Kin 186* Fehér Önálló Világáthidaló* 11.25

NightA tegnap felfedezett elakadásainkat, ma az Önálló Világáthidalóra bízhatjuk, aki felerősíti az elengedés és megbocsátás képességét. Azáltal, hogy letisztázzuk energiáinkat, olyan stabil belső teret alakíthatunk ki, ahonnan bátran elrugaszkodhatunk, és ahová bármikor visszatérhetünk a hullám során, ha szükségét látjuk feltöltődni.

A mai nap arra kér, legyünk határozottak és kitartóak célkitűzésünket illetően, maradjon meg hitünk, de engedjük át az irányítást a Felsőbb erőknek. Egyszerűen csak legyünk. Tervezzük meg mi az, amit és ahogyan el szeretnénk érni, de engedjünk szabad kezet a Mindenség energiáinak. Ha valaminek mennie kell, engedjük.  Mindennapi utunk során mindannyiunknak el kell engedni dolgokat, át kell adnunk önmagunkat, meg kell halnunk a régi rejtegetett mintáknak, kinőtt én-részeinknek. Minél tudatosabban képesek vagyunk végrehajtani ezeket az apró, mindennapi „halálokat”, annál gyorsabban halad ön-átadásunk folyamata is. Gondoljunk úgy ezekre, hogy energiát szabadítunk fel, melyet majd célkitűzéseinkre fordíthatunk, hisz tudjuk az Élet (és benne minden energia) folyamatos körforgásban van. Minden pillanata egy új kezdet amint a régitől távolodunk. Készítsünk helyet az új befogadására. A mai nap vezetője a Fehér Szél, mely a Szellemi vezettetéssel és a kommunikációval vezet ki bennünket a nehéz helyzetekből. Ehhez azonban tudatosan és teljes mértékben felelősséget kell vállalnunk mindazért, ami történt és történik velünk. Minden egyes gondolatunk (belső kommunikáció) a jövőnket alakítja! Le kell mondanunk múltbeli sérelmekről és meg kell bocsátsunk mind önmagunknak , mind környezetünknek.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
NOVEMBERI AKCIÓ: 25% kedvezmény minden elemzés árából!
(Most csak 4500 Ft)

Mantra: 
Meghatározok, hogy kiegyenlítsek
Megszabva az alkalmat
Lepecsételem a halál tárházát
A forma önálló tónusával
Engem a szellem ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra:
Tartsd a kezeket együtt a jobb arccsont alatt, mintha aludnál rajtuk; ezután keresztezd karjaidat a mellkasodon, mialatt meghajolsz; végezetül emeld fel a fejed a szemed előtt keresztezett karokkal.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a fűtőanyag, a takarmány minden akadály elpusztításához, és az újjáépítéshez Istenben.

Megerősítés: 
Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.

Kin 185* Vörös Elektromos Kígyó* 11.24

spiritual-awakening kigyoAz elektromos tónusú Kígyó ma kimozdít bennünket a végletekből, megmutatva az arany középutat. A Kígyó napja mindig az ösztönös megérzések, az intuíció napja. Ezen a napon, akkor cselekszünk a legjobban, ha figyelünk testünk jelzéseire, megérzéseinkre, és ha megnyílunk az előttünk álló lehetőségeknek.

Az ősz beálltával előfordulhat, hogy leginkább téli álmot aludnánk, cselekvés, helyett és inkább visszavonulót fújnánk. Az Éjszaka hullámán megjelenő Kígyó azonban épp az ellenkezőjére bíztat. Legyünk „befelé aktívak és lelkesek, önnön felfedezésünk iránt. Figyeljük meg életünk mely területén működünk robot-pilótaként, hol érezzük azt, hogy életerőnk kissé megcsappant. Fókuszunkat fordítsunk inkább ebbe az irányba, hogy feltárjuk a kiváltó okokat és „mögé nézhessünk”. Legyünk ma kissé kreatívabbak, merjünk kilépni a rutinból, rázzuk fel csörgedező életenergiánkat, és tegyünk ma valami váratlant, valami újat. Nem kell ennek valami nagyszabásúnak lennie, csinálhatjuk akár apró lépésenként is, például, hogy ma nem a megszokott útvonalon járunk vagy munka utáni napi rutint megváltoztatjuk… Ébresszük fel test-tudatosságunkat: menjünk el egy fürdőbe, szaunába, edző terembe, teázóba… Együnk csípős, vagy fűszeres ételeket (persze csak ha bírja gyomrunk). Fedezzük fel a határainkat és feszegessük őket egy picit.  Legyünk szenvedélyesek, talán kicsit  kiszámíthatatlanok ma. Engedjük, hogy a Kígyó felfedhesse előttünk azt az utat, melyet be kell járjunk, engedjünk szenvedélyességének és hagyjuk hogy újra mozgásba hozza életenergiánkat. Áramoljunk vele szabadon, és lássuk meg hová sodor a mai nap.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
NOVEMBERI AKCIÓ: 25% kedvezmény minden elemzés árából!
Most csak 4500 Ft!

Mantra:
Aktiválok, hogy túléljek,
Megkötve az ösztönt.
Lepecsételem az életerő tárházát,
A szolgálat elektromos tónusával.
Engem az univerzális víz ereje vezet utamon

3. Tónus:
Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra: 
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.

Megerősítés: 
Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.

Kin 184* Sárga Lunáris Mag* 11.23* Galaktikus Aktiváló Portálnap

druid_by_bobkehl-d7mr9f0Ma a GAP napok erejével köszönt ránk a Sárga Mag napja, felfedve előttünk az érem másik oldalát. Az Éjszaka hullámvarázsban megjelenő Mag minőség arra kér, hogy engedjük el a biztonsághoz, a megszokotthoz való ragaszkodást és minden félelmünk ellenére induljunk el felfedezni Lelkünk bugyrait.

Ma Lunáris tónussal mindig megjelenik az ellen pólus, ami megpróbál akadályozni, még a legjobb szándékkal is visszatartani. Ez most, az Éjszaka hullámján, akár félelmet, bizonytalanságot is generálhat. A Mag azonban saját példáján keresztül emlékeztet bennünket, hogy milyen lehetőségek állatnak előttünk, ha ki merünk lépni a saját magunknak állított korlátok mögül. Gondoljunk csak bele, a kis magnak melyet elültetünk természetes rendje, hogy önmagától kicsírázik. Már eredendően benne van az eljövendő növény hologramja, minősége, lehetősége. Ahhoz azonban, hogy kiteljesedhessen egy sor fájdalmas és néha félelmetes procedúrán kell átessen. Mindezek ellenére ki kell törjön a biztonságos magházából, hogy megismerhesse a nagyvilágot, hogy önmagát táplálva fejlődhessen, növekedjen. Ez most a mi feladatunk is: el kell hagynunk a biztonságos kis remetelakunkat és fel kell fedeznünk kik is vagyunk mi valójában. Vajon a hullám végére milyen kincsekre lelünk? Érdemes ma megfigyelni, milyen ellenérzésekkel, gyatra kifogásokkal áll elő tudatalattink, hogy „megvédje” a mi kis kincsünket? Tudatosítsuk, hogy biztonságban vagyunk, hisz Önmagunk Lelkének mélységeiben nem vár ránk ártó szándék. Ezen árnyrészeinket legtöbbször mi magunk generáltuk önvédelemből, mert akkor még nem álltunk készen megdolgozni az adott témát, képességet, egyebet.  Azáltal, hogyha végre nem elnyomni, vagy legyőzni akarjuk ezeket az érzéseket, hanem szembe nézve velük szeretettel elfogadjuk jelenlétüket, egyszerűen megszűnnek akadálynak lenni.  Ne várjunk a tökéletes alkalomra, engedjük el a halogatást és vegyük kézbe fejlődésünk fonalát.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
NOVEMBERI AKCIÓ: 25% kedvezmény minden elemzés árából!

Mantra:
Egyesítek, hogy célozzak,
Stabilizálva az öntudatot.
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét,
A kihívás lunáris tónusával.
Engem az intelligencia ereje vezet utamon
Én, egy galaktikus aktiváló portál vagyok… Lépj be!

2. Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra: 
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.

Megerősítés: 
Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja

Kin 183* Kék Mágneses Éjszaka* 11.22

felébredés nightA következő 13 napot a Kék Éjszaka minősége szövi át, elmélyítve a Kutyában elindított „ön-elismereti” folyamatot. Figyeljük meg a ma felbukkanó témákat, mert ezek lesznek azok, melyekkel ebben a hullámban dolgozni fogunk. Az Éjszaka a csend és nyugalom misztériuma. A következő napokban az álmokkal és a belső árnyrészeinkkel fogunk dolgozni, hogy ezeket a fénybe emelve, felismerhessük az ott megbúvó ajándékokat.

Születésünk után, ahogy az évek telnek, folyamatosan érnek bennünket különböző impulzusok, melyekre még nem álltunk készen. Ezek egy részét félelemként, kételyként azonosítottuk és mélyen a tudatalattinkba nyomtuk. A felnőtté válás folyamataként egy idő után már nem elégszünk meg a hétköznapok rutinjával, és akár boldogok vagyunk akár nem akkori helyzetünkkel megjelenik egyfajta hiány-érzet… „Valami nem jó..”; „mintha nem az utamat járnám!” „valami hiányzik!”. Ezt „Életközepi vállságnak” hívják, amikor is a Lelkünk emlékeztetni szeretne, hogy ennél sokkal több van bennünk, hisz határozott céllal érkeztünk e Földre, csak ezt hamar „kinevelték” belőlünk! Ilyenkor jó esetben magunktól elkezdünk keresni, a spiritualitás felé fordulunk, jó esteben rálépünk az önismeret útjára. Egyeseknél előfordulhat, hogy valami külső trauma – baleset, betegség, veszteség, halál közeli élmény – „lök” ugyan ebbe az irányba. A lényegen nem változtat, elindul egyfajta „lelki éhség”, melyet ki kell elégítenünk. Meg szeretnénk érteni, meg szeretnénk ismerni azt a halhatatlan Lelket, mely bennünk él, mely eddig is csendben duruzsolt fülünkbe, csak túl elfoglaltak voltunk ahhoz, hogy meg is halljuk szavát. Elérkezett az ideje, hogy elkezdjük felkutatni a hang forrását. December 21-én ünnepeljük a Fény eljövetelét, és bár csillagászati szempontokon alapuló megfigyelés ez, tökéletesen rávetíthető a természetes fejlődési ciklusokra. Ősszel, elkezdődik egy elcsendesedés a nyári felszabadult és pörgő élet után. Elkezdünk visszahúzódni kis vackunkra, minél hűvösebb van, minél hamarabb sötétedik, az egyre inkább a befelé fordulást, jó esetbe a befelé Figyelést segíti elő. Ennek elkezdésére tökéletes alkalmat biztosít a ma induló Kék Éjszaka hullámvarázs.

A Kutya hullámvarázsban megdolgoztuk a múlt eseményeit, elkezdtük Önmagunkat saját falkavezérünknek kikiáltani és felerősítettük Önértékelésünket is. Most a Kék Éjszakában már elég erősek vagyunk ahhoz, hogy kicsit mélyebre utazzunk Lelkünk szentélyébe, hogy felfedezzük az ott megbúvó bőséget.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
NOVEMBERI AKCIÓ: 25% kedvezmény minden elemzés árából!

Mantra: 
Egyesítek, hogy álmodjak,
Vonzva az intuíciót.
Lepecsételem a bőség bevitelét,
A cél mágneses tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra: 
Csukott szemmel a kezek deréktájban összeérnek, tenyérrel felfelé, előrehajlás; ezután felemelkedés, az alkart keresztezve a mellkason.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a sötétség Fénye és a Nyugalom tánca.

Megerősítés: 
Mélyen belülre zarándokolok, önmagam szentélyébe, hogy összegyűjtsem az ott reám váró ajándékokat.

Kin 182* Fehér Kozmikus Szél* 11.21

New-Moon-Shaman-Goddess-Circle-Katherine-SkaggsA Kozmikus Széllel ma véget ér a Fehér Kutya hullámvarázsa. A mai nap segít összekapcsolódnunk szellemünkkel és megünnepelni a sikert.

Az elmúlt napokban az önszeretet és önelfogadás volt a központban, ami előfordulhat, hogy bizonyos esetekben fájdalmas sebeket ejtett. Ezek lezárásában nyújt ma hathatós segítséget  Kozmikus tónus, mely mindig az előző folyamat elengedéséről, a múlt elfogadásáról szól. A Szél ma az inspirációra, a Lélek mondandójára hívja fel figyelmünket, ezért válogassuk meg szavainkat jól. Ha nem figyelünk, úgy a mai, a tökéletes félreértések napja lehet. Ügyeljünk hát arra, hogy mit és hogyan kommunikálunk környezetünk felé. Mondandónkat mindig a Tiszta Szándék és Tiszta Szív vezesse. A Kozmikus tónusú Szél arra kér, hogy nyissunk Szellemünk felé; hogy mindazt, ami az elmúlt hullám során bennünk és körülöttünk történt megláthassuk egy nagyobb nézőpontból, így az érthetőbbé váljon számunkra. Váljunk nyitottá és elfogadóvá és bocsássuk meg hibákat Önmagunknak és környezetünknek egyaránt. Magunkban zárjuk le az elmúlt időszak, a Fehér Kutya hullámmal kapcsolatos felismeréseket, fejlődési lépcsőket, hogy a következő hullámban folytathassuk utunkat.

Emlékezzünk rá, hogy a szavaknak Teremtő ereje van és így kommunikáljunk. Engedjük, hogy a Szél, életet leheljen a bennünk rejlő Szellemi létezőbe. Csendesedjünk el és szabadítsuk fel a Lelkünket. Neked mit súg a Lelked?

 Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
NOVEMBERI AKCIÓ: 25% kedvezmény minden elemzés árából!

Mantra: 
Kitartok, hogy kommunikáljak
Túlhaladva a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem a halál ereje vezet utamon

13. Tónus
Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra: 
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.

Megerősítés: 
Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.

Kin 181* Vörös Kristályos Sárkány* 11.20

woman-with-sacred-image-241x300A Kristályos tónus segítségével, ma levonjuk az elmúlt napok tanulságait, és ezzel megkezdhetjük a felkészülést a következő hullámvarázs tanítására is, mely az álmok világába fog elkalauzolni bennünket. A Sárkány minősége – felerősítve a bizalom és befogadás képességét, – pedig támogatja, hogy ezen felismerésekkel egy új fejlődési körbe léphessünk.

A Sárkány emlékeztet bennünket milyen is az „ősbizalom”, az amikor feltételek és garancia nélkül hozunk döntéseket, tudva, hogy az isteni vezettetés mindazzal ellát, amire utunkon szükségünk lehet. Arra tanít, hogy nyíljunk meg, fogadjuk be és dolgozzuk fel mindazt a tanítást, amit az elmúlt napokban elénk sodort az élet. A Kutya hullámvarázsban a múlt feldolgozását az Önelfogadás és az Önszeretet elsajátításán keresztül értük el. És bár mindig van és lesz mit feldolgozni múltunkból (hisz szépen lassan adagolódik mindaz, amire készen állunk), ma mintegy összegzésként a Kristályos Sárkány megláttatja velünk az összefüggéseket. Az egész univerzumot a szeretet mozgatja. Adj és fogadj. Ha ez a kör megszakad, ott törés, űr keletkezik, a fejlődés természetes rendje megszakad. A Kutya éppen az Önszeretet képességére tanított meg, hogy begyógyíthassuk a régmúltban keletkezett sebeinket, hogy kitölthessük az űrt. Hisz ha önmagunkat képtelenek vagyunk szeretni és elfogadni, ugyan hogy várhatjuk el, hogy mások tegyék ugyanezt? Ahogy megtanuljuk szeretni és elfogadni magunkat épp olyannak amilyenek vagyunk, hibáinkkal, sérüléseinkkel együtt, kialakul egy egészséges önbizalom, a hit Önmagunkban.

Ma, ha tehetjük, szánjunk időt egy rövid meditációra és kapcsolódjunk össze a Forrással. Kérjük, hogy segítse a tisztánlátásunkat Tekintsünk vissza az elmúlt 12 napra és vegyük észre a változást melyet elértünk, jegyezzük fel a fájdalmas pontokat is, hogy elraktározhassuk tanítását. Emeljük be a biztonság és bizalom minőségét életünkbe.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
NOVEMBERI AKCIÓ: 25% kedvezmény minden elemzés árából!

Mantra: 
Szentelek, hogy tápláljak
Egyetemessé téve a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem a tér ereje vezet utamon

12. Tónus:
Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet  nyitottan és szeretettel.

Mudra: 
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés: 
„Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Meditáció: 
„Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rád fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”

Kin 180* Sárga Spektrális Nap* 11.19

solargodess2A Spektrális tónus ma elhozza a változást, a leválást a Kutya hullámvarázs témáiról. A Sárga Nap energiái ma arra figyelmeztetnek, hogy mindazt, amit ebben az időszakban megtanultunk Önmagunkról, építsük be a mindennapjainkba és ne engedjük, hogy csak úgy elsikkadjanak, eltűnjenek a süllyesztőben!

A Nap, elfogadja és szereti Önmagát, büszkén vállalja fényét és nem vonja ezt meg senkitől. Feltételek nélkül süt le mindannyiunkra, szerető melegével simogatva, megvilágítva értékeinket. Azonban ahol fény van, ott megjelenik az árnyék is. A Nap saját példáján tanít bennünket, fogadjuk el önmagunkat minden apró, „foltunkkal” együtt, hisz mindez a részünket képezi, hozzánk tartozik. A Kutya energiáival karöltve arra kér, hogy mindezektől függetlenül forduljunk magunk felé szeretettel és elfogadással. Bátran nyíljunk meg és vállaljuk Önnön fényünket, esszenciánkat. Engedjük el a Tökéletesség illúzióját! Ha szembenézünk árnyékainkkal és beintegráljuk őket, óriási tehertől szabadulhatunk meg, és visszanyerhetjük a leszakadt én-részeinket. NE ítélkezzünk se Önmagunk, sem pedig mások felett! „Szeretlek és Elfogadlak Téged olyannak amilyen Vagy!”

Ha az időjárás engedi, üljünk ki egy kis időre, a Napra. Hagyjuk, hogy átjárjon, feltöltse minden sejtünket, éltető energiája és melege.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
NOVEMBERI AKCIÓ: 25% kedvezmény minden elemzés árából!

Mantra: 
Tökéletesítek, hogy megvilágítsak
Előállítva az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
Az elengedés spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

11. Tónus:
Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra: 
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés: 
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”

Meditáció: 
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”