Kin 158* Fehér Lunáris Tükör* 10.28

1-Q9FNo1GfnQUfw4kyRWqbcQA Lunáris tónussal ma felfedik magukat a Föld hullámvarázs nehézségei, melyek megismertetik velünk a másik pólust. Fontos időt szentelnünk ezek fel és elismerésének, hiszen csakis úgy tudunk átlendülni rajtuk, ha megismerjük az „érem másik oldalát” is.

A mai nap tehát a visszajelzéseké, így figyeljünk minden olyan helyzetre, találkozásra, mely érzelmileg megérint bennünket, mert ezek rávilágítanak arra, hogy mely területen „billegünk”, hol van szükségünk arra, hogy belső erőközpontunkra támaszkodva megtartsuk Önmagunkat. Nézzünk szembe ezen félelmekkel, blokkokkal, vagy épp hiányosságokkal, hogy ahelyett, hogy megrekesszen bennünket, tanuljunk általuk. A félelmeink eltorzítják a valóságunkat és így másnak látjuk az eseményeket, mint ahogy valójában történnek. Vizsgáljuk meg, hogy ezeket, vajon reálisak-e, és hogy milyen mértékben kreáljuk mi magunk őket. Előfordulhat az is hogy a ma olyan személlyel, szituációval találjuk magunkat szembe mely heves érzelmeket (dühöt, haragot, irigységet, stb.) vált ki belőlünk. Ez esetben érdemes arra ránéznünk, hogy az a tulajdonság, mely ezeket az érzelmeket kiváltotta, hol található meg bennünk és milyen szinten tudjuk ezeket önmagunkból felszínre hozni, megélni. Lássuk be, hogy ezek legtöbbször bennünk is megtalálhatóak, de elnyomva tartjuk őket ilyen olyan okból kifolyólag. A legjobb, amit tehetünk, hogy elfogadjuk mindezt és szeretettel magunkhoz öleljük ezen aspektusainkat, hogy feloldjuk, és a Fénybe emeljük őket. Bármelyikkel is találkozunk ma, használjuk a Föld energiáit és stabilitását, hogy megértsük üzeneteiket, eredetüket.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Polarizálok, hogy visszatükrözzek
Stabilizálva a rendet
Lepecsételem a végtelenség mátrixát
A kihívás lunáris tónusával
Engem a szív ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.

Meditáció:
Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.

Kin 157* Vörös Mágneses Föld* 10.27

Gaia togetherA Mag hullámvarázsban felfedezett és kicsiráztatott magokat most termékeny táptalajba ültethetjük, hogy tovább fejlődhessenek. A Vörös Föld hullámvarázzsal ugyanis ma egy új teremtő periódus veszi kezdetét, mely összpontosításra és a most erejére hívja fel figyelmünket. Elérkezett ugyanis az idő, hogy a múltat hátrahagyva figyelmünket a jelen pillanatra fordítva eldöntsük, mihez is szeretnénk kezdeni újonnan felfedezett képességeinkkel.

A Föld hullámvarázsban olyan váratlan események, találkozások várhatóak, melyek fontos útmutatóval szolgálnak, ha adunk nekik időt a kibontakozásra és nem magyarázzuk bele a saját véleményünket, meglátásunkat. Figyeljük meg az érzést, vagy gondolatot, amit kiváltanak ezen események, de ne azonosuljunk velük. Engedjük, hogy az idő szépen felfedje az okokat és irányokat. Ez az időszak egyfajta türelemjáték lesz, mely azonban bőségesen meghálálja majd igyekezetünket. Ebben az időszakban különösen fontos a „földeltségünk”, az, hogy stabilan belső középpontunkra támaszkodva cselekedjünk, tervezzünk és ne a pillanat hevében.

A Vörös Föld energiáit elősegíthetjük azzal, ha minél többször összekapcsolódunk Földanyácskánkkal. Kiránduljunk, kertészkedjünk, kapcsolódjunk össze a négy elemmel (tűz, víz, föld, levegő). Háláljuk meg Földünknek, hogy helyet, táplálékot és oxigént biztosít számunkra. Tegyünk most mi Őérte!

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Egyesítek, hogy fejlődjek
Vonzva az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.

Megerősítés:
Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.

Kin 156* Sárga Kozmikus Harcos* 10.26

the_witcher_fire_hand_blonde_warrior_21328_3840x2160A Kozmikus Harcossal véget ér a Mag hullámvarázs, elérkezett a számvetés napja, hogy végig gondolva azon új képességeinket melyekre az elmúlt időszakban szert tettünk, új terveket kezdjünk formálni. Ebben a Harcos bátorsága és intelligenciája lesz ma segítségünkre. Tegyük fel a kérdést, mihez szeretnénk fogni a kezünkben lévő lehetőségekkel? Ki az, akivé igazán válni szeretnénk? Hogyan tudnánk mindezt elérni?

A mai nap arra kér, hogy egyesítsük szívünk és elménk hangját, hagyjuk hátra az elmúlt napok fájdalmait, bocsássuk meg a múltban történteket és lépjünk tovább. Előfordulhat, hogy ma elbizonytalanodunk, esetleg úgy érezhetjük, hogy nem elegendő a tudásunk, nem vagyunk képesek összehangolódni a Szellemi útmutatással. Ekkor tudatosítsuk magunkban, hogy a kétkedés és a félelem nem old meg semmit, csupán leköti, leblokkolja minden energiánkat ahelyett, hogy azokat a fejlődésünk szolgálatába állítanánk! Mindez csak blokkolja a bizalmat és ezáltal az útmutatást! Tűzzünk ki magunknak apró részcélokat, melyek által könnyedebben el tudjuk elérni a Nagyobb célt! Szólítsuk ma meg belső Harcosunkat és engedjük neki, hogy feltöltsön bennünket a Változáshoz szükséges bátorsággal, erővel és kitartással. Halljuk meg mit súg a belő hangunk, és kövessük szavát, hogy a holnap induló Vörös Föld hullámban mindezt stabilizálhassuk és a fizikai szintre hozhassuk.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra: 
Kitartok, hogy kérdezzek
Túlhaladva a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem az univerzális tűz ereje vezet utamon

13. Tónus:
Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra: 
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Meditáció: 
Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.

Megerősítés: 
Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.

Kin 155* Kék Kristályos Sas* 10.25* Galaktikus Aktiváló Portálnap

eagle wave.pngA mai nappal zárul a Tzolkin legintenzívebb időszaka. Olyan ez, mint a szörfölés: türelmesen kivártuk „A” hullámot (Tzolkin középső szakasza), hiszen ezért dolgoztunk egész idő alatt… Végre (a Vörös Kígyó Hullámvarázzsal) elkezdődött az 50 nap. Kitartóan küzdünk az elemekkel, azzal, hogy fennmaradjunk a deszkánkon és elérhessük azt a tökéletes pillanatot, amely most érkezett el, amikor végre már álló helyzetben vagyunk és büszkén uraljuk a helyzetet! Szinte minden elcsendesedik, a nap ragyog és mi győztesként száguldunk tova a hullám tetején, egyenesen a part felé.

A Sas ma elősegíti ezt a szárnyalást. A remény és felismerések által gyógyírt hoz sebeinkre. Megláttatja az elmúlt napok tanításait, elősegíti a miértek megértését. Váljunk nyitottá és Lássuk meg, hogy milyen átváltozáson mentünk át az elmúlt 50 napban, vagy akár a Sárga Mag hullámvarázsban. Készítsünk egyfajta leltárt arról, hogy milyen új értékek, képességek kerültek ez idő alatt a felszínre, illetve, hogy mit is tanultunk, tapasztaltunk az elmúlt időszakban. Most, hogy immáron megtapasztaltuk mire is vagyunk képesek, megerősítve az Önmagunkba vetett hitet, ma a Sas segítségével ezen új minőségekhez egy-egy új célt is társíthatunk. A negyedik hónapban járunk, most ezekhez az új célkitűzésekhez megteremthetjük a szükséges alapokat, hogy a következő hullámvarázsban a Vörös Földben mindez „gyökeret verhessen”.

Használjuk a Sas erejét, hogy elrugaszkodva a mindennapos gondoktól, feltöltődhessünk a jövő víziói által. Lássuk meg, ismerjük fel honnan-hová érkeztünk és engedjük lelkünket szárnyalni, mint egy büszke, erőteljes Sas madár! A mai nappal véget is érnek a GAP napok, így most méginkább fellélegezhetünk, megnyugodhatunk.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra: 
Szentelek, hogy teremtsek
Egyetemessé téve az elmét
Lepecsételem a látomás kimenetét
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra: 
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Meditáció:
Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.

Megerősítés: 
Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.

Kin 154* Fehér Spektrális Varázsló* 10.24* Galaktikus Aktiváló Portálnap

star wizzardA Spektrális Varázslóval ma elkezdődik egyfajta felbomlása, elengedése a Mag hullámvarázsnak. A Varázsló ma felhívja a figyelmet a személyi erő, az irányítási vágy és a hatalom kérdéskörére, arra hogy mennyire vállaljuk és milyen indíttatásból használjuk fel személyes erőnket.

A mai nap arra kér, hogy vállaljuk fel személyi erőnket, az eddig tanultakat és adjuk át, ajánljunk fel, egy nagyobb cél érdekében. Engedjük el a hatalom és/vagy az irányítás utáni vágyat, hogy előtörhessen valódi Mágusi mivoltunk. A válaszok kérdéseinkre, már bennünk vannak, nekünk csupán össze kellene kapcsolódnunk és hinnünk belső hangunkban. Igazi erőnk az önelfogadásból, és fejlődésünk iránti elkötelezettségből ered. Ha befelé fordulunk vezettetésért, akkor visszatalálunk a természetes összhanghoz és érzékenységhez. Az elmúlt napokban felfedezett képességek, tulajdonságok, mára már beépültek életünkbe most a Varázsló segítségével, ezen képességeket összehangolhatjuk a felsőbb akarattal, hogy ne csak minket, de környezetünket is támogathassuk vele. Felejtsük el az egyéni érdek, ez ego irányítását. Tudatosítsuk, hogy ami a nagyobb mintát, Rendet szolgálja, az minket is szolgál, ezáltal növekedhetünk. Most még inkább törekedjünk az őszinteségre, mind önmagunk mind a környezetünk felé.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra: 
Feloldok, hogy varázsoljak
Szabaddá téve a befogadó készséget
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
Az elengedés spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra: 
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Meditáció:
„Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!”

Megerősítés: 
„Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.”

Kin 153* Vörös Planetáris Égenjáró* 10.23* Galaktikus Aktiváló Portálnap

ee52832930331d773e4480062ec9a67fMár csak három nap van hátra Tzolkin legintenzívebb időszakából. Mint azt korábban is írtam ennek a periódusnak mintegy záró akkordja a Sárga Mag hullámvarázs, melynek a mai, 10. napján nem csupán a Mag hullámvarázs, de az elmúlt 47 nap eseményeinek témái beérnek.

Az Égenjáró kíváncsiságával, felfedezni vágyásával ma új utakra lel, melyek elvezetik a kiteljesedéshez. Fedezzük fel és mélyítsük el tudásunkat az újonnan szerzett képességeinkkel kapcsolatosan és ne elégedjünk meg a tudattal, hogy immáron megérettek bennünk. Az Égenjáró megadja a szükséges bátorságot ahhoz, hogy önmagunk korlátait meghaladva kiléphessünk az ismeretlenbe, hogy felfedezhessük kivé lettünk általuk igazán. Ahhoz hogy tapasztalatokat szerezzünk, hogy fejlődjünk, bizony bátorság kell. Ezt a tudást nem lelhetjük meg a négy fal között! El kell, hogy hagyjuk a biztosat a bizonytalanért. Ez bizony félelmetes, ugyanakkor nagyszerű lehetőség is! Ne feledjük, hidak vagyunk ég és föld között. Így feltöltődve, vetítsük ki ezt a belső Fényt környezetünkre szeretettel, elvárások nélkül. Emberként e Földön kötelességünk tanulni és fejlődni. Ne hagyjuk parlagon ezeket az újonnan felfedezett kincseket! Merjünk kockáztatni és a jutalom nem marad el!

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Tökéletesítek, hogy felderítsek
Előállítva az éberséget
Lepecsételem a tér kimenetét
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem a születés ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.

  1. Tónus:
    Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra: 
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.

Megerősítés: 
A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.

Kin 152* Sárga Szoláris Ember* 10.22* Galaktikus Aktiváló Portálnap

images-1A Mag hullámvarázsban megjelenő Szoláris Ember segít a bennünk rejlő tehetségek kibontakoztatásában. Az Ember a GAP napok erejével ma a Bőség erejét, áldását hozza be életünkbe. Arra kér, hogy váljunk nyitottá és engedjük el a bekorlátozó régi nézeteinket. Merjünk „nem tudni”, hogy a ma megnyíló Galaktikus Kapukon beáradó információ feltölthessen bennünket a szükséges információkkal, kipótolva mindazt, amit hiányként élünk meg.

A mai napon szánjunk időt a fizikai, szellemi lomtalanításra. Tisztítsuk meg magunkat a felesleges gondolatoktól, az elvárásoktól a hiányosságok feletti kesergésektől. Vizsgáljuk meg hogy életünk/aspektusunk mely részein érezzük ezeket a hiányosságokat és vajon mi okból alakult ez így? Elérkezett az idő, hogy mások hibáztatása helyett, vállaljuk a felelősséget tetteinkért és/vagy passzivitásunkért. Életünkért és a benne található sikereinkért, kudarcainkért csakis mi magunk vagyunk a felelősek. Vegyük kezünkbe az iránytást. Minden hiány, ami bennünk megszületik, azt jelzi, hogy hol hanyagoljuk el saját magunkat. Senki nem képes arra, hogy teljesen betöltse a bennünk lévő űrt, ez egyedül a mi felelősségünk és csakis mi vagyunk erre képesek. Ma a GAP napok által hathatós támogatást kapunk mindehhez. A mai nap vezető jegye a Csillag, így tartózkodjunk a túlkombinálásoktól és törekedjünk az egyszerűsítésre, a harmóniára. Tegyünk rendet „úgy kint, mint bent”.   Nyissuk meg szívünket és adjuk át magunkat a Fénynek. Érezzük, ahogy eláraszt bőséggel és szeretettel, majd forduljunk ezzel az Új érzéssel a bennünk fejlődő kis Mag felé, hogy megadhassuk neki azt a végső lökést, mellyel majd áttörheti a talajt és manifesztálódhat életünkben.

 Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Pulzálok, hogy befolyásoljak
Megvalósítva a bölcsességet
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását
A szándék szoláris tónusával
Engem az elegancia ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
„Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”

Megerősítés: 
„Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”