Ma a kommunikáció erejével visszatér közénk a Szél hullámvarázs témája, arra kérve bennünket, hogy összekapcsolódva a szellemi vezettetéssel, rendezzük a félreértéseket, nézeteltéréseket életünkben. Törekedjünk az egyszerű és érthető megfogalmazásra, mert ha nem figyelünk, szó szerint „elbeszélhetünk” egymás mellett. Fontos, hogy megfogalmazzunk önmagunk számára is, hogy mi is a Mi Igaz vágyunk.
Legyünk ma nyitottak a Szellemi inspirációra, halljuk meg útmutatását, bármily halkan is szól hozzánk. Használjuk az elmúlt hullámvarázsban tanultakat és váljunk elfogadóvá, és ítéletmentessé. Tudatosítsuk, hogy mindenkinek megvan a saját igazsága. A mai nap arra próbál rávezetni bennünket, hogy halljuk meg mások mondandóját és ne csak a saját igazságunkat szajkózzuk. Vállaljuk a felelősséget cselekedeteinkért és hallgassunk a Szellemi sugallatra. Törekedjünk arra, hogy meglássuk a vágyaink mögött rejlő motivációt, és hogy valóban a Magasabb Énünk akaratát nyilvánítsuk ki.
Ma tehát eljött az ideje annak, hogy rendezzük nézeteltéréseinket környezetünkkel, de akár önmagunkkal is. Nagyon fontos a figyelem. Hallgassuk meg a másik félt, a másik aspektusunkat. Bár ez egy érzelmes hónap, tudatosan fókuszáljunk a Sas tanítására és vonódjunk ki, emelkedjünk felül az érzelmi drámákon! Engedjük el az elvárásokat és az ítélkezést, így tisztán és reálisan lehetünk jelen a beszélgetésben és talán nagyobb megértéssel fordulhatunk a másik felé.
Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.
Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.
Mantra:
Harmonizálok, hogy kommunikáljak
Formálva a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
A teljesség galaktikus tónusával
Engem a halál ereje vezet utamon
- Tónus:
Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.
Mudra:
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
Meditáció:
„Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.”
Megerősítés:
„Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.”
Tzolkin
A Ritmikus tónusú Nap ma a döntéshozatalunkat segíti elő. A Sas hullámvarázsban megjelenő Sárga Nap minőségei arra hívják fel figyelmünket, hogy a vágyainkhoz, a látomásunkhoz szükséges potenciálok bizony már bennünk lakoznak és csupán arra várnak, hogy előtérbe helyezve őket, vállaljuk értük a felelősséget.
A Vihar jegye a Szabadságra hívja fel figyelmünket azáltal, hogy rávilágít önnön korlátainkra. Ezek általában olyan gondolatok, minták, melyekkel önmagunkat kötjük gúzsba és a múlt tapasztalatai, eseményei által fejlődtek ki tudatunkban. Ahhoz, hogy ezeket a béklyókat lerázhassuk magunkról, a Felhangos tónus biztosítja ma a stabilitást, a biztos hátteret.
Az Önálló tükörrel ma stabilizáljuk célkitűzéseinket, azáltal, hogy szemünk elé kerülnek azon részeink, tulajdonságaink, gondolataink, melyeket fejlesztenünk kell ahhoz, hogy megvalósíthassuk az első nap vízióját.
Az Elektronikus tónusú Földdel ma megláthatjuk az elmúlt két nap összefüggéseit, és az ellentétekben rejlő potenciálokat. A Föld elhozza számunkra azon váratlan események sorozatát, melyen keresztül ráérezhetünk arra, hogyan tudunk úgy segíteni környezetünkön, hogy mindeközben magunkat is előmozdítsuk vele.
A Sas hullámának második napján teret kapunk arra, hogy feltegyük Vízióinkkal kapcsolatos kérdéseinket, melyet a Harcos energiái hívnak életre. A Lunáris tónus ma rámutat arra, hogy milyen változásokat kell meghoznunk Életünkben ahhoz, hogy a tegnap megalkotott céljaink beteljesülhessen.