A Csillag hullámvarázsban megjelenő Sárga Ember minősége a hiányminták és azok elfogadására hívja fel a figyelmünket. Arra, hogy amíg a zárt ajtót kémleljük sajnálkozva, nem vesszük észre azt, hogy kitárult egy ablak, melyen ragyogó fény árad be ránk.
A Felhangos tónus ma arra kér, hogy merítsünk erőt belső erőközpontunkból és innen vegyük lendületet. Csakúgy, mint amikor íjat feszítünk, előbb vissza kell húznunk az ideget ahhoz, hogy erőt gyűjthessen és kilőhesse a nyilat. A mai napon picit mi is vonuljunk vissza, vegyük számba erőforrásainkat, és tervezzük meg a következő lépéseinket. Ne arra fókuszáljunk, amit még nem értünk el, hanem összpontosítsunk inkább arra, ami jelenleg a rendelkezésünkre áll. Ebből hogyan tudjunk kihozni a legtöbbet? Tudjuk, hogy ha célkitűzéseink, egyéni céljaink a Mindenség Akaratával összhangba kerülnek, akkor minden szükséges segítséget meg fogunk kapni, de ehhez türelem kell. A Csillag hullámvarázs arra kér, hogy legyünk nyitottak más tanításokra is. de mindig kövessük szívünk szavát. Tekintsünk vissza a hullámvarázs elmúlt 4 napjára és figyelmesen vizsgáljuk meg milyen üzeneteket küldött felénk. Lehet itt az ideje egy kis iránymódosításra. Mérjük fel jelenlegi célkitűzéseinket és a rendelkezésre álló erőforrásainkat.
A mai napon koncentráljunk arra, hogy „poharunk félig TELI”! Rohanó Világunkban sajnos hajlamosak vagyunk csak a Negatív dolgokat észrevenni, ezen aggódni, őrlődni, míg ez szélsőséges esetekben depresszióvá is válhat! Ma lássuk meg Életünkben azt is, ahol bőség van, azt, amiért hálásak lehetünk.
Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.Mantra:
Megerősítek, hogy befolyásoljak
Irányítva a bölcsességet
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását
A kisugárzás felhangos tónusával
Engem az Egyetemes tűz ereje vezet utamon
- Tónus:
Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.
Mudra: Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe
Meditáció: „Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”
Megerősítés: „Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”
A mai napon a Majom játékos energiái vetítenek elénk egy új képet, mellyel megalapozzák célkitűzéseinket, így segítve az elengedést. A Csillag minőség Analóg ereje a kék Majom, így ma megtapasztalhatjuk azt a Rendet, Harmóniát, melyet a Csillag képvisel, csak egy más nézőpontból. „A Zseni átlát a káoszon” szokták volt mondani és ez tökéletesen jellemezi a mai nap energiáit.
Most hogy már meghatároztuk céljainkat és felismertük az esetleges ellenállásainkat, ma kezdetét veheti a tervezési fázis. A Kutya pedig felszínre hozza az érzelmi kérdéseket, valamint az önmagunkhoz és terveinkhez való Hűség kérdéskörét is.
Vörös Hold: Az Önemlékezés ereje!
A Sárga Mágneses Csillaggal ma kezdetét veszi a Tzolkin utolsó hullámvarázsa. A következő 13 nap az égbe röpít bennünket, hogy megcsodálhassuk a csillagok nemes egyszerűségét eleganciáját és harmóniáját.
A Kozmikus tónussal ismét lezárásra kerül egy hullámvarázs témája, amit hatékonyan elősegíti a Kéz minősége, mely megtanít priorizálni, lezárni és elengedni, így elhozva számunkra a testi-lelki gyógyulást.
A Kristályos tónusú Világáthidaló ma a változást, az átalakulásunkat sürgeti. Arra kér, hogy legyünk nyitottak és befogadóak, engedjük el az irányítási vágyat és élvezzük, ahogyan a Sas elénk tárja azt a nagyobb képet, melyet mindeddig csupán sejtettünk.