A Szél hullámvarázsban megjelenő Vörös Kígyó egyértelmű üzenetet hoz, mellyel stabilizálja célkitűzéseinket. Úgy is mondhatjuk, hogy a Szél által hozott Szellemi sugallat mellé (ha nem lenne esetleg elég) ma a Kígyó által megkapjuk az ösztönös megérzéseket is. Ha ebből nem értünk, akkor semmiből. A mai nap Feltüzel, beindít, lelkesít és eltölt az „Élet szép!” életérzéssel. Ma úgy érezhetjük, minden lehetséges!
Az Önálló tónus stabilizálja az eddig tanultakat, a Kígyó pedig feloldja testünk-lelkünk blokkjait a cél érdekében. Figyeljük ma meg testünk jelzéseit, mit üzennek, mire sarkallnak bennünket. Testünk csodás eszköz, mely az életünk során elraktározott minden behatást, sérelmet, sérülést, melyre emlékezik. Intuíciónk ebből táplálkozik, jelezve felénk egy-egy adott szituációban az elraktározott tanítást. Ugyanakkor figyelmeztet arra is, ha valahol pangó (élet-)energiát észlel. A mai napunk ideális arra, hogy eltervezzük a következő lépéseinket, összehangolva a belső és felső sugallattokat. A Szél Hullámvarázsban megjelenő Kígyó minősége által fejlődésünk szárnyakat kaphat, de csakis akkor, ha ezt az előtörő erőt, Szellemi szolgálatba állítjuk, ugyanis ha csupán a fizikai síkon éljük meg és át, könnyen beragaszthat bennünket jelen állapotunkba. Hagyjuk szabadon áramolni az energiáinkat, szabadítsuk fel a testünkben lévő elakadásokat azáltal, hogy megéljük őket. Ha tehetjük, kezdjük a napot energiatisztító gyakorlatsorral, Csikung-gal, hogy beindítsuk az energiák áramlását. Éljük meg mindazt, amit a mai nap kínál nekünk, ünnepeljük az Életet, és használjuk ki a mai nap adta kreativitást, cselekedjünk spontán, mert ez megszabadít a rutin és megszokás előre-jelezhetőségétől.
Mantra:
Meghatározok, hogy túléljek
Megszabva az ösztönt
Lepecsételem az életerő tárházát
A forma önálló tónusával
Engem a szellem ereje vezet utamon
- Tónus:
Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.
Mudra:
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.
Meditáció:
”Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.”
Megerősítés:
„Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.”
A Sárga Elektromos Mag évének 10; megvalósítási hónapjának közepén járunk. A 10-es, vagyis Planetáris tónusú minőségben, az eredeti célkitűzéseink manifesztációja történik. Mindaz, amivel eddig dolgoztunk az ilyenkor érik be. Ehhez fel kell idézni eredeti célkitűzéseinket, leporolni az időközben rárakódott hordalékot és célirányosan véghez kell vinnünk terveinket! Ehhez tökéletesebb nem is lehetne a mai nap, mely megegyezik évünk első, meghatározó napjával.
A Hullám második napja mindig a Két-ségeké, az a bizonyos másik oldal, az egész torta másik fele. Ahhoz, hogy (holnap-Elektromos tónus) megoldásra tudjunk jutni, bizony meg kell tapasztalni a tegnap kitűzött céljaink másik oldalát is. Az Éjszaka minősége ebben segít ma elmélyülni ezekben a kihívásokban, akadályokban, hogy felismerhessük tanításukat és mindazt, ami hiányzik ahhoz, hogy céljainkat elérjük. Csakis úgy lelhetünk megoldásra, ha ismerjük mindkét oldalt, pro-t és kontrát. A mai nap, a kulcs tehát a megismerésben és elfogadásban van.
A mai GAP nappal egy új Hullámvarázs veszi kezdetét, melyben megtanulunk figyelni és meghallani belső hangunkat, így erősítve a Szellemmel való kapcsolatunkat.
A Vörös Kozmikus Sárkány minőségével zárjuk a Vörös Hold Hullámvarázst. Ahogy a természetben úgy az energiában is érezhető volt a holdhatás. Érzelmi túltengések, túlcsordulások, olykor pedig ki-ürülések letisztulások is tapasztalhatók voltak. Az utolsó napjára a Sárkány Ősanyai minősége érkezik, hogy gyógyulást és komfort-ot hozzon. Segít elengednünk ami volt és segíti az átvezetésünket a holnap induló, egy fokkal kevésbé érzelmes, inkább mentális Szél Hullámvarázsba. Ott már nem csak megélhetjük érzelmeinket, de át is tudjuk beszélni, szűrni mindezt a Szellemi minőségeken.. De erről majd holnap.
Sárga Nap, ma a türelemre és feltétel nélküliségre tanít, megfűszerezve a felismerésekkel, melyet a Kristályos tónus biztosít. Az elmúlt napok eseményeire, ma egy új nézőpontot hoz a mai nap. Arra kér, hogy az elmúlt napok eseményeiben ne a hibáinkat, hiányosságainkat lássuk meg, hanem azt, hogy hová jutottunk, mit tanultunk az utunk során.
A Hold hullámvarázs, vagyis inkább Hullámvasút következő állomása a Kék Spektrális Vihar minősége, aki ma felkavarja, szétbontja és felemészti az elmúlt napok feladatait. Ezzel is segítve az újjászületésünket az elmúlt napok Érzelmi-Tavaszi nagytakarítása után. Emiatt, -ha ez még lehetséges- még érzékenyebbek lehetünk a mai nap folyamán. Fontos hát, hogy helyezkedjünk és maradunk is bent belső erőközpontunkban, míg a Vihar végzi a dolgát. Tartsuk meg a tegnap tanult objektív nézőpontunkat és ne menjünk bele érzelmi drámákba!