Az elmúlt 2 hét érzelmekkel, lezárásokkal és elengedésekkel teli időszaka után most egy kicsit könnyedebb vizekre evezünk és elkezdünk töltekezni. A témák, amiket a következő 13 napban érinteni fogunk, az a szabad akarat, elme, bőség és lehetőségek, valamint a hiány-minták. Úgy is tekinthetünk erre az időszakra, hogy most van a betakarítása mindannak, amiért az elmúlt 2 hullám alatt oly keményen dolgoztunk.
A kulcsszó erre a 13 napra: nyitottság, elfogadás, töltődés. Tekintsünk úgy önmagunkra, mint egy nyitott edény. Erősítsük és tisztítsuk meg fizikai testünket, az évek óta rárakódott szennyeződésektől, méreganyagoktól, tudatunk magasabb szintjei számára. Ebben a 13 napban adjuk meg magunknak mindazt, amit másoktól várnánk. Foglalkozzunk önmagunkkal és olyan dolgokkal, amik boldogsággal, megelégedettséggel töltenek el. Legyen az kertrendezés, kirándulás, puzzle, vagy épp gardróbunk szelektálása. Most hogy helyet csináltunk az újnak, várjuk az érkezését. Öltöztessük ünneplőbe lelkünk és várjunk türelmesen. „Átadom magam az ürességnek. Nyitott karjaimból kehely formálódik, és megtelik a megfoghatatlan kellemességű, bőséges életerővel.”
Az Ember szimbóluma, a bőségkehely. Ahogy átállítjuk a berögzült mintákat a fejünkben és nyitottá válunk más tanításokra is, belép a Mindenség támogató ereje is. Tegyük fel magunknak a kérdést: Mi az, amire Lelkünk legmélyén vágyunk? Vállaljunk felelősséget döntéseinkért, és a nem-döntéseinkért is, hisz mi magunk alakítottuk azzá az Életünket, amilyenné most vált. Ne másokban keressük a felelősöket, hanem nézzünk szépen bele a tükrünkbe… Tudatosan kell meghozzuk a döntést, ami szerint tovább haladunk a Fejlődési utunkon!
Mantra:
Egyesítek, hogy befolyásoljak
Vonzva a bölcsességet
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását
A cél mágneses tónusával
Engem önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
- Tónus:
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.
Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
„Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”
Megerősítés:
„Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”
A Kozmikus Majom napjával ma véget ér a Vihar Hullámvarázs. A Majom ugyan még tartogat egy-két trükköt a tarsolyában, de a mai nappal véget ér a 4 hete (2 hullámvarázs óta tartó) megtisztulási folyamat. A Kék Majom, szokásához híven, új nézőpontot hoz, hogy feldolgozhassuk az elmúlt időszak eseményeit és békével tovább állhassunk.
Ha ez lehetséges, a Vihar Hullámvarázs legérzékenyebb napjához értünk, amely azonban nagyon fontos üzenetet hordoz! Érdemes ma tudatosnak maradni, bármilyen helyzetben is ér bennünket tetten. Ahhoz, hogy a Vihar által elhozott Újjászületés megtörténhessen, szükségünk van minden részünk és tapasztalatunk elfogadására és integrálására. A Kristályos Kutya ma segít, hogy békét köthessünk múltunkkal, önmagunkkal és elfogadjuk és szeressük feltételek nélkül átalakult énünket.
A Vörös Spektrális Hold minőségére ébredtünk, mely egyszerre lesz felszabadító, és érzelmekkel teli. A várva várt beteljesülés után, learatva a babérokat, felszabadulunk az eddigi feladataink alól, megkönnyebbülünk. Mindazt, amit ez alatt a folyamat alatt a Vihar felszaggatott, azt ma a Hold tisztító vizében átmoshatjuk. A Spektrális Hold segít letisztítani érzelmeinket, hogy tisztán lássunk.
A Planetáris Csillag Ma elhozza számunkra a hőn áhított megnyugvást, harmóniát és egyensúlyt. A mai nappal végre kiteljesedik a Vihar hullámvarázs témája, megvilágítva az immáron letisztult képet.
Szoláris tónusú Kéz, ma segíti terveink kivitelezését és elvisz egészen a célig. Általa érezhetjük „kifizetődőnek” az elmúlt napok veszteségeit, elengedéseit. A mai nap segít begyógyítani keletkezett sebeinket csupán azzal, hogy véghez visszük terveinket. A Szoláris tónus, ma a befelé fordulásra, elmélyülésre ösztönöz bennünket, hogy emlékeztessen céljainkra, felerősítse lelkesedésünket és új ötletekkel lásson el.
A mai napon visszatér az előző Hullámvarázsunk témája, a Fehér Világáthidaló-é, emlékeztetve bennünket arra, hogy a Vihar Hullámvarázs átalakulása nem jöhet létre anélkül, hogy valamit ne hagynánk hátra cserében. Ahhoz, hogy valami új léphessen be életünkbe, helyet kell neki csinálnunk. Ne ítélkezzünk, ne akarjunk ma irányítani. Hagyjuk, hogy az események szépen a maguk ütemében bontakozzanak ki előttünk. A mai nap tehát a visszajelzéseké. Ma megláthatjuk, hogy mire emlékszünk az előző hullámvarázs tanításából és mindez elegendő-e ahhoz, hogy tovább lendítsen utunkon.