A Lunáris Varázslóval ma előtérbe kerülnek azon területeink, ahol kontrollálni, irányítani szeretnénk. Azon témák, melyek megakadályozzák, hogy kiléphessünk a kiszabott keretünkből, az Új felé
Térképezzük fel értékeinket, és vállaljuk is fel értük a felelősséget. Ügyeljünk arra, hogy cselekedeteinket csakis a tiszta szándék vezesse, ne engedjünk az ego manipulatív játszmáinak. Tudatosan figyeljük meg, hogy hogyan jelenik meg életünkben a kontroll, az irányítás? Mi irányítunk, vagy minket irányítanak? Ha mi irányítunk, akkor mi a motivációnk? Egyéni érdek, hatalomvágy, vagy önzetlenül, más is élvezheti munkánk gyümölcsét? „Tudom, hogy ami a nagyobb mintát szolgálja, az engem is szolgál, és ezzel a tudással összhangban cselekszem. Értem, hogy minden lehetséges, és ebből a tudásból ered belső mágusi mivoltom.” Ma engedjük el hát az egót, és a kontroll iránti vágyat és hagyjuk csak megtörténni az eseményeket. Nézzünk szembe félelmeinkkel, kétségeinkkel, melyek szabotálják utunkat és engedjük el őket. Higgyünk Önmagunkban és a bennünk rejlő varázslóban. Hangolódjunk össze ma az Isteni akarattal, mely támogatást nyújt számunkra és megmutatja a kifelé vezető utat.
Már elérhető a SÁRGA KRISTÁLYOS MAG év támogató kristály karkötője! Mely mindamellett, hogy gyönyörű, segít a felismerések által kibontakoztatni a bennünk szunnyadó Mag-okat. Az Mag minőségei, idén (2017. 07.26-2018. 07.24) a Galaktikus Aktiváló Portálnapok erejével lesznek jelen.
Mantra:
Polarizálok, hogy varázsoljak,
Stabilizálva a befogadó készséget.
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
A kihívás lunáris tónusával.
Engem a halál ereje vezet utamon.
- Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.
Mudra:
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
“Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!”
Megerősítés:
“Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.”
A Vörös Mágneses Égenjáró minőségével kezdetét veszi Vihar évünk utolsó hullámvarázsa. Ebben a 13 napban lehetőséget kapunk arra, hogy felkészüljünk az átlépésre, egy új ciklusba. AZ Égenjáró fűtötte kíváncsiság, mindig arra ösztönöz, hogy kilépjünk komfortzónánkból és felfedezzünk új területeket, új határokat.
A Mai napon az Ember elhozza számunkra a szabad akarat kérdésköreit, hiszen hiába az elmúlt napok tanításai, ha mi magunk nem akarunk változni, változtatni, minden cselekedetünk végeredménye ugyanaz lesz, mint eddig.
GAP erejű Majom minőségeivel lassan zárul a Sárga Nap hullámvarázsa, mely kissé feltöltötte Önértékelésünket, megtanított hogyan ragyogjunk „belülről, kifelé”!
A mai napon a Galaktikus Aktiváló Portálnapok erejével köszön ránk a Fehér Kutya napja, mely az önmagunkkal kapcsolatos érzelmeket, valamint az önérvényesítést helyezi előtérbe. A Spektrális Kutya napjával tehát elköteleződünk célunk mellett, azáltal, hogy elengedjük a hullámvarázs témáját, mindazt, amivel az elmúlt 10 napban dolgoztunk.
A Vörös Planetáris Holddal kiteljesedik a Sárga Nap Hullámvarázs, amikor is mindazt, akivé váltunk, végre a Fénybe emelhetjük és megmutathatjuk a nagyvilágnak. Ugyanakkor a Hold ma felhívja figyelmünket a határok kérdéskörére. Vajon meg tudjuk e húzni érzelmi határainkat, vagy hagyjuk, hogy a külső tényezők ziláljanak szét bennünket.
Ma a Sárga Csillag minőségével egy újabb lépést tehetünk önmagunk kiteljesedése felé azáltal, hogy szélnek eresztjük önkritikus énünket és felfedezzük rejtett tehetségeinket. A Nap hullámvarázs tanítása a teljes Önelfogadás és saját fényünk felvállalása.