A Vihar után ma újra felragyog a Nap, mint reménysugár, rávilágítva az önelfogadás és a tudatos felelősség vállalás fontosságára. Az Önálló tónussal ma megérkezik hozzánk a mértékletesség, a rend és a stabilitás, hogy célkitűzéseinknek megfelelő alapot biztosítson.
A Föld hullámvarázsban megjelenő Nap, – ahogyan a természetben is – létfontosságú, hiszen a Nap nélkül nem lehetne élet e Földön. Feltételek nélkül süt le minden élőlényre, nem mérlegelve azok hibáit, árnyrészeit, belső félelmeit. Fejlődésünkhöz, éppen erre a feltétel nélküliségre, ítélkezés mentességre van szükségünk, hiszen önostorozással még soha senki nem mutatott fejlődést. A Nap tehát az elfogadásra tanít, hogy tudatosan, immáron ismerve erősségünket is fogadjuk el gyengeségeinket is. Azáltal, hogy ismerjük képességeinket és határainkat, meghatározhatjuk egyéni, személyre szabott csapásvonalunkat, melyen haladnunk érdemes. Így már képesek leszünk pontos és részletes cselekvési tervet készíteni. Elérkezett az ideje, hogy megerősítsük Önmagunkba vetett hitünket, hogy egy újabb szintre lépjünk, de ezt csakis a Rendbe vetett feltétel nélküli bizalommal és önmagunk felé forduló szeretettel tehetjük meg. A mai nap vezető ereje a Sárga Harcos, így ha elakadunk segít, ha összehangoljuk elménk és szívünk szavát. Ez kivezet bennünket a nehéz helyzetekből. A Nap az élet kezdete, minden dolog forrása. Mindaz, amit most magunk körül látunk az alapja valami újnak, ami ha jól használjuk nemcsak bennünket, de a Mindenséget is szolgálhatja! Vállaljuk képességeinkért a felelősséget és büszkén mutassuk meg hová fejlődtünk az elmúlt időszakban.
Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
NOVEMBERI AKCIÓ: 25% kedvezmény minden elemzés árából!
Mantra:
Meghatározok, hogy megvilágítsak
Megszabva az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
A forma önálló tónusával
Engem az intelligencia ereje vezet utamon
- Tónus:
Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.
Mudra:
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni ahttp://www.youtube.comoldalon.
Megerősítés:
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”
Meditáció:
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”
Az elmúlt két nap eseményeiből ma az Elektromos Vihar átalakító energiái nyújtanak kiutat. A mai nap arra kér, hogy engedjük el a ragaszkodásunkat és adjunk teret az újjászületésnek.
A Lunáris tónussal ma felfedik magukat a Föld hullámvarázs nehézségei, melyek megismertetik velünk a másik pólust. Fontos időt szentelnünk ezek fel és elismerésének, hiszen csakis úgy tudunk átlendülni rajtuk, ha megismerjük az „érem másik oldalát” is.
A Mag hullámvarázsban felfedezett és kicsiráztatott magokat most termékeny táptalajba ültethetjük, hogy tovább fejlődhessenek. A Vörös Föld hullámvarázzsal ugyanis ma egy új teremtő periódus veszi kezdetét, mely összpontosításra és a most erejére hívja fel figyelmünket. Elérkezett ugyanis az idő, hogy a múltat hátrahagyva figyelmünket a jelen pillanatra fordítva eldöntsük, mihez is szeretnénk kezdeni újonnan felfedezett képességeinkkel.
A Kozmikus Harcossal véget ér a Mag hullámvarázs, elérkezett a számvetés napja, hogy végig gondolva azon új képességeinket melyekre az elmúlt időszakban szert tettünk, új terveket kezdjünk formálni. Ebben a Harcos bátorsága és intelligenciája lesz ma segítségünkre. Tegyük fel a kérdést, mihez szeretnénk fogni a kezünkben lévő lehetőségekkel? Ki az, akivé igazán válni szeretnénk? Hogyan tudnánk mindezt elérni?
A mai nappal zárul a Tzolkin legintenzívebb időszaka. Olyan ez, mint a szörfölés: türelmesen kivártuk „A” hullámot (Tzolkin középső szakasza), hiszen ezért dolgoztunk egész idő alatt… Végre (a Vörös Kígyó Hullámvarázzsal) elkezdődött az 50 nap. Kitartóan küzdünk az elemekkel, azzal, hogy fennmaradjunk a deszkánkon és elérhessük azt a tökéletes pillanatot, amely most érkezett el, amikor végre már álló helyzetben vagyunk és büszkén uraljuk a helyzetet! Szinte minden elcsendesedik, a nap ragyog és mi győztesként száguldunk tova a hullám tetején, egyenesen a part felé.
A Spektrális Varázslóval ma elkezdődik egyfajta felbomlása, elengedése a Mag hullámvarázsnak. A Varázsló ma felhívja a figyelmet a személyi erő, az irányítási vágy és a hatalom kérdéskörére, arra hogy mennyire vállaljuk és milyen indíttatásból használjuk fel személyes erőnket.