Kin 225* Vörös Önálló Kígyó* 08.01

tumblr_ndb9rcOvpT1qarcx9o1_250.jpgA hullám 4. napján a Vörös Kígyó energiái lépnek be, feltöltve célunkat szenvedéllyel és lelkesedéssel. Ez az Önálló tónussal együtt hatalmas lendületet adhat így ma stabil alapokra fektethetjük az eddig tanultakat. A Szél hullámvarázsban megjelenő Kígyó minősége miatt ma ne csupán a szellemi Inspirációra, de testünk jelzéseire is figyelnünk kell.

Az elmúlt napok fáradtság érzetét, mintha elfújták volna, ma olyan tett erő és lelkesedés lehet rajtunk úrrá, hogy szinte semmi sem állíthat meg. A Kígyó ma felébreszti kreativitásunkat, érdeklődésünket, így egészen új utakra vezérel bennünket. A mai nap tökéletes arra, hogy új dolgokba fogjunk bele. Arra kér, hogy legyünk spontánok, lelkesek, de mindig figyeljünk belső ösztöneinkre, melyek megsúgják mi helyes, mi helytelen, Tudatosan figyeljünk a nap folyamán a testben megjelenő érzetekre, ösztönös megérzésekre, és hallgassunk is rájuk. Éljük meg mindazt, amit a mai nap kínál nekünk és figyeljünk rá, hogy ezen energiákat, a Szellemi szolgálatba állítsuk. Így a Szél és a Kígyó együttes segítségével ma közelebb kerülhetünk a Lelkünkhöz, mely nagyban előre lendíti fejlődésünket.

Fordítsunk hát ma különös figyelmet testünkre, esetleg kezdjük a napot egy kiadós nyújtással, hogy átmozgassuk tagjainkat és beindítsuk az energiák áramlását.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Meghatározok, hogy túléljek
Megszabva az ösztönt
Lepecsételem az életerő tárházát
A forma önálló tónusával
Engem a szellem ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra:
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.

Meditáció:
”Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.”

Megerősítés:
„Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.”

 

Kin 224* Sárga Elektromos Mag* 07.31

f4cc27861dd2a9f34146f9b7c2d7645f.jpgAhogy a tegnapi nap az álmokról szólt, úgy a mai nap pedig az ébredésé. A Sárga Mag napja a bennünk szunnyadó potenciálokra hívja fel figyelmünket. Arra, hogy mindezért mi magunk vagyunk a felelősek és cselekedeteinkkel kell ezeket kicsíráztatni, hasznosítani.

Használva a Szellem hullám Intuíciós képességeit, ma figyeljük meg, milyen korlátokkal vesszük magunkat körül, melyek nem engedik, hogy belevágjunk valami új lehetőségbe? Honnan erednek ezek a korlátozások, milyen illúzió játéka ez? Esetleg a biztonságé? Tudatosítsuk magunkban, hogy azok a lehetőségek, melyek ma elénk tárulnak, azért jöttek most a felszínre, mert megérettek arra, hogy gondos törődésünk által kicsírázzanak és új minőségekké, képességekké váljanak. Ne engedjünk a félelmeinknek, melyek azt sugallják, nem vagyunk képesek rá! Mindenkiben vannak „szunnyadó magok”, lehetőségek és csak rajtunk áll, hogy mihez kezdünk velük. Ha arra várunk, hogy majd eljön a tökéletes alkalom, az ideális helyzet, akkor csak elódázzuk fejlődésünket. Itt és Most van az a bizonyos remek alkalom, amint meg kell ragadjunk! Legyünk nyitottak ezekre a lehetőségekre, lépjük át Önmagunk korlátait!

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Aktiválok, hogy célozzak
Megkötve az öntudatot
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét
A szolgálat elektromos tónusával
Engem az elegancia ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mundra:
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.

Meditáció:
„Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.”

Megerősítés:
„Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja.”

Kin 223* Kék Lunáris Éjszaka* 07.30

dcf5b2b0fb94bab96c9b9945e315dbfbMa lehetőséget kapunk arra, hogy egy mély belső utazást tegyünk Önmagunkba, hogy felfedezhessük mindazt a képességet, melyre szükségünk lesz, az elkövetkező napokban. Megtapasztalhatjuk a Szél energiáinak ellenpólusát, hogy mérlegre téve a két oldalt meghozhassuk a megfelelő döntést.

Ahhoz, hogy valamiről megbizonyosodjunk, hogy jó vagy rossz előbb el kell mélyedni a két végletben, hogy tapasztalatokat gyűjtve könnyebben dűlőre juthassunk. Az Éjszaka az álmokkal, és a félelmekkel dolgozik, melyek a tudatalattinkban rejtik a ránk váró ajándékokat. Bizonyosan többször előfordult már, hogy az álmunkban történtek üzeneteket hoztak el számunkra, vagy esetleg újraélve egy már megtörtént eseményt más fénybe helyezi az akkori történéseket. Figyeljük meg álmunkat, és váljunk nyitottá a belső intuícióinkra, mert bármily halkan is szólít meg, hatalmas segítséget fog nyújtani a későbbiekben.
Bár az éjszaka visszavonulásra és elmélyülésre szólít fel, a Szél hullámvarázsban mégis inkább arra ösztönöz, hogy kommunikáljuk ki a bennünk felmerülő gondolatokat, érzéseket tisztán és érthetően. Mélyedjünk el Lelkünk legeldugottabb részeiben és fedezzük fel azon vágyainkat, melyek eddig rejtve maradtak előttünk.

Figyeljünk, de ne ítéljünk. Hallgassunk, hogy meghallhassuk önmagunkat. Kommunikáljunk, hogy megértessük környezetünkkel Valódi énünket. Ha tiszta szándék vezeti gondolatainkat és szavainkat, akkor mély, felismeréseket rejtő beszélgetéseket élhetünk át.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Polarizálok, hogy álmodjak,
Stabilizálva az intuíciót.
Lepecsételem a bőség bevitelét,
A kihívás lunáris tónusával.
Engem a vízió ereje vezet utamon.

  1. tónus:
    Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra: 
Csukott szemmel a kezek deréktájban összeérnek, tenyérrel felfelé, előrehajlás; ezután felemelkedés, az alkart keresztezve a mellkason

Meditáció: 
„Én vagyok a sötétség Fénye és a Nyugalom tánca”

Megerősítés: 
„Mélyen belülre zarándokolok, önmagam szentélyébe, hogy összegyűjtsem az ott reám váró ajándékokat.”

Kin 222* Fehér Mágneses Szél* 07.29* Galaktikus Aktiváló Portálnap

images.jpgA Mágneses tónusú Szél minőségeivel kezdetét veszi az idei év első hullámvarázsa. Ez az időszak felkészít bennünket arra, hogy összekapcsolódva Szellemi vezettetésünkkel, őszintén kikommunikáljuk vágyainkat, mindazt amit akár el szeretnénk érni, de azt is ami már oly régóta nyomaszt és elengednénk.

Az első hónapban járunk, ez most a tervezési fázisa, amikor is kitűzhetjük céljainkat, és hatalmas terveket szövögethetünk. Mindehhez hathatós segítséget nyújt a Galaktikus Aktiváló Portálnapok ereje is. A Szél jegye a Szellemi vezettetést támogatja, a kommunikáción keresztül. Nagyon fontos, hogy ha azon kapjuk magunkat, hogy feleslegesen locsogunk, netán rosszindulatú, vagy kritikus hangvételű a kommunikációnk, akkor azonnal csendesedjünk el. Csendesedést mind fizikai, mint mentális szinten is értem, hiszen ez, egyértelmű jele annak, hogy eltértünk a belső szellemi vezettetéstől. Ez az időszak, alkalmas lesz félreértések tisztázására, egymás megértésére és önmagunk igaz vágyainak kikommunikálására. Ugyanakkor ez lehet a tökéletes félreértések időszaka is, ha nem gondoljuk végig mondandóinkat, ha nem a belső hangunkra hagyatkozunk. A Szél jegye ugyanis erőteljesen duális, néha már-már ellentmondó, így a különös fontossággal bír, hogy felfedezzük a két véglet közötti Igazságot, az Egyensúlyt. Legyünk tisztelettudók, nyitottak és halljuk meg mások igazságait is. Még ha nem is egyezik a miénkkel, figyeljük, meg, hogy a másik igazsága mit tanít számunkra. Mondjuk ki őszintén, amit érzünk vagy gondolunk, de ne akarjuk azt ráerőltetni másokra.

„Sok beszédnek sok az alja” fogalmazzunk tömören, érthetően és mindig a Tiszta szándék vezesse nyelvünket. Bár ez a kommunikáció időszaka lesz, mégis biztosítsunk magunknak helyet és időt a visszavonulásra, a Csendre. Tudatosan kapcsolódjunk össze belső esszenciánkkal, hogy eljuthasson hozzánk Lelkünk hangja: „Nem vagy egyedül!”

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Egyesítek, hogy kommunikáljak
Vonzva a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
A cél mágneses tónusával
Engem a szellem ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.

  1. Tónus:
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra: 
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.

Meditáció: 
„Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.”

Megerősítés: 
„Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.”

Kin 221* Vörös Kozmikus Sárkány* 07.28

OLYMPUS DIGITAL CAMERAA Vörös Kozmikus Sárkány segít magunk mögött hagyni a múltat és lezárni a Vörös Hold hullámvarázsát. Az elmúlt napok az érzelmi megtisztulásról, az elengedésről szóltak, arra tanítottak, hogy haladjunk együtt az áramlattal és ne próbáljuk kontrollálni a történéseket.

A Sárkány új kezdeteket indít el, felkészít bennünket arra, hogy immáron önnön igényeinket is vegyük szemügyre. Így hát nem meglepő, hogy ha a mai nap a Szolgálat egyensúlyára hívja fel figyelmünket. Meg kell, hogy találjuk azt a pontot, ahonnan már „túl sokat adunk” másoknak, önmagunkat kárára. Vizsgáljuk felül, hogy az amennyit mi adunk jó szándékból, szeretetből, az mennyire van arányban azzal, amennyi időt mi magunkra fordítunk, amennyit mi kapunk (magunktól!)? Figyeljük meg a mögötte rejlő motivációt is. Ne várjuk, meg amíg ez a „viszonzás” elvárássá mérgesedik bennünk, és kivetítjük környezetünkre. Hiszen senki sem tudja olyan jól, hogy Nekünk mire van szükségünk, mint saját magunk. A mai nap ideális alkalom arra, hogy feltöltődjünk és frissen, megtisztultan álljuk a Szél hullámvarázs elibe. Adjunk hálát az elmúlt időszakért (napokért, hónapokért), a változásokért és tanulságokért. Legfőképp Önmagunknak köszönjük meg a gondoskodást és figyelmet, így ha tehetjük, a mai napot szenteljük az ünneplésnek. Ünnepeljük ezt meg azzal, hogy ma extra figyelmet fordítunk önnön boldogságunkra. Kényeztessük testünk, lelkünk, egy frissítő masszázzsal, finom süteménnyel, menjünk el egy kiállításra, vagy csak adjunk magunknak 1 extra órát olvasásra, alkotásra, szórakozásra. Töltődjünk, szükségünk lesz rá, hogy újult erővel vághassunk az Új kalandba.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Kitartok, hogy tápláljak
Túlhaladva a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem az életerő ereje vezet utamon

  1. Tónus
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra: 
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mundrát (kézmozdulatokat) itt nézheted meg: https://youtu.be/tDCZX0vGknk

Meditáció: 
„Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Megerősítés: 
„Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rád fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.

Kin 220* Sárga Kristályos Nap* 07.27

SolarGodess2Az év második napján a Kristályos Nap hozza el számunkra a felismeréseket, hogy felvállaljuk és megmutathassuk környezetünknek mindazt. amit az elmúlt ciklusban tanultunk.

A mai napon elérkezhet számunkra a „megvilágosodás”, az AHA élmény, amikor az elmúlt napok hullámvasutazása végre értelmet nyerhet, ha nyitott szívvel és elmével állunk hozzá. Mint azt tudjuk a Holdnak, nincsen saját fénye, ő maga csupán, a Nap (Mi magunk) fényének visszatükröződése. Mégis ragyog a tiszta égbolton… Ha így tekintünk vissza az elmúlt 11 nap eseményeire, akkor milyen tanulságot vonhatunk le? Vajon mit üzen ez nekünk? Lássuk meg, hogy az önmagunkkal szembeni bírálatnak nincs valóságalapja, és minden, ami bennünk van, az értékes! Fogadjuk el és szeressük Önmagunkat és másokat is! Ne feledjük, hogy Árnyék nélkül Fény nem létezhet. Ne ítélkezzünk hát, tudatosítsuk ezt magunkban és fogadjunk el olyannak amilyen.
A Nap üzenete, hogy osszuk meg környezetünkkel, a bennünk megszületett Fényünket. Higgyük el, hogy értékesek vagyunk! Terjeszd ki fényed ma mindenkire, ragyogd be környezetedet! Ebben a szeszélyes Viharos időszakban, amikor csak tehetjük, vegyünk egy kis napfürdőt. Engedjük, hogy feltöltsön bennünket Éltető energiájával, életkedvvel, lelkesedéssel. Váljunk nyitottá és elfogadóvá mind önmagunk, mind pedig környezetünk felé és adjuk át a bennünk lakó szeretet és tudást, feltételek nélkül. Adni öröm, az élet pedig túl rövid ahhoz, hogy féljünk megnyílni!

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Szentelek, hogy megvilágítsak
Egyetemessé téve az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem a szabad akarat ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra: 
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.

Meditáció: 
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”

Megerősítés: 
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”

Kin 219* Kék Spektrális Vihar* 07.26

spirit_from_the_night_sky___by_megatruh-d572ltkBoldog Újévet kívánok!
Egy új év, első hónapja veszi ma kezdetét, elénk tárva számtalan új lehetőséget, mely letisztítja az elmúlt évek tapasztalatait, hogy megszülethessen vadonatúj Énünk. A Vihar Éve az újjászületést és a múlt terheitől való felszabadulást hozza el számunkra. A ma kezdődő Mágneses Holdhónap is ezen energiákkal rendelkezik, bevonzva azon témákat, területeket, aspektusokat, melyekkel dolgozni fogunk a következő 13 hónapban.

A mai nappal egy mély, belső átalakulás veszi kezdetét, melyhez a Hold hullámvarázs nyújt támogatást. A Változás szele már a mai napon is érződik, hiszen éppen a Vörös Hold hullámvarázs témájáról kezdjük meg a leválást, beépítve az eddig tanultakat, elengedhetjük a sallangot. Magával ragadja mindazt, amit ebben az időszakban elengedtünk. Ez a megtisztulás lehetővé teszi, hogy minden érzést, érzelmet, régi sebet és akadályt elengedjünk életünkből, lelkünkből, érzelmeinkből. A Vihar, a Hold jegyével hatalmas tisztítást visz véghez, mely által valósággal újjá születhetünk. Engedjük, hogy leválasszon rólunk mindent, ami az elmúlt napokban (években) felmerült, de még nem voltunk képesek elengedni. Ez a hónap és év az Alázatra tanít bennünket. Ne küzdjünk erejével, nem nyerhetünk. Legbelül tudjuk, hogy ezeknek menniük kell Életünkből. Ne essünk kétségbe, inkább feküdjünk fel a hullámok tetejére és engedjünk a Természet erejének, had ragadja magával mindazt, ami már nem szolgálja fejlődésünket. Gondoljunk csak a Főnix madárra: a legenda szerint, a madár élete végén, fahéj ágacskákból fészket rakott, majd felgyújtotta, hogy később a hamvaiból újjá születhessen. Gondoljuk csak végig mindazokat az érzelmeket melyek eddig csak a helyet foglalták életünkben… Alázattal ajánljuk fel mindazt, amire már nincs többé szükségünk és éljük át azt a felszabadító érzést, amikor ezek a mázsás súlyok leszakadnak rólunk. Engedjük, hogy a Viharos szél magával ragadhassa őket, hogy helyüket valami Új és Élettel teli energia vehesse át! Tudom, könnyű ezt mondani, de nehéz mindezt végig is vinnünk, főként Világunk mostani helyzetében.

Igen érzelmes év elébe nézünk, így most különösen fontos, hogy tudatosak maradjunk és találjunk rá belső erőközpontunkra, stabilitásunkra. Amikor csak tudunk, meditációban kapcsolódjunk össze felettes Énünkkel és kérjük az Ő segítségét, hogy átvezessen ezen a felfokozott érzelmekkel járó időszakon. Használhatunk más külső segítséget is, ami megkönnyíti az átalakulási folyamatokat. Ez lehet masszázs, gyógynövények, Bach virág vagy más esszenciák, Kristályok, test-gyakorlatok, bármi ami számunkra szimpatikus és segíti a stabilizálásunkat.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Feloldok, hogy katalizáljak
Szabaddá téve az energiát
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
Az elengedés spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra: 
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.

Meditáció:
„Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.”

Megerősítés: 
„Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.”