Kin 245* Vörös Spektrális Kígyó* 05.08

d59c1b736b67db9906e65863551cf713.jpgA Spektrális tónusú Kígyó energiáival, ma elkezdünk leválni a Sas hullámvarázs témájáról. A Kígyó, ma életenergiával és lelkesedéssel tölt fel bennünket, hogy újult erővel álljunk a változás elé.

Beépítve az elmúlt napok tanítását, ma kezdetét veszi az átalakulás. Hagyjuk, hogy mindaz, ami már nem szolgál minket, elhagyja életünket, és helyét töltsük fel tiszta szeretettel, és életerővel. Olyan ez, mint amikor a kígyó a kinőtt bőrét levedli, hogy új, átalakult külseje, egy szebb ruhába pompázhasson. A mai nap felteszi számunkra a kérdést: hogyan tudok felszabadulni, elengedni? Hallgassunk ösztönös megérzéseinkre és engedjük, hogy ma ez vezéreljen utunkon. Éljük ma (is) az életet szenvedélyesen és lelkesen! A Kígyó jegye ugyanis az Életigenlésre, az Élet ünneplésére hívja fel a figyelmünket. Bármibe is kezdjünk ma bele, vessük bele magunkat teljes odaadással és szenvedéllyel. Meglátjuk, hogy az eredmény, nem várt sikereket hoz majd!

Figyeljük ma testünk jelzéseire, gondoljunk rá szeretettel, hálával, amiért szolgál bennünket, és formát ad nekünk az energetikai világban. Gondoskodjunk róla szeretettel, ápoljuk, kényeztessük ma egy kicsit jobban, mint máskor!

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Feloldok, hogy megtisztítsak
Szabaddá téve az áramlást
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
A felszabadítás spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
a tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.

Meditáció:
”Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.”

Megerősítés:
„Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.”

Kin 244* Sárga Planetáris Mag* 05.07

1170347_orig-1A Planetáris Mag napján elérjük a Sas hullám kiteljesedését. Mindaz, amin az elmúlt napokban dolgoztunk, az ma értelmet nyer, megmutatkozik fizikai szinten is. A Mag ma felfedi előttünk azokat a lehetőségeket, melyekre az elmúlt napok során leltünk.

A Sárga Mag, mint minden magocska, eredendően magában hordozza a siker lenyomatát, azt a gyönyörű virágot, lédús gyümölcsöt, mely belőle válhat.  A mi feladatunk az, hogy megfelelő gondoskodással és szeretettel, minden tőlünk telhetőt megtegyünk azért, hogy kivirágozhasson. Éppen ezért, ha ma felmerül az életünkben, valami váratlan lehetőség, amellyel tehetünk önmagunkért, álmaink megvalósításáért, akkor bátran vágjunk bele a cselekvésbe. Hagyjunk fel a halogatással, ne várjunk a „tökéletes” időszakra. Itt és Most van az ideje a cselekvésnek, hogy megkaphassuk hozzá az Univerzum támogatását. Álmaink és vágyaink bennünk vannak, ébredésre várva. Ne elégedjünk meg a tudattal, hogy léteznek, hogy a birtokunkban vannak. Vállaljuk képességeinkért a felelősséget és tegyük meg mindent mi tőlünk telhetőt azért, hogy általuk elérjük céljainkat.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Tökéletesítek, hogy célozzak,
Előállítva az öntudatot
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem a szabad akarat ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra:
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.

Meditáció:
„Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.”

Megerősítés:
„Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja.”

Kin 243* Kék Szoláris Éjszaka* 05.06

tumblr_nb8z2lxfXh1s5rpbno1_500A Szoláris Éjszaka ma szembesít bennünket belső félelmeinkkel, melyek akadályozzák kibontakozásunkat. A mai nap tökéletes alkalmat biztosít arra, hogy mindezen félelemeket leküzdjük és így a felszabadult energiáinkat a célunk megvalósítására fordíthassuk.

A mai nappal lehetőséget kapunk arra, hogy kissé lecsendesítsük elménket és egy rövid belső utazást tegyünk. Fedezzük fel bátran belső kételyeinket, félelmeinket, menjünk közelebb, vizsgáljuk meg ennyire van valós alapjuk, mennyire érvényesek még jelen helyzetünkre. Sokszor már „megszokásból” szorongunk, tartunk bizonyos dolgoktól, élethelyzetektől. Lehet ez egy belénk nevelt minta, de akár egy régi rossz tapasztalat és máris készpénznek vesszük a „rosszat”. Azonban, ha jobban megvizsgáljuk, lehet nem is annyira félelmetes, sőt, ha összeszedjük a bátorságunkat és jobban szemügyre vesszük, lehet (sőt garantálom), hogy még tanulhatunk is belőle. Azáltal, hogy ezen árnyrészeinket így a Fénybe emeljük, rengeteg energiát szabadíthatunk fel, melyet eddig ezek elnyomására, elkerülésére fordítottunk. Ez a letisztultság erőt és lendületet ad majd Víziónk megvalósításához.

Leljük meg a mai napon a Nyugalmat és Békét önmagunkban és forduljunk magunk felé szeretettel. Ha tehetjük, figyeljük meg álmainkat, a ma elénk táruló „álmodozásainkat” és fedezzük fel, hogyan tudnánk mindezt a javunkra fordítani.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Lüktetek, hogy álmodjak
Megvalósítva az intuíciót
Lepecsételem a bőség bevitelét
A szándék szoláris tónusával
Engem az öngerjesztés ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
Csukott szemmel a kezek deréktájban összeérnek, tenyérrel felfelé, előrehajlás; ezután felemelkedés, az alkart keresztezve a mellkason

Meditáció:
„Én vagyok a sötétség Fénye és a Nyugalom tánca”

Megerősítés:
„Mélyen belülre zarándokolok, önmagam szentélyébe, hogy összegyűjtsem az ott reám váró ajándékokat.”

 

Kin 242* Fehér Galaktikus Szél* 05.05

Windy-Day-841x565A Galaktikus Szél napján, ma elérkezik a „megmérettetés ideje”. Eldől, hogy mindaz, amit eddig tettünk, és azok a döntések, amelyeket meghoztunk, elegendőek voltak-e ahhoz, hogy a Mindenség tovább lendítsen minket utunkon. Vajon megfejlődtük-e az előző hullámvarázs témáit, vagy a mai napon újra szembesülnünk kell tanításaival?

A Széllel ma ismét összekapcsolódhatunk belső szellemi vezetőnkkel, mely útmutatóival tovább repít bennünket a Sas hullámvarázs kiteljesedése felé. Ügyeljünk kommunikációnkra, figyeljünk mind a verbáis, mind a non-verbális kinyilatkoztatásainkra. Most lehetőséget kapunk az őszinte és tiszta kommunikációra, hogy tisztázhassuk a félreértéseinket, elsimítsuk az ellentéteket. Kapcsolódjunk össze Lelkünkkel és ekként is cselekedjünk, beszéljünk. Ma a feltárulkozás és megértés napja van, nem a csevegéseké. Vállaljuk a felelősséget cselekedeteinkért, szavainkért. Ne feledjük, hogy a Vihar hónapjában járunk, mely eleve kissé felkavaróbb érzelmileg. Éppen ezért fontos a belső egyensúlyunk megtartása, a nyitottság és az alázat. Hallgassuk meg a másik félt, vagy akár a másik aspektusunkat. Tudatosan fókuszáljunk a Sas tanítására és vonódjunk ki, emelkedjünk felül az érzelmi drámákon! Engedjük el az elvárásokat és az ítélkezést, így tisztán és reálisan lehetünk jelen a beszélgetésben és talán nagyobb megértéssel fordulhatunk a másik felé.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Harmonizálok, hogy kommunikáljak
Formálva a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
A teljesség galaktikus tónusával
Engem a halál ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra:
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.

Meditáció:
„Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.”

Megerősítés:
„Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.”

Kin 241* Vörös Rezonáns Sárkány* 05.04* Galaktikus Aktiváló Portálnap

4092133.jpgA Rezonáns Sárkánnyal ma kezdetét veszi a Tzolkin utolsó 20 napja, mely mintegy összegzése lesz az elmúlt 240 napnak. Még egyszer minden egyes jegy megmutatja számunkra mindazt honnan-hová érkeztünk meg, ugyanakkor arra is rávilágít, hogy életünk mely részein kell még finomítanunk.

A Sárkány Ősanyai minőség így arra ösztönöz, hogy álljunk ezen napokhoz teljes nyitottsággal és bizalommal, hiszen bármit is fedezünk fel az mind értünk történik, bennünket szolgál. Kapcsolódjunk össze a bennünk rejlő Forrással és használjuk a Sas vízióit arra, hogy megláthassuk ítélkezés és illúziók nélkül, hogy mi az, amit Önmagunk érdekében el kell engedjünk, melyek nem visznek előre, csak ugyanazokat a köröket rójuk újra és újra. Gondoljunk rájuk szeretettel és hálával, de engedjük el őket. A Sárkány jegye a Galaktikus Aktiváló Portálnapok erejével, ma felkészít a következő lépcsőfokra, tökéletes alapot biztosítva az Új Tzolkin terveinek előkészítéséhez. Használjuk a Sárkány és a GAP nap erejét, mely ma mintegy védőháló, megtart bennünket, biztonságot nyújt. Bízzunk magunkban és a belső hangunkban. Kapcsolódjunk össze a Forrással, mely feltölt végtelen szeretetével és gondoskodásával.

Ma egy picit foglalkozzunk önmagunk igényeivel, fedezzük fel mi az, amire ma igazán vágyunk és adjuk meg magunknak. Ez a nap a kényeztetésé.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Levezetek, hogy tápláljak
Inspirálva a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
Az összhang rezonáns tónusával
Engem a tér ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.

Mudra:
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában. A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.comoldalon.

Megerősítés:
„Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Meditáció:
„Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rád fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”

Kin 240* Sárga Ritmikus Nap* 05.03

love-heart-sunA Ritmikus tónus ma segítségünkre lesz a döntéshozatalban, hogy kitartsunk az első napon kijelölt célunk mellett, és hogy  meg merjük lépni a következő lépést víziónk felé. A Sárga Nap ma önmagunk fényére, a belső Napunkra hívja fel figyelmünket, arra, hogy lássuk meg a bennünk rejtőző lehetőségeket, melyek kibontakoztatásra várnak.

Most hogy elmúlt a Vihar és letisztult minden, előragyognak a rég elfeledett értékeink, tulajdonságaink, melyek segítőink lesznek a Vízióink elérésében. Mindehhez csupán annyit kellene tennünk, hogy feltétel nélkül bízunk belső értékeinkben. A Sárga Nap ugyanis az elfogadásra és a türelemre is tanít bennünket. Fogadjuk el, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan azt mi elvártuk. Engedjünk szabad áramlást a cselekményeknek, tudván azt, hogy a Világmindenségben Rend van.  Tudatosan vegyük számba értékeinket, tulajdonságainkat, melyeket fontosnak tartunk. Engedjük el az önkritikát, azt, hogy másokhoz mérjük magunkat.
A példaképet nem arra kell használjuk, hogy még kisebbnek érezzük magunkat, hanem mint húzó erőt, hogy mivé válhatunk! Most hogy a Sas kijelölte számunkra a célt, rátaláltunk az eszközre is. Merjünk cselekedni! Azt sugározzuk ma ki magunkból, amit a Világban látni szeretnénk. Váljunk mi magunk példaképekké!

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Szervezek, hogy megvilágítsak
Kiegyenlítve az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.

Mudra:
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.

Megerősítés:
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”

Meditáció:
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”

Kin 239* Kék Felhangos Vihar* 05.02* Galaktikus Aktiváló Portálnap

praise_you_in_this_storm_by_jenniepalkin-d4xo4m5A Vihar napjával kezdetét veszi a 11. hónapunk, mely időszakot tovább erősíti az a tény, hogy a mai napon egy újabb Galaktikus Aktiváló Portálkapu is nyílik. A Felhangos tónus, további lendülettel segíti ezt a 28 napos ciklust, így elmondható, hogy egy igen lendületes és változásokkal teli hónap elébe nézünk.

A 11. vagyis a Spektrális hónap mindig elhozza az év témáiról való leválást, így engedhetjük el mindazt, ami az elmúlt hónapok során a felszínre került és immáron megérett az elengedésre. Nagyon fontos a mai napon (és a hónapban is), hogy a már megerősített belső középpontunkból merítsünk erőt és alázattal fogadjuk el mindazt, amit ez az időszak tartogat számunkra. Fogjuk fel úgy, mint egy tavaszi nagytakarítást és ne álljunk ellen. Engedjük, hogy a tegnap felfedezett illúziókat végleg kisöpörje életünkből. Ha felelősséggel használjuk a Vihar erejét, óriási változásokat hozhatunk ma létre! Az elmúlt hónapok során már megtanultuk, hogy a Változás, ha mégoly fájdalmas is néha, az csakis bennünket szolgál, minket erősít, visz előre. Tartsunk ki hitünk mellett és bízzunk a felső vezettetésben. Vegyük számba mindazon erősségünket melyekre ráleltünk az elmúlt 10 hónap során, azon szituációkat, melyek megtörténtekor úgy véltük „itt a vég”, ennél rosszabb már nemigen történhet. Lássuk meg, hogy milyen ajándékokkal hálálta meg a Mindenség lemondásunkat? Mert minden rosszban van valami jó, ez egy örökérvényű igazság. Mindig nyerünk is valamit, ha mást nem is, de figyelmet és elismerést. Töltekezzünk belső stabil középpontunkból és használjuk a mai nap megerősítését és Meditációját.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Megerősítek, hogy katalizáljak
Irányítva az energiát
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
A kisugárzás felhangos tónusával
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.

Megerősítés:
„Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.”

Meditáció:
„Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.”

Mudra:
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.