A mai nap a szeretet és elfogadás jegyében telik, melyről a Kristályos Kutya minősége biztosít bennünket. A Kristályos tónus a hullámvarázs tanulságaira világít rá, hogy könnyebben feldolgozhassuk a múltat és tovább léphessünk. Mindehhez a Kutya biztosítja azt az erőt és feltételek nélküli szeretetet, mely önmagunkat helyezi előtérbe.
A Vihar a maga elementáris erejével jött, látott, tarolt és szétzilált mindent, ami „szerkezetileg” már nem állta meg a helyét. Beindítva ezzel a változást és átalakulást megágyazott a Sárga Ember Hullámvarázsnak, ahol mindebből profitálhatunk. Az emberek nagy százaléka ódzkodik a változástól, még akkor is, hogy tudat alatt sejtik, hogy mindez értük van. Ilyenkor jön jól a Tzolkin rendezettsége, mely „ránk küldi” a Világáthidaló hullámvarázst ahol szimbolikus halált halnak a régi megkopott nézeteink, majd a Vihar hullámvarázst, mely elhozza a megtisztulást, átalakulást és újjászületést. Küzdhetünk ellene, de aki már régebb óta követi a Maja rendszert tudja, hogy a görcsös ragaszkodással csak rontunk a helyzeten. A Vihar Hullámvarázsban megjelenő Kutya minősége ma segít békét kötnünk a múlttal, önmagunkkal, hogy elfogadjuk és szeressük feltételek nélkül átalakult új énünket. Ha van ilyen, akkor a Vihar Hullámvarázs érzékeny napjai közül a mai lesz a legérzelmesebb. Ahhoz azonban, hogy tisztán láthassunk és eljuthasson hozzánk a Kutya üzenete érdemes ma kilépni a drámázásból és felvenni a külső megfigyelő szemüvegét. Kövessük a belső folyamatainkat, gyűjtsük össze ajándékait, és engedjük el az intenzív, lehúzó érzelmeket. Hozzuk magunkat döntési helyzetbe ahelyett, hogy a dolgok csak megtörténnek velünk. Így barátságot köthetünk érzelmeinkkel, és mélyebben megérthetjük a mögöttük rejlő mintázatukat. Vizsgáljuk meg, mi rejlik a mintákban, milyen igazságokra találunk bennük. Az érzelmeket nem kell elítélni, egyszerűen csak felfedezés eszközei, melyek információval szolgálnak rólunk.
Mantra:
Szentelek, hogy szeressek
Egyetemessé téve a hűséget
Lepecsételem a szív feldolgozását
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem a Szellem ereje vezet utamon
- Tónus:
Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.
Mudra:
Bal kéz a szíven; jobb kar derékszögben tenyérrel előre, ujjak összezárva.
Meditáció:
“Én vagyok a hűséges nyíl, mely a sors hajnalába repül.”
Megerősítés:
“Nyitott vagyok új kezdetekre. Védelmezőket és útmutatókat kapok.”
A Spektrális tónus, mindig az adott hullámvarázs kihívás energiája, hogy segítse a leválást, felszabadulást az eddigi feladataink alól. Ezáltal egy új szintre emel, hogy onnan holnap (Kristályos tónus) visszatekintve levonhassuk a megfelelő konklúziót és tanulhassunk belőle. A Vörös Hold, ma emlékeztet bennünket belső esszenciánkra, igaz valónkra. Visszakapcsol bennünket a kozmikus összeköttetésbe, hogy újra hallhassuk az isteni útmutatást. Lepucol minden sallangot, mely a vihar keltette örvényben ránk rakódott, energiáival tovább segíti a megtisztulást, újrakezdést, újjáéledést.
A Vihar hullámvarázs, a Sárga Planetáris Csillag minőségével teljesedik ki, mintegy rávilágítva az elmúlt nehéz időszak értelmére; az Egységre és Átalakulásra. A mai nap fényét energetikáját tovább emeli, hogy a mai egy Galaktikus Aktiváló Portálnap is egyben, így a Planetáris Csillag minősége megsokszorozva érvényesül.
Ahogy korábban is beszéltük, a Gergely naptár 7 napos fix energiaciklusával ellentétben a Tzolkin, 13 napos ciklusokról beszél. Így fordulhat elő az is, hogy bár ma vasárnap van, ez a mai nap, bizony nem a pihenésé lesz. A Kék Vihar felkavaró és szüntelenül pörgő Hullámvarázsának 9 napján, a Kék Szoláris Kéz lép fel sürgetőleg. A mai nap, arra ösztönöz, hogy kezdjük el lezárni megkezdett feladatainkat, engedjük el, aminek mennie kell, hogy a holnapi napon kiteljesedhessünk feladatunkban.
Ma visszatér hozzánk az előző hullámvarázs a Fehér Világáthidaló témája, mintegy felülvizsgálva jelenünket, hogy mennyire alkalmazzuk az eddig tanultakat. Ha máris megfeledkeztünk volna róla és visszatértünk a régi mintáinkhoz, melyekhez görcsösen ragaszkodunk, vagy továbbra is az egóból (önös érdekből) irányítanánk, úgy ismét a fejünkre koppintanak és újra megkapjuk ezeket a témákat. Amennyiben „átmegyünk a vizsgán”, úgy megkapjuk a szükséges támogatást, mellyel előre lendítenek utunkon.
A Rezonáns tónusú Kígyó minőségével, ma újra tölthetjük kiürült erőtartályainkat, hogy legyen elég kitartásunk, lelkesedésünk és erőnk a Vihar hozta megújuláshoz. A mai napot tovább erősíti az a tény, hogy ez egy Galaktikus Aktiváló Portálnap is egyben, így ma bármibe is fogunk azt siker koronázza.
Minden Hullámvarázs 6. napja a döntéshozatalé, amikor elköteleződünk célkitűzésünk mellett és ezzel meghatározzuk cselekvésünk irányát. Olyan ez, mint ahogyan a számot is írjuk – vagyis ahogy eredetileg kellene- kiindulunk egy pontból (Mágneses tónus), körbejárjuk a témát, megteremtve a stabil alapokat (Önálló tónus), összpontosítunk (Felhangos tónus) és elindulunk kifelé-felfelé. A Kék Vihar Hullámvarázsban ez a Sárga Mag feladata, mely a felszínre került lehetőségeinkkel fog dolgozni: Egyesíti az ellentéteket, erőt gyűjt, és kitartást hoz.