A Kristályos Világáthidaló, a felismeréseket és a lezárásokat hozza be ma életünkbe. Megláthatjuk az elmúlt napok összefüggéseit, (ismét) felismerve a Mindenség Rendjét. Elérkezett az idő, hogy megadjuk magunkat a Változásnak, melyet a Sas Víziói idéztek elő, hogy megbocsátsuk önmagunknak és környezetünknek botlásainkért és elengedjük mindezt.
A Kristályos tónus, magában hordozza az adott hullámvarázs felismeréseit, mely egyben fel is készít bennünket a következő hullám témáira. A Világáthidaló, ahogy a nevében is benne foglaltatik, a világokat köti össze, jelen van mind a földi mind a szellemi életünkben, segít megteremteni az egyensúlyt. Ehhez azonban fel kell ismernünk mi az, amit az elmúlt napok tanításaiból nyertünk és mi az, amit ideje hátra hagynunk. A mai nap feladata tehát, hogy elengedjük az irányítást és hagyjuk, hogy a Sas megtegye „utolsó körét”, rávezetve bennünket arra az útra, melyet a következő ciklusban, majd be kell járjunk. Ne ítélkezzünk se önmagunk se környezetünk felett. Tanuljunk ma megbocsátást és engedjük meg, hogy minden olyan legyen amilyen. Adjuk meg magunkat a mai napnak, hogy megláthassuk a benne rejlő szépséget és harmóniát. Ez a nap nem a cselekvésről szól, hanem a befejezésről. Váltsunk ma külső szemlélő üzemmódba és még lássunk immáron tisztán és nyitott szívvel.
Mantra:
Szentelek, hogy kiegyenlítsek
Egyetemessé téve az alkalmat
Lepecsételem a halál tárházát
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem az végtelenség ereje vezet utamon
- Tónus:
Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást/bölcsességet nyitottan és szeretettel.
Mudra:
tartsd a kezeket együtt a jobb arccsont alatt, mintha aludnál rajtuk; ezután keresztezd karjaidat a mellkasodon, mialatt meghajolsz; végezetül emeld fel a fejed a szemed előtt keresztezett karokkal.
Meditáció:
„Én vagyok a fűtőanyag, a takarmány minden akadály elpusztításához, és az újjáépítéshez Istenben.”
Megerősítés:
„Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.