Kin 222* Fehér Mágneses Szél* 07.29* Galaktikus Aktiváló Portálnap

images.jpgA Mágneses tónusú Szél minőségeivel kezdetét veszi az idei év első hullámvarázsa. Ez az időszak felkészít bennünket arra, hogy összekapcsolódva Szellemi vezettetésünkkel, őszintén kikommunikáljuk vágyainkat, mindazt amit akár el szeretnénk érni, de azt is ami már oly régóta nyomaszt és elengednénk.

Az első hónapban járunk, ez most a tervezési fázisa, amikor is kitűzhetjük céljainkat, és hatalmas terveket szövögethetünk. Mindehhez hathatós segítséget nyújt a Galaktikus Aktiváló Portálnapok ereje is. A Szél jegye a Szellemi vezettetést támogatja, a kommunikáción keresztül. Nagyon fontos, hogy ha azon kapjuk magunkat, hogy feleslegesen locsogunk, netán rosszindulatú, vagy kritikus hangvételű a kommunikációnk, akkor azonnal csendesedjünk el. Csendesedést mind fizikai, mint mentális szinten is értem, hiszen ez, egyértelmű jele annak, hogy eltértünk a belső szellemi vezettetéstől. Ez az időszak, alkalmas lesz félreértések tisztázására, egymás megértésére és önmagunk igaz vágyainak kikommunikálására. Ugyanakkor ez lehet a tökéletes félreértések időszaka is, ha nem gondoljuk végig mondandóinkat, ha nem a belső hangunkra hagyatkozunk. A Szél jegye ugyanis erőteljesen duális, néha már-már ellentmondó, így a különös fontossággal bír, hogy felfedezzük a két véglet közötti Igazságot, az Egyensúlyt. Legyünk tisztelettudók, nyitottak és halljuk meg mások igazságait is. Még ha nem is egyezik a miénkkel, figyeljük, meg, hogy a másik igazsága mit tanít számunkra. Mondjuk ki őszintén, amit érzünk vagy gondolunk, de ne akarjuk azt ráerőltetni másokra.

„Sok beszédnek sok az alja” fogalmazzunk tömören, érthetően és mindig a Tiszta szándék vezesse nyelvünket. Bár ez a kommunikáció időszaka lesz, mégis biztosítsunk magunknak helyet és időt a visszavonulásra, a Csendre. Tudatosan kapcsolódjunk össze belső esszenciánkkal, hogy eljuthasson hozzánk Lelkünk hangja: „Nem vagy egyedül!”

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Egyesítek, hogy kommunikáljak
Vonzva a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
A cél mágneses tónusával
Engem a szellem ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.

  1. Tónus:
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra: 
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.

Meditáció: 
„Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.”

Megerősítés: 
„Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.”

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.