Kin 158* Fehér Lunáris Tükör* 10.28

1-Q9FNo1GfnQUfw4kyRWqbcQA Lunáris tónussal ma felfedik magukat a Föld hullámvarázs nehézségei, melyek megismertetik velünk a másik pólust. Fontos időt szentelnünk ezek fel és elismerésének, hiszen csakis úgy tudunk átlendülni rajtuk, ha megismerjük az „érem másik oldalát” is.

A mai nap tehát a visszajelzéseké, így figyeljünk minden olyan helyzetre, találkozásra, mely érzelmileg megérint bennünket, mert ezek rávilágítanak arra, hogy mely területen „billegünk”, hol van szükségünk arra, hogy belső erőközpontunkra támaszkodva megtartsuk Önmagunkat. Nézzünk szembe ezen félelmekkel, blokkokkal, vagy épp hiányosságokkal, hogy ahelyett, hogy megrekesszen bennünket, tanuljunk általuk. A félelmeink eltorzítják a valóságunkat és így másnak látjuk az eseményeket, mint ahogy valójában történnek. Vizsgáljuk meg, hogy ezeket, vajon reálisak-e, és hogy milyen mértékben kreáljuk mi magunk őket. Előfordulhat az is hogy a ma olyan személlyel, szituációval találjuk magunkat szembe mely heves érzelmeket (dühöt, haragot, irigységet, stb.) vált ki belőlünk. Ez esetben érdemes arra ránéznünk, hogy az a tulajdonság, mely ezeket az érzelmeket kiváltotta, hol található meg bennünk és milyen szinten tudjuk ezeket önmagunkból felszínre hozni, megélni. Lássuk be, hogy ezek legtöbbször bennünk is megtalálhatóak, de elnyomva tartjuk őket ilyen olyan okból kifolyólag. A legjobb, amit tehetünk, hogy elfogadjuk mindezt és szeretettel magunkhoz öleljük ezen aspektusainkat, hogy feloldjuk, és a Fénybe emeljük őket. Bármelyikkel is találkozunk ma, használjuk a Föld energiáit és stabilitását, hogy megértsük üzeneteiket, eredetüket.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Polarizálok, hogy visszatükrözzek
Stabilizálva a rendet
Lepecsételem a végtelenség mátrixát
A kihívás lunáris tónusával
Engem a szív ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.

Meditáció:
Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.