Kin 197* Vörös Lunáris Föld* 03.21* Galaktikus Aktiváló Portálnap

5281469344d8fd0d1917b81f13809b0aA mai Lunáris Föld a kihívásokkal motivál bennünket. Ugyanis most, hogy már látjuk, milyen eszközeink vannak céljaink eléréséhez, már „csupán” az van hátra, hogy meghatározzuk a „hogyant”. Ehhez azonban pontosan ismernünk kell a célunk ellenpólusát, a buktatókat is.

A Föld, ma a váratlan eseményeken keresztül mutatja számunkra az utat. Legyünk felkészülve arra, hogy spontán tudjunk reagálni a „véletlen szerű” helyzetekere. Találjuk meg belső középpontunkat az jelen pillanatában és ügyeljünk arra, hogy figyelmünk ne kalandozzon el se a múltba, se a jövő eseményeibe. Egyszerűen összpontosítsunk és legyünk nagyon éberek. Mindazonáltal ne akarjunk minden eseményt, találkozást megmagyarázni és ne lássunk bele többet, mint ami. Adjunk időt és teret ahhoz, hogy ezek az események kibontakozhassanak előttünk. A mai nap türelemre int! Haladjunk együtt a pillanat áramlatával, ne kapkodjunk és ne is sürgessünk ma semmit. Mindennek történésnek megvan a maga tempója, melyből nem szabad kizökkenteni. Mindent a maga idejében.

A mai nap, egy GAP nap is egyben, így különösen ajánlott tudatosan is leföldelődni, meditálni, vagy csupán közvetlen kapcsolatot teremteni Földanyánkkal egy séta alkalmával. Összpontosítsuk tudatunkat, térjünk vissza az Egységbe, a Föld erőközpontjába: a Vasmagkristályába. Ahogy újra összeköttetésbe kerülünk a Földdel megértjük a miérteket, azt hogy a dolgok nem véletlenül bukkannak fel az életünkben. Tekintsünk ezekre ítélkezések nélkül, hogy megmutatkozhasson a valódi irányt.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Polarizálok, hogy fejlődjek
Stabilizálva az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
A kihívás lunáris tónusával
Engem az univerzális víz ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

2. Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra: 
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.

Megerősítés: 
Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.

Kin 196* Sárga Mágneses Harcos* 03.20

meditation-300x218.jpgA most induló Harcos Hullámvarázs témája a felelősség vállalás lesz. Mindaz ami elindult az előző ciklusban, mindazt amit eddig felfedezhettünk önmagunkban, azért most ebben a 13 napban felelősséget kell vállaljunk, magunk hasznára kell fordítanunk.

A Harcos arra ösztönöz, hogy elménket és szívünket hozzuk összhangba, és nyíljunk meg a bennünk rejlő lehetőségeknek. Tegyük hát fel önmagunknak az egyetemleges kérdést: „Ki vagyok én és mi szívem legigazabb vágya?”. Kapcsolódjunk össze és hallgassunk belső útmutatásunk tiszta jeleire, hogy a válaszok belülről érkezhessenek. Bízzunk a Szellemben, hogy mindent megad, amire szükségünk lehet, és bízzunk belső hangunkban, érzelmeinkben, a pillanatról pillanatra történő vezettetésben. A mai és a következő 13 nap feladata, hogy váljunk nyitottá, hogy befelé forduljunk vezettetésért és ne a külvilágtól várjunk válasz kérdéseinkre. Senki más nem tudja olyan jól, mi az, amire igazán vágyunk, és hogy azt, a meglévő képességeinkkel hogyan tudjuk elérni!

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Egyesítek, hogy kérdezzek
Vonzva a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.)

Megerősítés:
Felveszem személyi erőm botját.

Meditáció:
Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején.

 

Kin 195* Kék Kozmikus Sas* 03.19

e6cd8ea4664e4cc7ea263fee4b3105a5A Kozmikus Sassal ma véget ér a Kék Éjszaka hullámvarázs. Az utolsó napot mindig egyfajta megértés jellemzi, mely segít megbékélnünk az elmúlt napok eseményeivel, fájdalmaival. Ma ebben nyújt hathatós segítséget a Kék Sas minősége, mely a megfigyelő nézőpontjából jeleníti meg számunkra a tanulságokat.

A Sas mindig a víziók, látomások megfogalmazását segíti elő, így a mai a Kozmikus tónusú Sas napja tökéletes alkalmat biztosít számunkra ahhoz, hogy körvonalazódhasson bennünk a következő hullámvarázs a Sárga Harcos témája. Vizsgáljuk meg az újonnan felfedezett belső értékeinket és azt, hogy hogyan tudjuk mindezt a jövőben tovább fejleszteni. Fogalmazzuk meg új céljainkat, és kezdjük el vizionálni az odáig vezető utat. Higgyünk Önmagunkban és képességeinkben, tudatosítsuk, hogy biztonságos itt lennünk és engedjünk el minden kételkedést, aggódást. Ez a nap segít, hogy újra elköteleződjünk az utunk mellett.

Hallgassunk ma ösztöneinkre, előérzetünkre és hagyjuk, hogy Lelkünk szabadon szárnyalhasson. Higgyünk önmagunkban és álmainkban, tűzzünk ki olyan célt magunk elé, mely nem csak a mi javunkat szolgálja, de környezetünket, vagy a Mindenséget is. Ezáltal megkapunk hozzá minden szükséges támogatást és segítséget. Eljött az ideje képességeink megbecsülésének, táplálásának, és fejlesztésének.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Kitartok, hogy teremtsek
Túlhaladva az elmét
Lepecsételem a vízió kimenetét
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem az öngerjesztés ereje vezet utamon

13. Tónus:
Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra: 
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.

Megerősítés: 
Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.

Kin 194* Fehér Kristályos Varázsló* 03.18

22_bigAz Éjszaka hullámvarázs vége felé járunk, és mint mindig a Kristályos tónus ma is elhozza számunkra a felismeréseket, melyet a Varázsló energiái még misztikusabbá tesznek.

Az elmúlt napok belső utazásainak eredményeképp ráleltünk bensőnk ajándékaira, értékeire, az árnyékaink tudatunkba emelkedhettek, így megláthattuk, milyen gondolatok, érzelmek, vágyak motiválnak minket cselekedeteinkben. A Varázsló ma arra kér bennünket, hogy nézzünk szembe a bizonytalanságainkkal, félelmeinkkel és fordítsuk ezeket a javunkra úgy, hogy beintegráljuk őket, így azzá válhatunk, akik Valójában lenni szeretnénk. Ma ne akarjuk kontrollálni az eseményeket, csak hagyjuk, hogy ez a varázslatos átalakulás egyszerűen csak megtörténhessen. Engedjük el mindazt, ami az elmúlt időszakban felszínre került, de nem szolgálja átváltozásunkat. Hagyjuk, hogy az Isteni gondviselés vezesse utunkat, és vállaljuk fel az újonnan megszerzett erőnket. Amint engedsz és megnyílsz az Felsőbb akaratnak, megszületik a varázslat! Légy őszinte önmagaddal és másokkal is. Fogadd el Önmagad, hidd el, több van benned mint azt sejtenéd!

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Szentelek, hogy varázsoljak
Egyetemessé téve a fogékonyságot
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem a halál ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!

Megerősítés: 
Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.

 

Kin 193* Vörös Spektrális Égenjáró* 03.17

12071217_1490928187900936_137631836_nAz elmúlt napok érzelmi hullámvasutazásai ma elkezdenek lecsendesedni, ugyanis a Spektrális Égenjáróval elkezdünk leválni a hullámvarázs témájáról. Az Égenjáró ma megadja azt a magabiztos bátorságot, melyre szükségünk van ahhoz, hogy kilépve az ismertből, a rutinból, belekezdhessünk életünk egy új fejezetébe.

A mai nap segít felfedezni azokat az új lehetőségeket, melyek a változásban rejlenek. Lehet, hogy ma úgy érezzük, hogy inkább elbújnánk a Világ elől. Ez egy szinten érthető, hisz az elmúlt napokban igen sokat foglalkoztunk a befelé fordulással. Ma mégsem megoldás ez. Teremtsünk magunknak az időt és teret a visszavonulásra és feltöltődésre, de ez ne a menekülést szolgálja! A Változással szembe kell nézzünk, mert csupán ez az egy dolog biztos! Az Égenjáró arra ösztönöz, hogy tágítsuk nézőpontjainkat és váljunk nyitottá más meglátásokra is, növekedésünk érdekében. Ez a hullám sok mindent előhozott mindenkiből, olyan felismerések születhettek önmagunk kapcsán, melyek eddig rejtve voltak előttünk. Használjuk ezeket a ráébredéseket, és építsük be életünkbe a levont tanulságokat. Vizsgáljuk meg, életünket milyen területen érdemes átformálni ahhoz, hogy mindaz a miénk lehessen, amire vágyunk, vagy amit szeretnénk megtenni.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Feloldok, hogy felderítsek
Szabaddá téve az éberséget
Lepecsételem a tér kimenetét
Az elengedés spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra: 
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.

Megerősítés: 
A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.

Kin 192* Sárga Planetáris Ember* 03.16* Galaktikus Aktiáló Portálnap

silenceA Planetáris tónusú Ember minőségével ma kiteljesedik a Kék Éjszaka hullámvarázs, ma megmutatkoznak azon értékeink (képességeink, lehetőségeink) melyekért az elmúlt napokban oly keményen megdolgoztunk. A mai Galaktikus Aktiváló Portálnapnak köszönhetően ezen új minőségek hatalmas támogatást is kapnak, hogy minél hatékonyabban be tudjuk őket építeni életünkbe, ki tudjuk aknázni az általuk nyújtott előnyöket.

Most, hogy felfedezhettük a belső mélységeinket, a bennünk rejlő lehetőségeket, eldönthetjük, hogy mihez kezdünk velük.  Az Ember minősége a Szabad Akart-ot adja ma ajándékul. Hiszen az, hogy az energiák milyen potenciákat hoznak magukkal, milyen ajándékokat rejtenek, az a Mindenségtől függ, az viszont, hogy MI ezzel mit kezdünk, az egy egészen más történet! Azt már régóta tudjuk, hogy a Világmindenségben REND van, nincsenek véletlenek. Minden akkor és ott bukkan elénk amikor mi  arra készen állunk. Azonban az, hogy ezt a lehetőséget mi megragadjuk-e avagy sem, az csakis rajtunk áll. Ha visszagondolunk, valószínűleg számtalan olyan kihagyott „ziccer” volt már életünkben, amit esetleg már bánunk. A jó, hír az, hogy a Világmindenség nem adja fel! Újabb és újabb lehetőséget kapunk tőle, azonban érdemes nem visszaélnünk bizalmával, ugyanis ezekért a leckékért a következő körben kissé jobban meg fog dolgoztatni bennünket! Ügyeljünk hát rá, hogy ha egy szituáció, konfliktus már „ismerős”, akkor ma mindenképpen reagáljunk rá másként mint eddig, hisz csak a bolond vár más eredményt ugyanarra a megoldási mintára..

A mai nap energiáit elősegíthetjük azzal is, ha kiürítjük elménket és életünket a felesleges, elvárásoktól, gondolatoktól vagy tárgyaktól. Ezek mind csak lefoglalják az energiánkat és a szabad kapacitásunkat! Gondoljuk ma végig, mi az, ami örömöt okoz, beteljesülés érzését kelti bennünk és építsük be ezt az elmúlt napok tanításaival együtt a mindennapjainkba! Szánjunk időt ma a meditációra, hisz itt lelhetünk rá a válaszainkra! Töltekezzünk fel ezzel az érzéssel, váljunk nyitottá és befogadóvá, hogy a Szellem vezethesse lépteinket.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Tökéletesítek, hogy befolyásoljak
Előállítva a bölcsességet
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem az univerzális tűz ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.

10. Tónus:
Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.

Megerősítés: 
Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása

Kin 191* Kék Szoláris Majom* 03.15

kidfee11A Szoláris tónussal immár egyre közelebb kerülünk célunk kiteljesedéséhez. Az Éjszaka hullámvarázsban megjelenő Majom azonban még egy utolsó próbatétel elé állít bennünket azzal, hogy mindazt, amit elterveztünk kiforgatja sarkaiból. Ezzel most egy új nézőpontból is ránézhetünk jelenlegi helyzetünkre, mely vagy megerősíti, vagy pedig a helyes mederbe tereli céljainkat.

Egyre erősödik az Éjszaka hullámvarázs energiája, így nem meglepő, ha kissé szorongó, vagy borús a hangulatunk. A Majom energiái, ma picit kizökkentenek bennünket az állóvízből, arra kényszerítve, hogy a megszokottól eltérően reagáljunk helyzetekre. Akárhogyan is alakul a mai napunk, konfliktus helyzetekkor, vagy nehéz helyzetekkor emlékezzünk a Majom tanítására: Légy könnyed, ártatlan és játékos! Mindenképpen őrizzük meg hidegvérünket és gyermeki ártatlanságunkat. Lássuk meg a dolgok humoros oldalát, ne vegyük magunkat ma túl komolyan. Merjünk belemenni spontán helyzetekbe, szituációkba és lássuk meg, milyen tanítást hoz el a mai nap számunkra. Engedjük el a szenvedés és gondokkal teli élet baljós képét. Tartozunk magunknak annyival, hogy élvezzük egy kicsit az életet! A szabadságunk kulcsa, a belső felszabadulás. Adjuk át a Majomnak ezeket az érzelmeket, hogy megmutathassa ezek új oldalát, hogy megvilágíthasson számunkra új nézőpontokat. Ébresszük fel a bennünk alvó belső gyermeket, hogy egy új és élettel teli nézőpontot kaphassunk.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Lüktetek, hogy játsszak
Megvalósítva az illúziót
Lepecsételem a mágia feldolgozását
A szándék szoláris tónusával
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon

9. Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.

Megerősítés: 
Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.