KIN 030* Fehér Önálló Kutya* 03.04.

030-oc-4Most, hogy már meg van a kitűzött cél, az eléréséhez szükséges eszközeink, valamint a megoldó kulcs (a „hogyan”), az Önálló tónussal ma belép életünkbe a szervezés és a józanész ereje. Megkezdődik a Hullámvarázs kivitelezési, cselekvési fázisa. Mindezt, ma a Fehér Kutya támogatja a Szív erejével. Szem előtt tartva a célt, eltökéltségével és a tiszta feltételek nélküli szeretetének erejével, ma behívja a szükséges segítőket és támogatókat életünkbe.

A Kék Kéz hullámvarázsban megjelenő Kutya elsősorban a múlt feldolgozását és az önértékelésünket hivatott helyre billenteni. Ez a nap rámutat arra, hogy célunk eléréséhez mindenek előtt meg kell erősítenünk Önmagunkba vetett hitünket. Enélkül, akár bele se kezdjük semmibe! Ez amolyan beteljesítő jóslatként működik. Mintha úgy indulnánk el egy hatalmas szakadék felett kifeszített kötélen, hogy azt mondogatjuk magunknak „úgysem tudom megcsinálni”. El se indul így! Tudatosítsuk, hogy a múlt mintáin változtatni, csakis mi magunk tudunk! Nem kell az önostorozás, nem kell az önsajnálat! Ne engedjük, hogy negatív érzelmeink vezéreljenek. Figyeljük a mai eseményeket és lássuk meg, hogy életünk mely területeink vagyunk hajlamosak feladni önmagunkat, igényeinket, elveinket. Hallgassunk Szívünk szavára és engedjük el az odatartozásért való „csaholást”! Egyszerűen tanulva a múlt hibáiból, most tervezzük meg másként a következő lépéseinket. Használjuk a mai nap vezető erejét a Világáthidalót, hogy ez a régi minta leválhasson rólunk! Hallgassunk a Kutya által hozzáférhető Egy Szív hangjára, hogy a helyes útra terelhessen bennünket, ahol már várnak ránk. A mai nap meghozza a szükséges áttörést, céljaink elérése érdekében, ugyanis energiái, bevonzzák azokat a személyeket életünkbe, akikkel egy hullámhosszon mozgunk, akikkel most egy az utunk. Ezzel megteremtjük célunk stabil alapjait, melyre építkezhetünk és ez, nagyban megkönnyíti lehetőségeinket.

A mai nap minőségeit elősegíthetjük azzal, ha számba vesszük lehetőségeinket és feladatainkat, melyeket még véghez kell vinnünk és fontossági sorrendet állítunk fel. Ahogy készen állunk arra, hogy lezárjunk egy feladatot, szinte azonnal belép a Mindenség támogató energiája egy személy, egy adódó lehetőség, vagy akár csak egy „kósza gondolat” formájában. De természetesen nem ülhetünk hátratett kézzel várva a segítséget, továbbra is minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk és törekednünk a sikeres végkifejletre.

Mantra: 
Meghatározok a szeretet érdekében
Megszabva a hűséget
Lepecsételem a szív feldolgozását
A forma önálló tónusával
Engem a halál ereje vezet utamon

  1. tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra: 
Bal kéz a szíven; jobb kar derékszögben tenyérrel előre, ujjak összezárva.

Meditáció: 
„Én vagyok a hűséges nyíl, mely a sors hajnalába repül.”

Megerősítés: 
„Nyitott vagyok új kezdetekre. Védelmezőket és útmutatókat kapok.”

KIN 029* Vörös Elektromos Hold* 03.03.

029-muluc-3A Vörös Elektromos Hold napjára ébredtünk, ma, mely kissé érzelmesebb húrokat pendít meg. A Kéz Hullámvarázs harmadik napja ma segít határt szabni és letisztítani felkavarodott érzelmeinket, ezzel is a megoldás felé terelve utunkon.

A Kéz hullámvarázsban megjelenő Hold minősége ma megtanít arra, hogy bízzunk belső folyamatainkban és engedjük el mindazt, aminek mennie kell, ami beragaszt bennünket a múlt fájdalmaiba. Engedjük el a függőség, a ragaszkodás késztetését, legyen ez bármi is, egy régmúlt sérülés, vagy egy berögzött szokás, mely anno egyszer már jól bevált. Ebben a néhány napban lehetőséget kapunk arra, hogy mindezt feldolgozzuk, és ténylegesen pontot tegyünk a végére. A Hold hatása miatt ma kissé érzékenyebben reagálhatunk egyes helyzetekre, ha nem figyelünk oda, elmosódhatnak a határaink és ez felboríthat minden eddigi tervünket. Ha ezt tapasztaljuk, forduljunk a mai nap vezető minőségéhez, mely a Vörös Égenjáró. Kalandvágyó kíváncsiságával, elfogadva a kihívásokat, ma segít újra felfedezni és tán kicsit feszegetni is a határainkat. Arra kér, hogy teremtsük meg az egyensúlyt szellemünk szükségletei és életünk útja között, mert ez vezet el bennünket a megoldásokhoz.

Mantra:
Aktiválok, hogy megtisztítsak
Megkötve az áramlást
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
A szolgálat elektromos tónusával
Engem a tér ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra:
Jobb kéz a homlokon O-t formál a harmadik szemnél; bal kar derékszögben, a tenyér és a kinyújtott ujjak előrenéznek.

Meditáció:
„Emlékezés lótusza, serkentsd fel a szent magot.”

Megerősítés:
„Mint galaktikus jelzőfény és befogadó, közvetlen kapcsolatom van Istennel.”

KIN 028* Sárga Lunáris Csillag* 03.02.

028-lamat-2A mai napot a Lunáris Csillag minősége ragyogja be. A Kéz Hullámvarázs kreatív és gyógyító energiáihoz, ma a Rend és Harmónia támogatója érkezik.  A Lunáris tónus a Hullámvarázs „Igen, de..” napja, ahol ugyan nem tagadva/ellenezve a célt, felismerjük azok ellenpólusát, hogy megtapasztalva a két végletet, harmadnapra kiötölhessük a megoldást. Ma tehát a Lunáris Csillag, rávilágít életünk azon területeire, ahol hamis ideákat gyártunk, és ál-igazságokkal tereljük a felelősséget, odázzuk el a cselekvést.

A Csillag arra kér, hogy ne bonyolítsuk túl dolgainkat. Engedjük el ragaszkodásainkat azokhoz az ideákhoz, melyek csak a fejünkben léteznek  és melyek szerint -a véleményünk szerint- a dolgoknak alakulniuk kell és nézzünk szembe a tényekkel, hogy tisztán láthassuk, mi a valós akadály köztünk és céljaink között. Vállaljunk érte felelősséget, fogadjuk el, hogy eddigi életünk része volt, köszönjük meg tanítását és engedjük el szeretetben. Jobb tudni és cselekedni, mint hamis ábrándokat kergetve egyhelyben topogni. Legyünk nyitottak a beérkező információkra, tapasztalatokra, fontoljuk meg őket, majd hallgassunk a szívünkre. A mai nap vezető energiája, a Sárga Nap, mely segít rendet tenni Önértékelésünkben. Vizsgáljuk meg képességeinket, tehetségeinket. Szabadítsuk fel gondolatainkat, önkritikus természetünket. A jelen pillanatban mindannak összessége vagyunk, amik voltunk, amik vagyunk, és amivé válhatunk. Kezdjünk el hinni Önmagunkban!

Vegyük észre a szépség és harmónia minőségeit életünkben, környezetünkben.  Teremtsünk ma egyensúlyt és harmóniát mind önmagunkban, mind külső környezetünkben. Váljunk nyitottá és könnyeddé, forduljunk önmagunk felé szeretettel és törődéssel, hogy meghallhassuk belső hangunkat, mely visszavezényel bennünket a helyes útra.

Mantra:
Polarizálok, hogy megszépítsek
Stabilizálva a művészetet
Lepecsételem az elegancia tárházát
A kihívás lunáris tónusával
Engem az univerzális tűz ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra:
Ugyanaz a pozíció, mint a Kéz-nél – a kezek O-t formálnak fülmagasságban, alkarok függőleges helyzetben; azután a karokat fel és kifelé mozdítani, elengedve az O-t az ujjak szétnyitásával.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
„Én vagyok a robbanás, zengő szikrák kozmikus kitörése az Isten szőnyegén.”

Megerősítés:
„Én vagyok a teljes jelenlét most. Én vagyok a csillagok harmóniája.”

KIN 027* Kék Mágneses Kéz* 03.01.

027-manik-1Ahogy ébredezik a tavasz, lesz egyre tovább világos, csicseregnek a madarak, úgy kezd lelkünk is virágba borulni. Ehhez tökéletes alapot ad a ma induló Kék Kéz Hullámvarázs, mely a következő 13 napban elősegíti az aktív cselekvést, az elengedést és így a belső gyógyulást.

A Kéz a megvalósítás, a tudatos véghezvitel és a befejezés ereje. Ő az átjáró, a kapu, mely átvezet az egyik megértésből (fejlődési ciklusból) a másikba, esetünkben a 8; az Egység Holdhónapjából a 9-es, a Szándék aktív cselekvő hónapjába.  Emlékeztet arra, hogy a mi kezünkben van az életünk irányítása, a cselekvés varázsa. Ne engedjünk a halogatás csábításának! Most lehetőséget kapunk arra, hogy elindítsunk egyfajta belső átalakulást. Az elmúlt hetek, hónapok eseményeiből fakadó nyitott (elavult, érvényét vesztett, be nem fejezett, stb) feladatainkat most elővegyük és átértékeljük. Amire szükség van, azt gyűjtsük össze, állítsunk fel egy fontossági sorrendet és kezdjük el őket módszeresen véghezvinni, lezárni. Amire úgy gondoljuk, hogy már nincs szükségünk, azt pedig engedjük el, hogy a ráfordított energiák visszatérhessenek hozzánk. Ez az időszak rámutat arra, hogy ne ragaszkodjunk, ne kössünk meg semmit, mert semmi sem állandó. Ma lehetőséget kapunk arra, hogy meglássuk –belássuk – hogy Életünk mely területein vannak olyan érzelmi sérülések, elakadások, melyek elengedésre, gyógyításra szorulnak. Vizsgáljuk meg szerepeinket, kapcsolatainkat, habitusunkat, melyek azok melyek megérettek az elengedésre akár a múltunkban, akár a jelenlegi helyzetünkben. Engedjük el ezeket a fejlődésünk, boldogságunk érdekében. Oldozzuk fel magunkat a fájdalmas kötelékeinkből, hogy kiteljesedhessünk! A „lezárás” szóhoz valahogy mindig egy kis negatív felhangot adunk, pedig ha jobban belegondolunk, ez egy új szintű létezés, egy új szintre lépés kezdete is egyben. Ez az Élet végtelen körforgásában is fellelhető, például a fák lombhullatásában, ahogyan átadja magát a téli „halálnak”, hogy visszavonulva erőt gyűjthessen, felkészülhessen a következő szintre, a következő tavaszra. Így tehát nem meglepő, hogy a Kéz ma elhozza számunkra a lehetőséget, hogy megtanuljuk tudatosan befejezni a dolgokat, hogy energiáinkat kreatív formában fejezhessük ki. Ez hozza el számunkra az érzelmi szintünk gyógyulást.

Mantra:
Egyesítek a tudás érdekében
Vonzva a gyógyítást
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.

Meditáció:
„Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.”

Megerősítés:
„Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.”

KIN 026* Fehér Kozmikus Világáthidaló* 02.28

026-cimi-13Az elmúlt 12 napban a Varázsló, különböző jegyeken át segített kialakítani és letisztázni kapcsolatunkat Szellemi vezetőnkkel. Ahhoz, hogy ennek a folyamatnak a végére pontot tegyünk, és hogy fentartható legyen, ma meg kell békélnünk a múlttal és el kell engednünk mindazt a tapasztalást, mely az elmúlt napokból megmaradt, de fejlődésünket immár nem szolgálja. A Kozmikus Világáthidaló ma a lezárásokat, az elengedést és megbocsájtást vetíti elő. Arra kér, hogy bocsátsunk meg önmagunknak és környezetünknek, esetleg eseményeknek a könnyedebb tovább lépés érdekében. Forduljunk magunk felé szeretettel és elfogadással. Ezt a mai nap vezetője, a Fehér Kutya teszi lehetővé.

A Február utolsó napja, a lezárásé és átalakulásé, mely átvezet bennünket a Kék Kéz, gyógyító hullámvarázsába. A feladat a Megadás! Elengedni a kontrollt, az irányítást és az elvárásokat, megadni magunkat egy nagyobb erőnek. A megadás, szabadság. Felhívás arra, hogy felmentsd és felszabadítsd magad az előre kialakított és meghatározott cselekedetek kötelékéből. Legyen minden jó úgy, ahogyan van, hogy inspirálóbb életet élhess a jelen pillanatában. „Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok, minden teljes, egész és tökéletes.” (Louise L. Hay)
Tekintsünk pozitívan a mai napra, adjuk át magunkat ennek a Változásnak ítélkezés nélkül! Tartsuk fenn a tiszta szándékot, és figyeljük meg, ahogy a régi minták egyszerűen elolvadnak és elhalnak. Lehet ennyire egyszerű!

Mantra:
Kitartok, hogy kiegyenlítsek
Túlhaladva az alkalmat
Lepecsételem a halál tárházát
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem a szív ereje vezet utamon

  1. Tónus
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra:
Tartsd a kezeket együtt a jobb arccsont alatt, mintha aludnál rajtuk; ezután keresztezd karjaidat a mellkasodon, mialatt meghajolsz; végezetül emeld fel a fejed a szemed előtt keresztezett karokkal.

Meditáció: 
Én vagyok a fűtőanyag, a takarmány minden akadály elpusztításához, és az újjáépítéshez Istenben.

Megerősítés: 
Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.

KIN 025* Vörös Kristályos Kígyó* 02.27

025-chicchan-12A Vörös Kristályos Kígyóval, ma az Életet ünnepeljük. A Kígyó felébreszti ösztöneinket, intuíciós képességünket, felszítva ezzel Életkedvünket is. Az elmúlt napok emelkedett és szellemi szintje után, ma a testtudatosságunkra kerül a hangsúly, így kerül egy másik megvilágításba a Varázsló Hullámvarázs témája.  Egy folyamat végéhez érkeztünk, ahol lehetőségünk van a tanultak és tapasztaltak segítségével új alapokra helyezni jövőnket, ugyanakkor máris kezdetét veszi egy új tapasztalás, egy új lehetőség, mely folyamatos fejlődési lehetőséget biztosít számunkra.

A Kígyó a testtudatosságra hívja fel figyelmünket. Mint tudjuk minden betegség visszavezethető egy-egy lelki eredetű problémára, legyen az elfojtás, régi trauma, vagy bármi más. Testünk sejtjeiben elraktározódott születésünk óta minden esemény, érzés. Emlékszik mindenre, amit átélt így magában hordja a múlt tudatosságát. Ez fizikai tünetben jelenhet meg, melyek tudattalan ügyeinket a tudatosság szintjére hozzák. Nem csoda, ha az éjszakai sötétség és az ágy sarka összefüggésének gondolatára már bele is sajdul a fájdalom a kislábujjunkba. De ez csak egy bohókás példa. Figyeljünk hát ma oda mit üzen a testünk, mi az, amire fel szeretné hívni figyelmünket. Ne „gondolkozzunk” rajta, egyszerűen hagyjuk, hogy testünk intuitív módon megérezze a változáshoz szükséges megoldásokat, hogy a következő hullámvarázsban a Kék Kéz által megindulhasson a gyógyulási folyamat.

A Kígyó energiáit ma támogathatjuk azzal, ha ma jobban odafigyelünk testünkre, „Lelkünk hordozójára”. Kényeztessük, szeretgessük, ápoljuk őt, közben legyünk nyitottak üzeneteire, visszajelzéseire.

Mantra:
Szentelek a túlélés érdekében
Egyetemessé téve az ösztönt
Lepecsételem az életerő tárházát
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra: 
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.

Meditáció: 
„Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.”

Megerősítés: 
„Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.”

KIN 023* Kék Planetáris Éjszaka* 02.25

023-akbal-10A Kék Planetáris Éjszaka ma az álmok birodalmába kalauzol el bennünket ahol a tudatalattink az úr. Éppen ezért, a mai nap egy nagyszerű lehetőséget nyújt arra, hogy megláthassuk mi minden áll rendelkezésünkre céljaink elérése érdekében. Érdemes ma elővenni eredeti célkitűzéseinket és ha szükséges finomítani rajta. Ma kell megtennünk azokat a bizonyos „utolsó métereket”, melyek köztünk és célunk megvalósulása között áll.

Az Éjszaka egy mélyebb önismeretre hív, hogy szembe nézhessünk mindazokkal az irreális félelmeinkkel, melyek gátolnak bennünket. Előfordulhat ma, hogy kissé nyugtalanok leszünk, felszínre törhetnek olyan témák, gondolati sémák esetlegesen események, melyek félelemmel, kétséggel tölthetnek el. Gyűjtsünk bátorságot, hogy szembe merjünk nézni ezekkel a tulajdonságokkal, a velük járó felelősséggel és ezek következményével, mert ezek mögött rejlik igazi erőnk. Lássuk meg az árnyékokban rejlő ajándékokat, értékeket és integráljuk be őket az Életünkbe. Ebben nyújt ma segítséget a mai nap vezető jegye, a Kék Majom, mely a humor erejével, segít oldani a feszültséget, elősegítve ezzel a tisztán látást. Akármi is történjen ma, legyünk nyitottak és reagáljunk spontán. Ahelyett, hogy megriadnánk és visszahúzódnánk, figyeljük meg milyen más nézőpontot szeretne megmutatni nekünk az adott szituáció, gondolat, érzés. Vizsgáljuk meg eredeti célkitűzéseinket is, és ha szükséges, „igazítsunk” utána cselekvéseinkben, gondolatainkban. Nagyon fontos, hogy tágítsuk nézőpontunkat, merjünk kilépni komfort zónánkból. Ma minden megfogalmazott gondolat, szándék, megerősödve tér vissza hozzánk.

Erősítsük meg hitünket Önmagunkban, támaszkodjunk megerősödött belső Mágusunkra és hagyjuk, hogy odavezessen bennünket, ahol lennünk Kell! Legyünk ma spontánok és könnyedek, de legfőképpen nyitottak az új tapasztalásokra. Nincs mitől félnünk: Világunkban minden RENDben van!

Mantra:
Tökéletesítek az álom érdekében
Előállítva az intuíciót
Lepecsételem a bőség bevitelét
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem a mágia ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra: 
Csukott szemmel a kezek deréktájban összeérnek, tenyérrel felfelé, előrehajlás; ezután felemelkedés, az alkart keresztezve a mellkason.

Meditáció: 
Én vagyok a sötétség Fénye és a Nyugalom tánca.

Megerősítés:
Mélyen belülre zarándokolok, önmagam szentélyébe, hogy összegyűjtsem az ott reám váró ajándékokat.