Elült a Vihar és új nap virradt, amikor felfrissülve, felszabadulva indulatunk neki egy új hullámvarázsnak a Sárga Napnak, mely az önelfogadásról, és a feltételek nélküli szeretetről szól.
Elérkezett az idő, hogy fel és elismerjük Új Énünket és szeretettel forduljunk Önmagunk felé. Ítéletmentesen és félelem nélkül vegyük szemügyre önmagunkat, lássuk meg fejlesztendő területeinket, hiszen tudjuk, soha semmi sem lesz tökéletes, de törekednünk kell rá. Engedjük el az ezekhez fűződő elvárásainkat! Fogadjuk el, hogy hibáink, és tévedéseink vezéreltek el idáig is és tettek azzá az erős és kitartó személyiséggé, akik ma vagyunk. Nincs okunk szégyenkezni botlásainkért, hiszen ezekből mind-mind tanultunk. A feladatok a kihívások mindig akkor érkeznek életünkbe, amikor mi már készen állunk rá, még ha ezt most még nehezen is képzeljük el. Erősítsük meg ebben a 13 napban önmagunkba vetett hitünket, szeressük és fogadjuk el önmagunkat és másokat is olyannak, amilyenek, korábbi határainktól immáron szabadon.
Ebben a 13 napban árasszuk ki belső fényünket és fürdőzzünk meg a „vissz-fényben” is. Legyünk nyitottak és megbocsátók mind önmagunk, mind környezetünk felé. A Nap minőségeit erősíthetjük, ha reggelenként Napüdvözlet gyakorlattal, vagy hála adással kezdünk. Váljunk erre a 13 napra saját Napunkká, aki feltétel és ítélkezés nélkül árasztja fényét a Föld minden teremtményére.
Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.
Mantra:
Egyesítek a megvilágítás érdekében
Vonzva az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.
- Tónus
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.
Mudra:
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot. A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.
Megerősítés:
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”
Meditáció:
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”
A Kozmikus Viharral zárul a Kéz hullámvarázs, mely magával ragadja mindazt, amit a hullám alatt csak részlegesen engedtünk el. Csodás lezárása ez egy gyógyulási folyamatnak, mely után valósággal újjászülettünk.
A mai nap a felfedezések és megértések napja. A Kristályos tónusú Tükörrel ma tiszta képet kapunk az elmúlt napok milyenségéről, hogy könnyebben beépíthessük a tanulságokat. Rávilágít mindarra a hamis képre, ábrándra, mely szerint eddig éltünk, és ezen felismerések mentén vezet tovább utunkon.
A tegnapi kiteljesedett energiák mára már lecsendesedtek, így most elkezdődhet utunk feldolgozása. Vonjuk le a tanulságot és kezdjük el szépen elengedni mindazt, amire már nincs szükségünk. A Kéz hullámvarázsban megjelenő Föld minősége figyelmeztet bennünket arra, hogy bármi is történjék, összpontosítanunk kell és tovább lépnünk. Semmi nem maradhat állandó, minden változik, halad. Hol előre hol hátra hátrafelé. A cél, hogy előre tartsunk.
A Sárga Harcos erejével és bátorságával ma kiteljesedik a Kéz hullámvarázs témája, mellyel az elmúlt 10 napban dolgoztunk. A mai nap megadja azt a támogatást és bátorságot, melyre szükségünk van, hogy ki merjünk állni célunkért, Önmagunkért.
A mai nappal belépünk a Spektrális Vihar évének utolsó hónapjába, mely témáit a mai nap eseményei szolgáltatják. Az utolsó hónap mindig elhozza a változást, a lezárást, mellyel mintegy pontot teszünk ennek a Viharos év végére. A Sas minőségei most friss látásmódot biztosítanak, egy új perspektívát, mely feltölt bennünket reménnyel és megújult, megerősödött hittel.
Ma újra betekintést kaphatunk az előző hullámvarázs témáiba. Felismerhetjük, hogy életünk mely területén engedjük még, hogy az egónk irányítson. A mai nap arra kér, hogy vállaljunk felelősséget erönkért, képességeinkért és állítsuk őket egy nagyobb akarat szolgálatába.