Kin 183* Kék Mágneses Éjszaka* 11.22

felébredés nightA következő 13 napot a Kék Éjszaka minősége szövi át, elmélyítve a Kutyában elindított „ön-elismereti” folyamatot. Figyeljük meg a ma felbukkanó témákat, mert ezek lesznek azok, melyekkel ebben a hullámban dolgozni fogunk. Az Éjszaka a csend és nyugalom misztériuma. A következő napokban az álmokkal és a belső árnyrészeinkkel fogunk dolgozni, hogy ezeket a fénybe emelve, felismerhessük az ott megbúvó ajándékokat.

Születésünk után, ahogy az évek telnek, folyamatosan érnek bennünket különböző impulzusok, melyekre még nem álltunk készen. Ezek egy részét félelemként, kételyként azonosítottuk és mélyen a tudatalattinkba nyomtuk. A felnőtté válás folyamataként egy idő után már nem elégszünk meg a hétköznapok rutinjával, és akár boldogok vagyunk akár nem akkori helyzetünkkel megjelenik egyfajta hiány-érzet… „Valami nem jó..”; „mintha nem az utamat járnám!” „valami hiányzik!”. Ezt „Életközepi vállságnak” hívják, amikor is a Lelkünk emlékeztetni szeretne, hogy ennél sokkal több van bennünk, hisz határozott céllal érkeztünk e Földre, csak ezt hamar „kinevelték” belőlünk! Ilyenkor jó esetben magunktól elkezdünk keresni, a spiritualitás felé fordulunk, jó esteben rálépünk az önismeret útjára. Egyeseknél előfordulhat, hogy valami külső trauma – baleset, betegség, veszteség, halál közeli élmény – „lök” ugyan ebbe az irányba. A lényegen nem változtat, elindul egyfajta „lelki éhség”, melyet ki kell elégítenünk. Meg szeretnénk érteni, meg szeretnénk ismerni azt a halhatatlan Lelket, mely bennünk él, mely eddig is csendben duruzsolt fülünkbe, csak túl elfoglaltak voltunk ahhoz, hogy meg is halljuk szavát. Elérkezett az ideje, hogy elkezdjük felkutatni a hang forrását. December 21-én ünnepeljük a Fény eljövetelét, és bár csillagászati szempontokon alapuló megfigyelés ez, tökéletesen rávetíthető a természetes fejlődési ciklusokra. Ősszel, elkezdődik egy elcsendesedés a nyári felszabadult és pörgő élet után. Elkezdünk visszahúzódni kis vackunkra, minél hűvösebb van, minél hamarabb sötétedik, az egyre inkább a befelé fordulást, jó esetbe a befelé Figyelést segíti elő. Ennek elkezdésére tökéletes alkalmat biztosít a ma induló Kék Éjszaka hullámvarázs.

A Kutya hullámvarázsban megdolgoztuk a múlt eseményeit, elkezdtük Önmagunkat saját falkavezérünknek kikiáltani és felerősítettük Önértékelésünket is. Most a Kék Éjszakában már elég erősek vagyunk ahhoz, hogy kicsit mélyebre utazzunk Lelkünk szentélyébe, hogy felfedezzük az ott megbúvó bőséget.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
NOVEMBERI AKCIÓ: 25% kedvezmény minden elemzés árából!

Mantra: 
Egyesítek, hogy álmodjak,
Vonzva az intuíciót.
Lepecsételem a bőség bevitelét,
A cél mágneses tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra: 
Csukott szemmel a kezek deréktájban összeérnek, tenyérrel felfelé, előrehajlás; ezután felemelkedés, az alkart keresztezve a mellkason.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a sötétség Fénye és a Nyugalom tánca.

Megerősítés: 
Mélyen belülre zarándokolok, önmagam szentélyébe, hogy összegyűjtsem az ott reám váró ajándékokat.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s