KIN 243* Kék Szoláris Éjszaka* 01.16

243-akbal-9A Kék Éjszaka ma egy csendesebb, elmélyülősebb napot tartogat számunkra, ugyanakkor érezhető lesz a Szoláris tónustól már megszokott siettetés, noszogatás. Ez a kettősség ugyan zavaró hullámvasutazásba kényszeríthet bennünket, ugyanakkor segíti az elmúlt napok jobb megértését és így a célhoz való eljutást.

A Kék Éjszaka az álmokkal és az elnyomott, elrejtett félelmeinkkel dolgozik, melyek gátat szabnak kibontakozásunknak. Hogy is van ez..? Minden álom a tudatalattinkból táplálkozik és saját lényünk, gondolataink, érzelmeink tudatalatti kivetülései. Lehet akár szimbolikusan is, de üzenetet hordoz számunkra. Minden, ami a mélyben foglalkoztat, aggaszt, de napközben tudatosan elnyomunk, az álmok formájában vissza visszakúszik hozzánk. Ez csupán azt jelenti, hogy foglalkoznunk kell vele, legyen ez jó, vagy rossz, ami ma felsejlett/felsejlik álmunkban, jobban tesszük, ha utána járunk. Míg a Sas fentről térképezi fel vízióinkat, kivonódva az érzelmi drámákból, addig az Éjszaka bizony mindezek mélyére visz le, hogy jobban megismerjük és így megérthessük érzelmeink mozgató rugóit. Előfordulhat, hogy ettől ma kissé feszültebbé, nyugtalanabbá válhatunk, de emlékezzünk, hogy bármi is az oka, az bizony csakis önnön belső mélységünkből ered. Ott pedig biztonságban vagyunk! Örök érvényű igazság, melyet ma különösen fontos alkalmaznunk: Szembe kel nézzünk saját félelmeinkkel, hogy Fénybe emelve, egyszerűen semmivé váljanak.  Fedezzük hát fel bátran belső kételyeinket, félelmeinket, menjünk közelebb, vizsgáljuk meg ennyire van valós alapjuk, mennyire érvényesek még jelen helyzetünkre. Ugyanis előfordulhat, hogy már csupán „megszokásból” szorongunk, tartunk bizonyos dolgoktól, élethelyzetektől, érzésektől. Használjuk a Sas külső szemlélő módját, hogy megláthassuk a mögöttes tanításokat. Valóban ennyire rossz lenne a helyzet? Mi a legrosszabb ami történhet? Ki fél igazán, lényünk mely része? És vajon mitől is fél valójában? Nem kell megválaszolnunk ezeket a kérdéseket, csupán tegyük fel és engedjük ki az Univerzumba. Hagyjuk, hogy a válaszok maguktól visszatérjenek hozzánk. Ne feledjük, hogy a félelem, csupán a bizalom hiánya. Tudatosítsuk, hogy mindaz az erő, hatalom mely lelkünket táplálja, ugyanonnan ered, mint az, amelyik a Világegyetemet hozta létre. Akárhogyan is, mindig minden értünk történik. Tanuljunk belőle!

Mantra:
Lüktetek, hogy álmodjak
Megvalósítva az intuíciót
Lepecsételem a bőség bevitelét
A szándék szoláris tónusával
Engem az öngerjesztés ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
Csukott szemmel a kezek deréktájban összeérnek, tenyérrel felfelé, előrehajlás; ezután felemelkedés, az alkart keresztezve a mellkason

Meditáció:
„Én vagyok a sötétség Fénye és a Nyugalom tánca”

Megerősítés:
„Mélyen belülre zarándokolok, önmagam szentélyébe, hogy összegyűjtsem az ott reám váró ajándékokat.”

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.