A Harcos Hullámvarázs 12. napján, a Kék Kristályos Kéz energiái lesznek segítségünkre. Ma a felismerések és megértések által lépünk a lezárás és elengedés útjára, hogy holnap, megbékélve a múlt eseményeivel egy új Hullámot tervezhessünk új célokkal, új kihívásokkal.
A mai nap felismerései, segítenek beilleszteni az utolsó puzzle darabkákat is. A Kéz, érzékeny energiáival, átsegít a fájdalmas tanulságokon, hogy megértésük és elengedésük által felszabadíthassuk megrekedt energiáinkat. Ezzel már jó előre felkészít bennünket a következő, a Vörös Hold Hullámvarázsára, mely érzelmi állóvizeinket hozza majd újra mozgásba. Ahhoz azonban, hogy valami új minőség elindulhasson, helyet kaphasson életünkben, ahhoz előbb helyet kell neki biztosítsunk. Vegyük számba az elmúlt napokban elkezdett, de be nem fejezett témáinkat. Rangsoroljuk őket, válasszuk külön mindazokat a témákat, melyek immáron már nem szolgálják megújult énünket, hogy hálával és szeretettel elengedhessük őket. Az így megmaradt és felszabadult energiáinkat pedig fordítsuk ma arra, hogy pontot tegyünk folyó ügyeink végére. Ha túl nagy falatba haraptunk, jelöljünk ki rész-célokat és apránként teljesítsük. Erősítsük magunkban mindazt az erőt, amelyre az elmúlt időszakban rábukkantunk.
Használjuk hát ki ezt az utolsó 2 napot, hogy elraktározzuk magunkban az elmúlt napok tanításait. Most hogy rátaláltunk belső erőközpontunkra és létrehoztuk belső stabil várunkat, jegyezzük fel az oda vezető utat! Véssük emlékezetünkbe az érzést, amikor ott töltődünk, a folyamatot, mely során idáig eljutottunk. Erre a belső stabilitásra, „vasmacskára” nagy szükségünk lesz a következő időszakban, amikor a Hold vezetésével, az Érzelmek tengerén folytatjuk tovább utunkat
Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
Rendeld meg most Saját, személyre szabott, Maja karkötődet, mely támogatja belső esszenciádat!
Mantra:
Szentelek a tudás érdekében
Egyetemessé téve a gyógyítást
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem az öngerjesztés ereje vezet utamon
- Tónus:
Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.
Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.
Megerősítés:
Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.
A Spektrális tónussal leválunk a Hullámvarázs témáiról. Mindaz, amivel eddig dolgoztunk, felbomlik, leválik rólunk. A Harcos Hullámvarázsban ezt a Fehér Világáthidaló könnyíti meg számunkra, aki emlékeztet arra, hogy csupán egy dolog állandó az életben és ez pedig a Változás. Segít elengednünk a ragaszkodásainkat, berögzült mintáinkat, azt, hogy mindennek a mi elképzelésünk szerint kell alakulnia.
A Planetáris tónus a hullámvarázs 10. napja. Amit az első napon elindítunk, az a 10. napon érik be, így a mai nap a finomításoké. Idézzük fel célkitűzésünket, az első nap eseményeit, és lássuk meg, hogy az elmúlt napok mivé alakították át. A mai tónus segítő jegye a Vörös Kígyó, mely feltölti mindezt szenvedéllyel és lelkesedéssel. A Planetáris Kígyó tehát életet lehel a mai napunkba.
A küszöbön a változás! A Szoláris tónus a hullámvarázs 9. napja, mely az átjáró múlt és jelen között. A Mindaz, aki eddig voltál, vagy minden, ami eddig volt, (a Hullám tanításának/eseményeinek köszönhetően) már nem köt gúzsba, a jövő pedig mágnesként vonz. A Szoláris napokon érdemes megállni egy percre, összegezni. Ez lehetőséget ad arra, hogy meghozzuk döntéseinket saját belső összhangunk által, hogy így a megakadt helyzetek újból sodrásba kerüljenek.
A Galaktikus Éjszaka minőségével ma visszatérünk az előző Hullámvarázs témáihoz és (lévén a hónap első napja) velünk is marad a következő 28 napban. Az Éjszaka minősége az álmok, a tudatalatti világába kalauzol el bennünket. Egy mélyebb önismeretre, elmélyülésre szólít fel bennünket, hogy felfedezhessük az ott ránk váró ajándékokat. Arra kér, hogy figyeljünk álmainkra, bátran hagyatkozzunk intuíciónkra és hozzuk ki minden elénk táruló lehetőségből a lehető legjobbat.
A Kék Lunáris Vihar évünk 3. hónapjának az utolsó napjához értkeztünk el. Ha jól dolgoztunk, kialakult egy irányvonal, melyet követve az év során elérünk célunkhoz. A Harcos Hullámvarázs most az intelligencia és a kérdések erejével segít bennünket ezen az úton, melyhez ma a Rezonáns Szél társul. A Fehér Szél ma segít összekapcsolódnunk Szellemi mivoltunkkal és tisztán és őszintén kifejezni a bennünk élő igazságunkat. Ne feledjük azonban, hogy mindenkinek megvan a saját igazsága. Ugyanis mindenkinek más és más az élettapasztalata, más a nézőpontunkból közelíti meg a dolgokat. Legyünk hát fogékonyak és nyitottak mások véleményére, visszajelzésére, mert ebből is csak tanulhatnunk.
A Ritmikus tónusú Sárkány napjával, ma kezdetét veszi a Hullámvarázs aktív, szervező fázisa, amikor is az eddig összegyűjtött információkból cselekvési tervet kell kovácsolnunk. A Sárkány, a bizalom, a biztonság és az új kezdetek minőségét képviseli, így a mai nap tökéletes támogatói hátteret biztosít számunkra.