Elérkeztünk a Kék Vihar évünk utolsó előtti napjához, melyet a Vörös Sárkány kódol. A Sárkány mint ősanyai minőség mindig valami új (élet) kezdetét jelenti, felkészít, táplál és biztonságot nyújt. A tomboló Viharból, most újjászületünk.
A Vihar évének bár vége szakad, július 24-én, hulláma még továbbra is érezhető a következő napokban, csakúgy mint a Sárga Mag minőség is, mely már itt-ott bekúszott életünkbe. Minden lehetőség adott, hogy új célkitűzéseket fogalmazzunk meg, ezeket tápláljuk, gondozzuk, és még utoljára „kigyomláljuk” a hátráltató tényezőket, melyeket a Vihar utolsó szeleire bízhatunk. Az Égenjáró kíváncsi és felfedező ágyaihoz a Sárkány ma biztosítja a védelmet, a bátorságot, hogy meg merjük tenni a hullám első napján kitűzött célunkhoz vezető utolsó lépéseket. Mindemellett a Sárkány minőségből adódóan mg kell nyíljunk önnön igényeink felé is, hiszen mindaddig nem tudunk adni amíg mi magunk nem töltődünk. Fogalmazzuk meg, hogy mi az, ami bennünket feltölt, és amennyire csak tudjuk, adjuk is meg magunknak. Lehet ez akár egy hosszú séta ezen a meleg nyári estén, vagy egy jó fagylaltozás, de akár lehet egy kis minőségi idő, amit által végre feltöltődhetünk – mondjuk egy jó könyv társaságában. A lényeg, hogy tegyük meg a változáshoz szükséges lépéseket.
Már elérhető a SÁRGA KRISTÁLYOS MAG év támogató kristály karkötője! Mely mindamellett, hogy gyönyörű, segít a felismerések által kibontakoztatni a bennünk szunnyadó Mag-okat. Az Mag minőségei, idén (2017. 07.26-2018. 07.24) a Galaktikus Aktiváló Portálnapok erejével lesznek jelen.
Mantra:
Pulzálok, hogy tápláljak
Megvalósítva a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
A szándék szoláris tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon
- Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.
Mudra:
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Megerősítés:
“Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”
Meditáció:
“Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rázd fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”
A Galaktikus tónusú Nap minőségével ma emlékeztetőt kapunk az előző hullámvarázs témájából. Vajon fel merjük vállalni személyes erőnket? Ki merünk állni önmagunkért, meg tudjuk teremteni belső egyensúlyunkat? Tudunk feltételek nélkül lenni, elfogadni, és türelmesnek lenni? A mai napon megtapasztalhatjuk belsőnk igaz erejét.
A Rezonáns Vihar átalakító erejével tör be hozzánk, magával ragadva mindazt, ami az elmúlt napokban levált rólunk. Engedjük, hogy a vihar hozta tisztító eső, elmosson minden olyan korlátot, mely akadályt képez jelenlegi és jövőbeli énünk között.
A Ritmikus Tükör napja ma hatalmas lökést kap a GAP nap ereje által, ezáltal a mai napunk sokkal hatékonyabbá válik. Amíg a Tükör ma segít átlátnunk az előző napok eseményein, addig a Ritmikus tónus a szervezést segíti elő; a célirányos cselekvést szorgalmazza, és arra kér, hogy mérlegeljünk és hozzunk felelősségteljes döntést célunk érdekében.
Már csak 6 nap van hátra a Vihar Évünkből, mely alaposan átmozgatta életünk energiáit. Most a Sas hónapjában ismét szárnyalhatunk, új reményekkel és lelkesedéssel feltüzelve indulhatunk neki a következő évnek. Azonban mint azt tudjuk gyökerek nélkül nem lehet repülni. Ahhoz hogy szárnyalásunk ne alakuljon át „elszállásba,” le kell horgonyozzuk tudatunkat az itt és most-ba, hogy észre vegyük a mában megjelenő lehetőségeinket.
Az Önálló Harcossal ma megalapozhatjuk a célkitűzéseinket. A Harcos ma intelligenciájával vezeti az Égenjárót a helyes útra. Segít összehangolni Elménket a misztikus Intelligenciával. Nekünk csupán az a dolgunk, hogy felfedezzük ez a vékonyka hívó hangot és (vakon) bízunk útmutatásában.
Az elmúlt két nap konklúziójaként, ma a Sas minősége határozza meg számunkra az új víziókat, új utakat, melyeket még be kell járjunk mielőtt célba érünk. Az Égenjáró hullámvarázsban megjelenő Sas minőségei ma felhívják figyelmünket a mások szolgálat és önmagunk igényeinek egyensúlyára.