A Lunáris Szél ma utunkba fújja a hullám minden kihívását, kifogását, mindazon okokat, amiért önmagunkat és igényeinket a háttérbe szorítjuk. A mai nap tökéletes lehetőséget biztosít arra, hogy nézeteltéréseinket, konfliktusunkat rendezzük és végre kikommunikáljuk amire vágyunk.
A mai nap segít bennünket közelebb kerülni, összefonódni Szellemünkkel, hogy ez inspirációt adhasson nekünk. A Szél spontán, könnyed és egyszerűen arra kér, hogy engedjünk szabad áramlást a bennünk felgyülemlett energiáknak. A Kék Kéz hónap második felénél járunk, így most hogy már kissé megkönnyebbültünk – elengedtük a ragaszkodást, a régit – időt és energiát szánhatunk arra, hogy kreatív alkotásba fogjunk, esetleg átformáljuk meglévő képességeinket. Mind a Szél, mind a Lunáris tónus a bennünk dúló ellentétekre figyelmeztet, arra kér, hogy hagyjuk magunkat annak látszani, akik és amik valójában vagyunk. „Vagyok, aki vagyok”. Fogadjuk el árnyrészeinket is Önnön részünkként, hisz ezekre is szükségünk van, mint viszonyítási pont.
A Szél ma szabad utat nyit a Szellemi kommunikációnak. Csendesedjünk ma el, fókuszunkat fordítsuk a jelen pillanatára és figyeljünk meg, mit súg a Lelkünk! Kerüljük a felesleges locsogást, ha beszélünk, beszéljünk őszintén, de semmiképp sem ítélkezve! Használjuk a Szél energiáját, hogy teremthessünk, hisz tudjuk, a kimondott szavaknak milyen nagy energiája van! Fogalmazzuk meg és adjunk hangot kívánságainknak.
Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.
Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.
Mantra:
Polarizálok, hogy kommunikáljak
Stabilizálva az intuíciót
Lepecsételem a szellem bevitelét
A kihívás lunáris tónusával
Engem az időtlenség ereje vezet utamon
- Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.
Mudra:
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
Meditáció:
„Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.”
Megerősítés:
„Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.”
A mai napon nem csak egy új periódus, – az új Tzolkin – hanem a Vörös Sárkány hullámvarázs is kezdetét veszi! Éppen ezért ma különösen figyeljünk oda, hogy milyen témák kerülnek elénk, mert ez lesz az a téma, mely a következő 260 napot is meghatározza.
A mai nappal nem csupán a Sárga Csillag Hullámvarázs ér véget, de egy nagyobb ciklus is lezárásra kerül. A mai nap mintegy mini-szilveszter, a visszatekintésre teremtetett, hogy tudván, amit tudunk, megbékéljünk a múlttal és elengedjük mindazt ami történt.
A Vihar ma elősegíti a következő Tzolkin-ba való Újjászületést azáltal, hogy mindent magával ragadó tisztító erejével kisöpri életünkből mindazt, amit már nem kell tovább cipelnünk. A Vihar alázatra szólít fel, arra, hogy sokkal inkább ajánljuk fel azt, amitől szabadulni szeretnénk, ahelyett, hogy megvárjuk, hogy erővel vegye el tőlünk.
A Spektrális tónussal ma elkezdődik a leválás a Csillag Hullámvarázsról. A Tükör ma megmutatja, hogy hová fejlődtünk az elmúlt napokban, illetve, hogy mely lehet az a terület, amit még kicsit meg kell dolgoznunk.
A Vörös Föld ma a véletlenek összefüggéseire hívja fel figyelmünket, hogy ezáltal elvezethessen bennünket a kiteljesedéshez, melyet a Planetáris tónus hoz magával. Mindaz, ami történt az elmúlt pár napban, azt szolgálta, hogy megfejlődjünk valamit.
Már csupán négy nap maradt hátra ebből a Tzolkinból, használjuk ki jól. Raktározzuk el mindazt ami jó volt és mindazt ami előre vitt és engedjük el azt, ami csak a múltba ragaszt. Ma a Sárga Harcos segíti a kiteljesedésünket, kérdései által vezet bennünket a következő lépcsőfok felé.