Elérkeztünk a hullámvarázs 7. napjához, a Rezonáns tónushoz. Most egy pillanatra megállhatunk erőt gyűjteni. Kapcsolódjunk össze a belső erőközpontunkkal, hogy innen töltekezve indíthassuk cselekedeteinket. Ezt a minőséget hűen tükrözi és támogatja a Vörös Égenjáró jegye is, mely ma inkább a felszín alatt cselekszik.
Az Égenjáró mindig elhozza a felfedezések izgalmát, án mint ezt már említettem ez ma inkább egy belső felismerés, utazás lesz. Felismerhetjük, hogy milyen új utakat, lehetőségeket járhatnánk be, ha elengednénk és begyógyítanánk régmúlt sérüléseinket. A Vörös Rezonáns Égenjáró, ma megteremti azt a biztonságos teret, ahol mindezt megtehetjük. Töltekezzünk fel ma az Égenjáró nyújtotta bátorsággal, hogy el merjük engedni a biztosnak tűnő korlátainkat és elinduljunk végre saját utunkon! Legyen hitünk önmagunkban, a jövőnkben! Higgyük el, hogy csodák várnak ránk a komfort zónánkon kívül! Ne féljünk a kudarctól, mert az is csak egy újabb lépcső a fejlődésünkben. Nem történhet „rossz” velünk, ha meglátjuk mindenben a tanítást.
Merjünk elindulni, engedjük el a remeteségre hívó késztetést, és hallgassunk az ösztöneink, kíváncsiságunk hívó szavára! Éljük át a felfedezés érzését és bátran vágjunk bele az ismeretlenbe!
Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.
Mantra:
Levezetek, hogy felderítsek
Inspirálva az éberséget
Lepecsételem a tér kimenetét
Az összhang rezonáns tónusával
Engem az életerő ereje vezet utamon
- Tónus:
Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.
Mudra:
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.
Megerősítés:
A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.
A Ritmikus tónusú ember, ma a Szabad akarat erejével és felelősségével sarkal bennünket döntéshozatalra. Lehetőséget kapunk arra, hogy elengedjük a személyiség szintű céljainkat és nyitottá váljunk a Szellemi útmutatásra.
A Felhangos Majom ma a legjobb szándékkal ugyan, de felborogatja tereinket csakis azért, hogy oldja a feszültséget és megmutasson egy másik utat számunkra. A Felhangos tónus miatt ma lendületes és könnyed napra számíthatunk.
A Fehér Kutya ma a szeretet erejével igyekszik segíteni a tervezési fázist. Az Önálló tónus arra ösztökél, hogy minél részletesebben készítsük elő a következő lépéseink terveit. A Kutya ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a nagy tervezgetésben is tartsuk szem előtt saját érdekeinket és ne szorítsuk háttérbe magunkat.
Az Elektromos Hold ma az érzelmi határainkra hívja fel a figyelmünket. Szabjuk ki határainkat, melyek a múlt sérelmeit dédelgetik és egyszerűen engedjük, hogy a Hold tisztító sugarai átmossák és magukkal ragadják őket. A mai nap arra kér, hogy lezárás során ne engedjünk mások érzelmi drámáinak, játékaiknak. Összpontosítsunk feladatainkra, de legyünk nyitottak minden lehetőségre.
Ahogy azt említettem a tegnapi bejegyzésben, a Kéz hullámvarázs az elengedést által hozza el számunkra az gyógyulást, A hullám második napja mindig bemutatja számunkra az ellenpólust, azokat a bizonyos korlátokat, melyeket meg kell ugranunk célunk elérése érdekében. Lunáris Csillag ma felhívja figyelmünket ara, hogy vannak „látszatharmóniák” életünkben, valamint azt is, hogy az elképzeléseink miért nem működtek eddig. Miért nem tudtunk végleg befejezni, megalkotni dolgokat?