KIN 054* Fehér Lunáris Varázsló* 07.11

VarázslónőA Lunáris Varázslóval ma a felelősségvállalás és az isteni akarattal való összehangoltság kerül terítékre. Előtérbe kerülnek azon területeink, ahol kontrollálni, irányítani szeretnénk. Azon témák, melyek megakadályozzák, hogy kiléphessünk a kiszabott keretünkből, az Új felé. A Lunáris tónusnak köszönhetően, ma meginoghat tegnapi elhatározásunk. Fontos azonban emlékeznünk azokra és egyensúlyt teremteni. A mai napon (is) fontos, hogy bízzunk és hallgassunk is belső hangunkra! Ne várjunk a külső megerősítésre, hanem önmagunkban keressük a válaszokat. „Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.”

Térképezzük fel értékeinket, és vállaljuk is fel értük a felelősséget. Ügyeljünk arra, hogy cselekedeteinket csakis a tiszta szándék vezesse, ne engedjünk az ego manipulatív játszmáinak. Tudatosan figyeljük meg, hogy hogyan jelenik meg életünkben a kontroll, az irányítás? Mi irányítunk, vagy minket irányítanak? Ha mi irányítunk, akkor mi a motivációnk? Egyéni érdek, hatalomvágy, vagy önzetlenül, más is élvezheti munkánk gyümölcsét? „Tudom, hogy ami a nagyobb mintát szolgálja, az engem is szolgál, és ezzel a tudással összhangban cselekszem. Értem, hogy minden lehetséges, és ebből a tudásból ered belső mágusi mivoltom.” Ma engedjük el hát az egót, és a kontroll iránti vágyat és hagyjuk csak megtörténni az eseményeket. Nézzünk szembe félelmeinkkel, kétségeinkkel, melyek szabotálják utunkat és engedjük el őket. Higgyünk Önmagunkban és a bennünk rejlő varázslóban. Hangolódjunk össze ma az Isteni akarattal, mely támogatást nyújt számunkra és megmutatja a kifelé vezető utat.

Hamarosan Új évet kezdünk, melyre már készül az Év Támogató karkötője!
Előjegyzés: majaharmonia@gmail.com Email címen.

20220526_213643
A karkötő ára: 4500 FT (+ 600 Ft postaköltség)

Mantra:
Polarizálok, hogy varázsoljak,
Stabilizálva a befogadó készséget.
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
A kihívás lunáris tónusával.
Engem a halál ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra: 
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!”

Megerősítés: 
“Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.”

Az Átmenet Fehér Északi Palotája – A Halál terme

NévtelenA Tzolkin második Sors Palotája vette ma kezdetét, melynek neve: Az Átmenet Fehér Északi Palotája – A Halál terme. Előre mozdulás.

Kérdése: ‘Mi az amire szükséged van?”

Emlékeztetőül: 1 Tzolkin = 260 nap = 20* 13 Hullámvarázs = 5 sorspalota (4 HV/Palota)
Tzolkin-ról bővebben itt olvashattok: Tzolkin

Sorspaloták

A következő 4 hullámvarázs tartozik ide.

  1. Vörös Égenjáró Hullámvarázs – a tér ereje. Táguló nézőpontok, felfedezés, kiindulás.
  2. Fehér Világáthidaló Hullámvarázs – az halál ereje. Elfogadás. Világok áthidalása, átívelése. Irányítás és ego elengedése.
  3. Kék Vihar Hullámvarázs – az önmegújulás ereje. Átalakulás, Újra rendeződés. Drámai változások, korlátjaink átlépése.
  4. Sárga Ember Hullámvarázs – a szabad akarat ereje. A szellemi megnyilvánulás kiközvetítése. Lehetőségek tárháza. Bőség.

Ez az 52 nap tehát a tervezési szakasz, melynek első hullámvarázsa a Vörös Égenjáró. A következő 13 napban a nézőpontjaink, viszonyítási pontjaink tágítása, felfedezése lesz a fő cél. Ha úgy tetszik, tapasztalat-bővítés.

KIN 053* Vörös Mágneses Égenjáró* 07.10

053-ben-1Idei évünk utolsó teljes Hullámvarázsa, a Vörös Égenjáró-é, mely a kíváncsiság és felfedezés által hajtva megalapozza számunkra a lezárásokat és az új felé tett lépéseinket.

A Vörös Égenjáró a kíváncsiságunk által emlékeztet csillagmag természetünkre. Arra a hívásra, hogy felfedezzük létezésünk határait, hogy beálljunk rég elfeledett helyünkre, a Földet az Éggel összekötő oszlopok közé, hogy biztosítsuk a folytonos áramlást. Fontos feladata, hogy ezt a kozmikus bölcsességet, kiközvetítse környezete felé. Ehhez azonban szükséges, hogy egyéleti énünk és tudatosságunk határait folyamatosan feszegessük, így oltva tudásszomjunkat. Az Égenjáró jelképezi ugyanakkor az egyensúlyt, legyen ez akár a fizikai és szellemi világra való törekvés, a férfi és női minőségünk kiegyenlítése, vagy a kifelé – befelé fordulásunk között. A kulcsszó, egyensúly! Ebben az időszakban megnövekedhet az igény arra, hogy visszahúzódjunk meleg kis odúinkba és ott elszöszöljünk, morfondírozzunk… Pedig most nem ennek van itt az ideje! Álljunk ennek ellent és hallgassunk szívünk mélyéről érkező hívásra, mely kiterel bennünket, új célok, új témák felé. Csak elindulni nehéz, aztán pedig meg majd leállni…

Még egyszer a kulcs, az egyensúly: amennyit megyünk „kifelé”, ugyanannyi időt töltsünk belsőnk ápolásával, töltekezéssel. Teremtsük meg az egyensúlyt szellemünk szükségletei és életünk útja között. Használjuk a Nap hullámvarázsban tanultakat és árasszuk ki magabiztos fényünket környezetünkre, ezzel is támogatva a változást és a pozitív visszajelzést. Törjük át a saját falainkat és hagyjuk, hogy kíváncsiságunk új utakra vezéreljen bennünket.

Hamarosan Új évet kezdünk, melyre már készül az Év Támogató karkötője!
Előjegyzés: majaharmonia@gmail.com Email címen.

20220526_213643
A karkötő ára: 4500 FT (+ 600 Ft postaköltség)

Mantra: 
Egyesítek a felderítés érdekében,
Vonzva az éberséget.
Lepecsételem a tér kimenetét,
A cél mágneses tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

  1. Tónus: 
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra: 
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
“Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.”

Megerősítés: 
“A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.”

KIN 052* Sárga Kozmikus Ember* 07.09

sunrise 2A Kozmikus Ember minőségével zárul a fenséges Nap Hullámvarázs, valamint a Tzolkin első palotája: A Fordulat vörös keleti palotája – a születés terme. Nevében a lényege.
Vegyük is végig a Tzolkin első 4 Hullámvarázsát kulcsszavakkal:

  1. Vörös Sárkány Hullámvarázs – az életre hívás/születés ereje. Az új kezdetek/tervek/ének elindítója
  2. Fehér Varázsló Hullámvarázs – az időtlenség ereje. Növekedés. Összekapcsolódás a belső Szellemi vezetővel útmutatásért.
  3. Kék Kéz Hullámvarázs – a beteljesülés ereje. Átalakulás. Véghez vinni, befejezések.
  4. Sárga Nap Hullámvarázs – az Univerzális Tűz ereje. Befejezés. Megvilágosodás.

Ha tudatosan sikerült megélni az elmúlt napokat, ma dicsőségben és magabiztosan zárhatjuk az elmúlt Palotát és bátran állhatunk elébe a következőnek, mely Az átmenet fehér északi Palota lesz. De ne szaladjunk ennyire előre.

Az elmúlt napokban Önnön fényünket, belső ragyogásunkat erősítettük, políroztuk azáltal, hogy helyre raktuk önértékelésünket. Most, hogy immár felelősségteljesen ki tudjuk kommunikálni környezetünk felé igényeinket, meg tudjuk mutatni igaz valónkat, már csak rajtunk múlik, hogy mihez is kezdünk mindezzel.
A Sárga Ember jelképezi a bőséget és kiteljesedést éppen ezért feszegeti a hiány-minták kérdés körét is. A döntés a miénk. Ne azon keseregjünk, ami nincs, vagy amit el kellett engedjünk utunk során, hanem sokkal inkább örvendjünk minden új minőségnek, lehetőségnek, hisz ezekből valami újat alkothatunk. Az Élet tele van lehetőségekkel és nekünk, embereknek kötelességünk minden tőlünk telhetőt megtennünk azért, hogy boldoggá és kiteljesedetté váljunk! Ne mástól várjuk, hogy „kipótoljon” bennünket! Csakis mi magunk válhatunk teljes egésszé! Ha nincs meg hozzá a szükséges eszközünk, képességünk, találjunk rá más megoldást! Ne a veszteségeinken, hibáinkon keseregjünk. Fogadjuk el, hogy csakis tapasztalat által növekedhetünk és bár ez néha fájdalmas lehet, mint minden, ez is elmúlik. Tudatosítsuk, hogy eső után mindig frissebb a levegő, a sötét és rideg éjszaka után pedig minden reggel beköszönt a napfény! Tanuljunk hát a múlt hibáiból és békéljünk meg vele!

Hamarosan Új évet kezdünk, melyre már készül az Év Támogató karkötője!
Előjegyzés: majaharmonia@gmail.com Email címen.

20220526_213643
A karkötő ára: 4500 FT (+ 600 Ft postaköltség)

Mantra: 
Kitartok, hogy befolyásoljak,
Túlhaladva a bölcsességet.
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását,
A jelenlét kozmikus tónusával.
Engem az intelligencia ereje vezet utamon.

  1. Tónus
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
„Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”

Megerősítés: 
„Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”

KIN 051* Kék Spektrális Majom* 07.08* Galaktikus Aktiváló Portálnap

Monkey Hugo YanezA mai napon a trükkös és kiszámíthatatlan Kék Spektrális Majom teszi nálunk látogatását, ráadásul egy Galaktikus Aktiváló Portálnap erejével… Hát, kössük fel, aminket csak lehet, mert a mai nap gondoskodik arról, hogy egy percre se lankadjon figyelmünk. Bár a Kék Majom mindig jó és nevelő szándékkal érkezik, az eszközökben azonban nem válogat.
A hullámvarázs 12 napján, a felismerés és a megértés tér be hozzánk, rámutatva a tanulságokra, segít, hogy az elmúlt 11 nap esszenciáját beépíthessük mindennapokba.

A Majom napjain már megszokhattuk, hogy a legjobban akkor cselekszünk, ha mindenre (is!) felkészülünk és nem vesszük túl komolyan a mai nap menetrendjét. Ha mégis komoly és/vagy hivatalos nap elébe nézünk, akkor készítsük fel magunkat arra, hogy legyen B tervünk, sőt akár C is. Akárhogy is alakul, erre a napra nem szabad negatívan gondolni, vagy félve tekinteni. Az események mögött mindig és minden körülmények között a tiszta szándék és tanítás lapul! Ahelyett hogy tartanánk tőle, inkább nyissuk meg szívünk és ébresszük fel belső gyermeki énünket. Ártatlan szívvel és mosollyal ma egy új nézőpontot fedezhetünk fel az elmúlt napok eseményei mögött. A mai nap vezető jegye, a Kék Éjszaka, így előfordulhat, hogy bizonyos helyzetek félelmet, aggodalmat generálhatnak bennünk. Tudatosítsuk, hogy a féleélem és aggódás természetes emberi reakció a változásra. Lépünk túl rajta. Biztonságban vagyunk! Az élet nagyon rövid ahhoz, hogy túl komolyan vegyük! A Majom ma épp arra tanít, hogy éljük meg az Életünket a maga teljességében, sírással – nevetéssel, szomorúságában és fergeteges boldogságában! A teljes palettában! Százszor inkább nyíltan és sebezhetően, mint páncél mögött unalmas ál-biztonságban…

Meg kell tanulnunk az ÉLETünket MEG-ÉLNI, hogy ne csak LE-éljük…
A mai nap energiáit támogathatjuk azzal, ha kapcsolódunk barátainkhoz, akár csak videohívásban, akár személyesen. A lényeg az őszinte szeretet, kapcsolódás és a nevetés! Akár végezhetünk nevetés meditációt is, vagy gyakoroljuk a Kék Majom Mundráját lásd alább.

Hamarosan Új évet kezdünk, melyre már készül az Év Támogató karkötője!
Előjegyzés: majaharmonia@gmail.com Email címen.

20220526_213643
A karkötő ára: 4500 FT (+ 600 Ft postaköltség)

Mantra: 
Szentelek, hogy játsszak,
Egyetemessé téve az illúziót.
Lepecsételem a mágia feldolgozását
Az együttműködés Kristályos Tónusával.
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra: 
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Meditáció: 
Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.

Megerősítés: 
Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.

KIN 050* Fehér Spektrális Kutya* 07.07* Galaktikus Aktiváló Portálnap

self loveMinden hullámvarázs 11. vagyis Spektrális tónusú napja a feloldódásé, differenciálódásé. Ilyenkor az adott hullámvarázs kihívás minősége érkezik meg a rendszerbe, hogy felszabadítson bennünket az elmúlt napok feladatai alól, hogy fellélegezve, beintegrálhassuk tanításait és megkezdődhessen az átalakulásunk. Ez esetünkben a Fehér Kutya minősége, mely az Önmagunkhoz való hűséget és az Önbecsülés témakörét adja a mai naphoz. A Nap hullámvarázsban megjelenő Kutya minősége segít, az önérvényesítésben. A mai nap, egy Galaktikus Aktiváló Portálnap is egyben, így minden törekvésük, szándékunk megsokszorozódott erővel érvényesül. Érdemes jól kihasználnunk ezt a napot!

A Fehér Kutya segít átlépnünk a múlt árnyékain, szeretetével begyógyítva sebeinket, felhívja arra a figyelmünket, hogy mindazt, amit eddig elsajátítottunk a Nap feltétel nélküli ragyogásából, azt soha többé senkiért és semmiért fel ne adjuk! Váljunk le a régi mintáinkról, engedjük el a régi sebeinket, hogy helyüket a feltétel nélküli szeretet erejével tölthessük fel. Azáltal, ha végre elfogadjuk és szeretjük önmagunkat, automatikusan ragyogni fogunk, mely vonzani fogja a hasonló gondolkodású és úton járó személyeket. Bátran vállaljuk fel saját Fényünket és büszkén árasszuk ezt ki környezetünkre. Nyissuk meg szívünket a változásra és legyünk elfogadóbbak ne csupán önmagunkkal, de környezetünkkel szemben is.

Ma foglalkozzunk kicsit többet azzal, amit MI igazán szeretnénk és ez legyen a prioritásunk! Az elmúlt napok fényében vizsgáljuk felül kapcsolatainkat, környezetünket, hogy hol fordul elő még mindig az, hogy feladjuk önmagunkat/elveinket/szeretetünket az odatartozásért cserébe. Hol vagyunk Mi mindebben a rendszerben, kapcsolatban? Engedjünk el mindent és mindenkit, aki azt az érzést kelti bennünk, hogy nem vagyunk elegek.

Hamarosan Új évet kezdünk, melyre már készül az Év Támogató karkötője!
Előjegyzés: majaharmonia@gmail.com Email címen.

20220526_213643
A karkötő ára: 4500 FT (+ 600 Ft postaköltség)

Mantra: 
Feloldok a szeretet érdekében,
Szabaddá téve a hűséget.
Lepecsételem a szív feldolgozását
Az elengedés spektrális tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra: 
Bal kéz a szíven; jobb kar derékszögben tenyérrel előre, ujjak összezárva.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a youtube.comoldalon.

Meditáció: 
“Én vagyok a hűséges nyíl, mely a sors hajnalába repül.”

Megerősítés: 
“Nyitott vagyok új kezdetekre. Védelmezőket és útmutatókat kapok.”

KIN 049* Vörös Planetáris Hold* 07.06

sunmoon-tumblrA Planetáris Hold minőségével ma kiteljesedik a Sárga Nap hullámvarázs Önérvényesítő témája. Mindaz, amiért az elmúlt 9 napban dolgoztunk, ma testet ölt, kiteljesedik. Ahogy a természetben is a Holdnak (bolygó) nincsen saját fénye, Ő csupán visszatükrözi a Nap sugarait. Figyeljünk ma meg minden olyan szituációt, ami érzelmileg felkavar bennünket (hevesebb indulatok, fellángolások), mert ezek azok a témák/területek melyeknél még érzelmi tisztítás szükséges ahhoz, hogy Napunk – Igaz valónk- tisztán ragyoghasson.

Az utolsó -13.- Holdhónapunk közepénél járunk, mely a váratlan változásokat, lezásárokat és a múlttal való megbékélést hozza mint feladat. Nem meglepő, hogy most betört a hidegfront, heves széllel és esővel, vagyis kicsit a fizikai szinten is megjelenik most a letisztulás az elengedés. Ez az időszak akár akarjuk, akár nem, hatással van ránk; fizikailag (vérnyomás problémák, szédelgés, fejfájás), érzelmileg (feszültség, ingerültség, türelmetlenség) egyaránt.  Ilyenkor egy dolgot tehetünk, szellemi szintre visszük a témát. Tudatosan, találjunk vissza belső erőközpontunkra, melyet az elmúlt hullámvarázsokban már megerősítettünk, hogy onnan feltöltekezve, megerősödve cselekedjünk. Így szabad folyást engedhetünk érzelmeinknek anélkül, hogy túlságosan bele-merüljünk.  Észleljük, tudatosítsuk az okokat, de engedjük is el. Fedezzük fel a jelenben rejlő lehetőségeket és a bennünk rejlő értékeket, mert ezek támogatják növekedésüket, kiteljesedésünket. Ebben támogat bennünket ma a Hold és a Nap. Bátran vállalhatjuk fel belső fényünk ragyogását melyen az elmúlt napokban oly sokat dolgoztunk.

A Hold mindemellett segít emlékeznünk csillagmag énünkre, arra, mi végett is érkeztünk e Földre. Figyeljük ma meg, mi az, ami erőteljesen magához vonz minket, és mi az, ami taszít. Figyeljük meg a bennünk gyűlő erőket és tehetségeket, mert mindez fontos útmutatókkal szolgál. Legyünk nyitottak, be- és elfogadók. Engedjük el kritikus énünket!

Hamarosan Új évet kezdünk, melyre már készül az Év Támogató karkötője!
Előjegyzés: majaharmonia@gmail.com Email címen.

20220526_213643
A karkötő ára: 4500 FT (+ 600 Ft postaköltség)

Mantra:
Tökéletesítek, hogy tisztítsak,
Előállítva az áramlást.
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra:
Jobb kéz a homlokon O-t formál a harmadik szemnél; bal kar derékszögben, a tenyér és a kinyújtott ujjak előrenéznek.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Emlékezés lótusza, serkentsd fel a szent magot.”

Megerősítés:
„Mint galaktikus jelzőfény és befogadó, közvetlen kapcsolatom van Istennel.”