KIN 087* Kék Szoláris Kéz* 04.30

087-manik-9Ahogy korábban is beszéltük, a Gergely naptár 7 napos fix energiaciklusával ellentétben a Tzolkin, 13 napos ciklusokról beszél. Így fordulhat elő az is, hogy bár ma vasárnap van, ez a mai nap, bizony nem a pihenésé lesz. A Kék Vihar felkavaró és szüntelenül pörgő Hullámvarázsának 9 napján, a Kék Szoláris Kéz lép fel sürgetőleg. A mai nap, arra ösztönöz, hogy kezdjük el lezárni megkezdett feladatainkat, engedjük el, aminek mennie kell, hogy a holnapi napon kiteljesedhessünk feladatunkban.

A Szoláris tónus ma a befelé fordulásra, elmélyülésre ösztönöz bennünket, hogy emlékeztessen céljainkra, felerősítse lelkesedésünket és új ötletekkel lásson el. A Kék Kéz minőségével a mai nap segít begyógyítanunk az elmúlt napok során keletkezett sebeinket. Tudatosan vegyük számban teendőinket. Lássuk meg, ha életünk valamely területén túlvállaltuk magunkat és állítsunk fel prioritást. Tudatosan válasszuk ki mi az, amit elengedünk és mi az, amit végig viszünk. Tanuljunk meg ma Nemet mondani másoknak és Igent mondani Önmagunknak! Első sorban engedjük el maximalizmusunkat, majd a halogatást és a kifogások keresését! Nézzünk szembe az akadályozó tényezőkkel, az esetleges félelmeinkkel és gyűrjük le őket. Ne feledjük, hogy a Vihar hullámvarázsban minden felesleges sallang leszakad rólunk, csak az nem mindegy, hogy átadjuk, vagy elviszik erővel… Jobb, ha önként elengedjük. Így vagy úgy, de ma újra mozgásba lendülnek az elakadt helyzetek. A Kéz arra kér, hogy ne ragaszkodjunk, dolgokhoz, helyzetekhez, mert minden véges. Van, amikor véget ér egy periódus, és le kell zárnunk, hogy egy új lehetőség, akár egy új minőségű Élet vehesse kezdetét. Ne berzenkedjünk az újtól, hiszen az a helyzet, amiben most vagyunk, és amit olyannyira nem tudunk/akarunk elengedni, eleinte szintén új, furcsa és félelmetes volt. „Ma van az a holnap, amitől tegnap még féltél” (Popper Péter)

Mantra:
Pulzálok a tudás érdekében
Megvalósítva a gyógyítást
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
A szándék szoláris tónusával
Engem a bőség ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.

Meditáció:
„Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.”

Megerősítés:
„Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.”

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.