A Vörös Égenjáró Hullámvarázs kilencedik napján a Szoláris Sárkány napja köszönt ránk, erősítve bennünk a bizalom és a biztonság érzését, melyre nagy szükségünk van a cél előtti utolsó hajrában. A mai nap felkészít bennünket az új kezdetekre, megújult énünkre. Elérkezett az aktív cselekvés ideje, hogy lépjünk fejlődésünk felé.
A tegnap leltárba vett értékeinket figyelembe véve, ma szánjunk időt és nézzünk rá arra, hogy melyek azok a dolgok, változások, amelyeket ideje bevezetnünk életünkbe. Adjuk át magunkat a mai nap kezdeményező energiáinak. Fogalmazzuk meg elsősorban Önmagunknak, hogy mi az, ami bennünket feltölt, és amennyire csak tudjuk, adjuk is meg magunknak, hisz tudjuk, ahhoz, hogy adni tudjunk, előbb birtokában kell lennünk annak, amit adnánk.. Vagyis, ha mi kimerülünk, elapad a forrásunk. Erősítsük meg bizalmunkat a nagyobb mintában, hogy feltöltődhessünk. Csakúgy, mint az Égenjáró minőségénél, a Sárkány is az egyensúlyra figyelmeztet. Míg az Égenjáró a kifelé és befelé áramlást, a Sárkány a mások szolgálata és a magunkra fordított figyelmet szabályozza. Ma tehát elérkezett az ÉN-idő. Adjunk magunknak ma teret és időt, hogy kicsit megpihenjünk, kényeztessük magunkat és töltődjünk. Meditáljunk, sétáljunk egy nagyot a természetben, vagy csak Feküdjünk ki egy árnyékos kertbe és olvassunk a friss levegőn. Legyünk a szabadban élvezzük az Anyatermészet nyújtotta földeltséget és biztonságot, mely már annyira alap és természetes, hogy olykor meg is feledkezünk róla, holott ez az emberiség akkumulátora. Tudatosítsuk, hogy minden amire szükségünk van, az rendelkezésünkre áll, csak tennünk kell felé egy lépést, el kell indulnunk.
Hamarosan Új évet kezdünk, melyre már készül az Év Támogató karkötője!
Előjegyzés: majaharmonia@gmail.com Email címen.

A karkötő ára: 4500 FT (+ 600 Ft postaköltség)
Mantra:
Pulzálok, hogy tápláljak
Megvalósítva a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
A szándék szoláris tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon
- Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.
Mudra:
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Megerősítés:
“Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”
Meditáció:
“Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rázd fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”
A mai napon visszatérnek az előző Hullámvarázs témái, melyek: az önmagunkért való felelősségvállalás, a belső fény és az Egység. Ez a nap toleranciára és elfogadásra tanít bennünket mind önmagunk, mind környezetünk felé.
A Rezonáns Vihar ma az elengedéseket és az újjászületést hozza el számunkra. Az Égenjáró tapasztalásokkal teli hullámvarázsunk felénél járunk. Elérkezett az idő egy kis töltekezésre. Álljunk meg, tekintsünk vissza az elmúlt napok eseményeire és engedjük el mindazt, ami immáron nem szolgálja utunkat. Bízzuk mindezt a Vihar átalakító energiáira, hogy beindíthassa bennünk a változást, az átalakulást, hogy új tapasztalatokat gyűjthessünk.
A GAP napok erejével érkezik meg hozzánk a Ritmikus Tükör minősége. Amíg a Tükör ma segít átlátnunk az előző napok eseményein, addig a Ritmikus tónus a szervezést segíti elő; a célirányos cselekvést szorgalmazza, és arra kér, hogy mérlegeljünk és hozzunk felelősségteljes döntést célunk érdekében.
A hullámvarázs ötödik, vagyis Felhangos tónusú napján, mindig a belső központunkba való visszatérés a cél, hogy innen erőt gyűjtve indíthassuk másnap az aktív cselekvést. Mindezt ma tökéletesen kiegészíti a Vörös Föld minősége, mely a szinkronicitáson keresztül mutat utat. Segít összpontosítani a jelenre, az eddig tanultakra, hogy célirányosan haladhassunk.
Az Égenjáró hullámvarázs kíváncsi, felfedező minőségéhez tehát ma bátorság és erő is társul, mely nagyban előre lendítheti célkitűzéseinket. A mai nap elhozza azt a stabilitást, biztonságot, melyre építkezhetünk. A Sárga Harcos arra ösztökél, hogy kövessük belső iránymutatásunkat. Ehhez azonban egyesítenünk kell szívünk és elménk akaratát. Oké, de hogyan?
A Hullámvarázsok 3. napja, mindig a kreatív megoldás keresésről szól. Mi más is lehetne az Égenjáró küldetésének 3. napja, ha nem a Kék Sas, mely elrugaszkodva a mindennapoktól, egy globálisabb képet vetít elénk. Segít kitisztítani elménket, hogy visszatekintve az elmúlt napok eseményeire ráleljünk a megoldásra, a szürkeségből kivezető útra.