A Sas fenséges szárnyaló ereje ma visszatér közénk, hogy megláthassuk, mire figyelmeztet bennünket a Csillag Hullámvarázs. A Sas minősége tiszta, friss és új erőkkel teli, hogy segítse legféltettebb álmaink megvalósítását. A mai nap emlékeztet az elmúlt hullámvarázs tanítására, valamint arra, hogy minden, amik vagyunk, az kapcsolatban áll a hatalmasabb egésszel. Csillagmagok vagyunk!
A mai nap segít eltávolodnunk a konfliktushelyzetektől, hogy megláthassuk a sikerhez vezető utolsó métereket. Vállaljuk a felelősséget tetteinkért, tudatosítsuk, hogy minden tettünknek megvan a visszhangja. Szabadítsuk fel magunkat, hogy szabadon szárnyalhassunk. Hagyjuk magunk mögött a napi rutint, engedjük el mindazt, ami a földhöz ragaszt. Ma új nézőpontból láthatunk rá életünkre. Használjuk ki ezt okosan. Legyünk bátrak és bizakodók, higgyünk a látomásainkban, a terveinkben, hiszen tudjuk, érezzük legbelül, hogy sokkal több van bennünk, mint amit a külvilág felé megmutatunk. Ezzel a hittel felvértezve haladjunk tovább majd utunkon.
Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.
Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.
Mantra:
Harmonizálok, hogy teremtsek
Formálva az elmét
Lepecsételem a vízió kimenetét
A teljesség galaktikus tónusával
Engem az öngerjesztés ereje vezet utamon
- Tónus:
Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.
Mudra:
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.
Megerősítés: „Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.”
Meditáció: „Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.”
A mai napon a Rezonáns Varázsló segít elköteleződnünk céljaink felé azáltal, hogy megerősíti önmagunkba vetett hitünket és segít összekapcsolódnunk a felsőbb Isteni Akarattal.
A mai napon az Égenjáró felfedező energiái vesznek bennünket körül, inspirálva bennünket a Döntésre, hogy fejest ugorjunk valami Újba!
A mai nappal lendületet vesz a hullámvarázs és beindul a cselekvés. A Sárga Ember ma a lehetőségeinket vázolja fel, melyből csakis mi magunk, a szabad akaratunkból választhatunk. A Szabad Akarat trükkös dolog, mert sokszor annyira az egyéni célra fókuszálunk, hogy figyelmen kívül hagyjuk az elénk táruló jeleket.
A mai napon a Majom játékos energiái vetítenek elénk egy új képet, mellyel megalapozzák célkitűzéseinket, így segítve az elengedést. A Csillag minőség Analóg ereje a kék Majom, így ma megtapasztalhatjuk azt a Rendet, Harmóniát, melyet a Csillag képvisel, csak egy más nézőpontból. „A Zseni átlát a káoszon” szokták volt mondani és ez tökéletesen jellemzi a mai nap energiáit.
Az Elektromos tónussal ma kezdetét veszi a változás. A Csillag hullámban megjelenő Kutya minősége a belső egyensúlyunkra, az önmagunkhoz való feltételek nélküli hűségre hívja fel a figyelmünket.
A Lunáris Hold minőségeivel ma felbukkannak a nehézségek, az akadályok célunk és miközöttünk. A Hold arra kér, hogy tisztítsuk meg érzelmeinket, oldjuk fel belső blokkjainkat és negatív reakcióinkat célunk elérése érdekében.