A Ritmikus tónusú Föld energiái ma arra szólítanak fel, hogy helyezkedjünk belső középpontunkba, engedjük el az ítélkezést és a kétkedést és innen indítsuk el a hullámvarázs cselekvő fázisát.
A mai napon olyan váratlan és véletlennek tűnő eseményeket sodorhat elénk az élet, melyek, ha jól figyelünk, utat mutathatnak számunkra. Óvakodjunk az elhamarkodott döntéshozataltól, ítélkezéstől és engedjük el az elvárásokat és hagyjuk, hogy az események kibontakozhassanak előttünk teljes valójukban. Ne felejtsük, hogy az Univerzum tervei, sokszor a véletlennek tűnő eseményekben mutatkoznak meg, melyek összecsengenek azzal az úttal, amit éppen járunk. Engedjük megtörténni az eseményeket, hogy ezzel elindulhasson a hullámvarázs aktív szakasza, mely közelebb visz bennünket a kitejesedéshez. Fókuszunkat helyezzük a Jelen pillanatra és koncentráljunk céljainkra.
Ha tehetjük, kezdjük a napot egy rövid meditációval, melyben összekapcsolódhatunk Földanyácskánkkal és kérhetjük az Ő segítségét, támogatását. Most hogy picit lehűlt az idő, tegyünk egy nagy sétát és kapcsolódjunk össze a Természet energiáival.
Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
Mantra:
Szervezek, hogy fejlődjek
Kiegyenlítve az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.
6. Tónus:
Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.
Mudra:
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)
Meditáció:
“Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.”
Megerősítés:
“Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.”
A mai napon a Harcos erőteljes és tettre kész energiáival haladunk tovább a hullámvarázson, melyet még inkább felerősít, a Galaktikus Aktiváló Portálnapok Tiszta ereje. A Harcos ma arra kér, hogy alkossuk meg stabil belső várunkat, azt helyet, ahol békében és biztonságban felkészülhetünk az előttünk álló útra.
Az Önálló tónusú Sas minőségeivel ma megjelenik „a fény az alagút végén”. Az önálló tónussal ma megteremthetjük célkitűzéseink alapjait, míg a Sas megmutatja az oda vezető utat. A Kék Sas minősége ma megtanít bennünket elvonatkoztatni a nehézségektől és segít, hogy elköteleződjünk célkitűzéseink mellett.
Ma a Varázsló minőségei lépnek be életünkbe, arra kérve bennünket, hogy hangoljuk össze elménk, és szívünk zenéjét, hogy behatolhasson az Ember hozta bőség életünkbe és szívünkbe. Az Elektromos tónus mindig kreativitást igényel, hogy a két végpont megismerése után szintet ugorhassunk.
A Hónap és a hullámvarázs második napját az Égenjáró energiái teszik még kalandosabbá. A benne rejlő felfedező, ma arra kér, hogy bízzunk belső hangunkban, ugyanis ma megjelenik célkitűzéseink ellenpólusa. Nagyon fontos, hogy a Lunáris tónus soha nem ellenségként jelenik meg egy hullámvarázsban (sem a hónapban!), hanem mint segítő. Rávilágít arra, mi szükséges célunk eléréséhez, milyen akadályok merülhetnek fel utunk során.
A Kozmikus Majom minőségeivel zárul egy korszak. Véget ér nem csupán a Kék Vihar hullámvarázs, de az első Mag hónapunk is. Elérkezett az idő, hogy visszatekintve megbékéljünk a történtekkel, a veszteségeinkkel, melyeket csak most ebben a percben éljük meg veszteségnek, hiszen hosszútávon majd észlelni fogjuk, hogy mindez a fájdalom, része volt egy nagyobb tervnek.
Az Újholdat ma a Fehér Kutya minőségeivel ünnepelhetjük. Ez a Holdszakasz, mindig mágikus hatással van teremtésünkre, bár ezt nem éljük meg olyan hevesen, mint például a Telihold-ét. A mai nap támogat minden új dolgokba való kezdést, vagy valami régi elűzését. Érdemes ebben az időszakban a meditációinkat, gondolatainkat spirituális irányba terelni, vágyainkat, céljainkat erősíteni, vagy egyéb építő jellegű termékenységgel, sikerrel, védelemmel, szeretettel, egészséggel kapcsolatos munkát végezni.