A mai nappal elérkeztünk a Világáthidaló hullámvarázs feléhez. Ha eddig minden tőlünk telhetőt megtettünk az elengedés és célunk elérése érdekében, akkor ma, belép az Univerzum, támogató energiája is, hogy megsokszorozza erőfeszítéseinket! Ma egy újabb Galaktikus kapu nyílik meg, mely a Rezonáns tónusú Ember energiáival további támogatást nyújt mindehhez.
Az Ember minőségének szimbóluma a Bőségszaru, mely ma a lehetőségek tárházát sorakoztatja fel elénk, ugyanakkor a szabad akarat kérdéskörét is feszegeti. Csakis rajtunk múlik mit kezdünk ezen lehetőségekkel. Az Ember jegye arra tanít, hogy az „üresség” által lássuk meg azt a bőséget, mely körülvesz bennünket. Engedjünk el az irányítást és minden vágyat, akaratot, melyet kontrollálni szeretnénk. A mai napon fókuszunkat fordítsuk a bennünk rejlő értékekre és tegyük fel a kérdést, mihez szeretnénk mindezzel kezdeni? Mi az, ami örömmel és teljesség érzésével tölt el bennünket? Igyekezzünk mindezt ma be is építeni életünkbe. Ebben a hónapban, most különösen fontos, hogy tudatosítsuk: senki és semmi sem tölthet fel bennünket, csakis Önmagunk. Semmi nem adhatja meg a teljességé érzését, csakis az, ha a fejlődés útján járunk, Önmagunk érdekében. Váljunk nyitott kehellyé, engedjük el az elvárásokat, elégedetlenséget és kapcsolódjunk össze szellemi mivoltunkkal, így beléphetnek életünkbe az Univerzum támogató energiái.
Tudatosítsuk, hogy minden értünk van és bár lehet, hogy ezt most még nem látjuk, de a mi fejlődésünket szolgálja. Használjuk ki a mai napot a töltődésre, foglalkozzunk olyan dolgokkal, melyek örömet okoznak, ezzel is az életünkben megjelenő JÓ dolgokra fókuszálunk.
Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.
Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.
Mantra:
Levezetek, hogy befolyásoljak
Inspirálva a bölcsességet
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását
Az összhang rezonáns tónusával
Engem a kivirágzás ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.
- Tónus:
Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.
Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
“Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”
Megerősítés:
“Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”
A Ritmikus Majommal ma kezdetét veszi az ötödik hónapunk, melyet a Majom energiái fognak áthatni, így előre elmondható, hogy ez a 28 nap, igencsak felkavarja majd az állóvizet életünkben.
A Felhangos Kutya napjával ma végre nekilendülhetünk a cselekvésnek. A Kutya ma az érzelmi oldalt támogatja, emlékeztetve arra, hogy Önnön érdekünk az, hogy a múltat és benne minden fájdalmat végre hátra hagyjunk, hogy előtérbe kerülhessen belső gyermeki énünk. Mindehhez ráadásul ma még Telihold is párosul, így ez is tovább felfokozza az érzelmeinek.
Az Önálló Hold érzékenységét ma felerősíti a GAP napok különleges ereje. A mai nap az önemlékezésé. A Hold érzékeny energiáival arra kér, hogy emlékezzünk mi végett jöttünk e Földre. Figyeljük meg, mi az, ami erőteljesen magához vonz minket, és mi az, ami taszít, mert ez fog a mai napon elvezetni bennünket a következő lépésig.
Az Elektromos Csillag jegyével, ma elérkezik a szépség és a harmónia ideje. Azáltal, hogy elsimulnak érzelmeink, és harmóniába kerülünk újraformálódó önmagunkkal, megnyílnak előttünk az utak, a lehetőségek és rájövünk, hogy nem kell választanunk. Rálelünk az arany középútra.
A tegnap induló Világáthidalóval kezdetét vette a negyedik, az Önálló Éjszaka hónap utolsó hullámvarázsa, mely az elengedésről, a megbocsátásról és az alázatról szól. Ez a 13 nap arra kér, hogy engedjük el az irányítás vágyát, ne akarjunk mindig mindent kontrollálni. Engedjük meg magunknak, hogy néha hibázzunk, hogy néha ne tudjunk, mert így egy egész más világ nyílhat meg előttünk! Azáltal, hogy hajlandóak vagyunk a Változás érdekében lemondani helyzetekről/gondolatokról/javakról, megnyitjuk a kaput a Mindenség számára, hogy ezt az űrt kitölthesse.
A Kozmikus tónussal ma zárul az Égenjáró hullámvarázs, mely a belső felfedezésekről, a nézőpontjaink kitágításáról szólt. Most hogy lecsendesedtek a hullám energiái és a bennünk zajló folyamatok, elkezdhetünk felkészülni a holnap induló Világáthidaló hullámvarázsra, melyben új célokra új lehetőségekre fókuszálhatunk.