is.