Minden hullámvarázs alapja az Önálló tónusú nap. Ezeken a napokon teremtjük meg célkitűzéseinkhez a teret, azt a stabil alapot, melyre építkezhetünk. Kulcs szavai: a rend, a mérték a stabilitás és a folytonosság. A Fehér Szél napjai pedig, mindig a Szellemmel való kapcsolatot erősítik. Eszköze a tiszta, őszinte kommunikáció.
Ebben a dinamikus és örvénylő hullámvarázsban ma tovább borzoolja a kedélyeket a Fehér Szél minősége, mely felkap, meglazít, elsöpör mindent ami „mozdítható”, amit immáron már elengedtünk és olykor azt is, amit már ideje lenne elengednünk! Nem meglepő hát, hogy a hullámvarázsunk 4. napján, az alapozásnál lobban be a szél. Ez mindig egyfajta nyugtalansággal, belső feszültséggel is jár, az érzékenyebbeknél befelé fordulásra, kétségbeesésre is sarkallhat. Nagyon fontos, hogy ilyenkor helyezkedünk belső erőközpontunkba és ott lehorgonyozva „várjuk ki a vihar végét” Tudatosan csendesedjünk el, és kapcsolódjunk össze belső szellemi vezetőnkkel. Hangoljuk össze szívünk és elménk hangját és csak lényegre törően, őszintén kommunikáljunk. Kerüljük a felesleges csacsogást!
A mai tökéletes alkalmat biztosít konfliktusaink rendezésére. Legyünk tudatában gondolataink, szavaink teremtő erejének és fokozottan ügyeljünk arra, hogyan is kommunikálunk környezetünkkel. A mai napon legyünk befogadók és türelmesek környezetünk véleményére, akkor is, ha nem értünk vele egyet, legalább hallgassuk végig. Ki tudja, lehet kapunk egy olyan gondolat-morzsát, melyen elindulhat saját igazságunk. Ha tudjuk, kezdjük (vagy zárjuk) a mai napot egy rövid meditációval, csendesítsük el elménket és a külső zajokat és erősítsük fel belső hangunkat. Hallgassunk e hang inspirációjára, hagyjuk, hogy ez vezessen bennünket.
Mantra:
Meghatározok, hogy kommunikáljak,
Megszabva a lélegzetet.
Lepecsételem a szellem bevitelét,
A forma önálló tónusával.
Engem a végtelenség ereje vezet utamon.
4.Tónus:
Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.
Mudra:
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
„Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.”
Megerősítés:
„Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.”
A Vihar Hullámvarázs harmadik napján a Vörös Sárkány teszi nálunk látogatását. A Vörös Sárkány, minden kezdete, a Hit és Bizalom megjelenítője. Igazi Ősanyai minőség, mely ma, a Vörös Kígyó vezetővel párosulva Anyatigrissé avanzsál. Gondoskodó, szerető, óvó-védő minősége ma szenvedéllyel és lelkes harciassággal társul. Ösztöneit követve ma kivezet bennünket az elmúlt napok kétségeiből.
A Vihar Hullámvarázs második napja a Sárga Lunáris Nap minőségét hozza be életünkbe, emlékeztetve arra, hogy bármekkora vihart is élünk meg életünk során, másnap mindig új nap virrad, új kezdetekkel, lehetőségekkel. Az élet szép!
A Világáthidaló Hullámvarázs segített fellazítani és elengedni a régi, poros és ragacsos hitrendszerünket, amelyek csak visszatartottak, vagy épp megkötötték energiáinkat. Most a Kék Vihar Hullámvarázs elvégzi a nagytakarítást. Villámjaival belecsap minden, még álló hamis struktúrába, viharos szelével pedig tisztára seperi előttünk az utat, mely ebből az elszakadásból a felemelkedés felé vezet. Emiatt igen érzelmes 2 hét elébe nézünk, de inspiráljon bennünket az a tudat, hogy ezen területek újjászületnek, mint hamvaiból a Főnix madár. Adjuk át magunkat alázattal és teljes elfogadással a Vihar energiáinak. Nem bánjuk meg! Tudatosítsuk magunkban, hogy egy új szint/cél/változás eléréséhez, mindig szükség van bizonyos lemondásokra. Mint amikor végzősként új iskolába készülünk; a tudás és fejlődés érdekében, hátra kell hagyjuk a régi, megszokott, egykor biztonságos terünket, hogy egy új intézményben/életszakaszban, olykor új (osztály-)társakkal, folytassuk tovább utunkat.
A Kozmikus Tükörrel ma lezárul a Világáthidaló hullámvarázs. Az elmúlt napokban bizony sok mindennel kellett szembesülnünk, lezárnunk. A mai nap segít megbékélnünk mindezzel, hogy átléphessünk az újba: megnyitja személyiségünket, tudatunkat, szívünket, hogy képesek legyünk az új befogadására, a tovább fejlődésre, melyet a holnap induló Kék Vihar hullámvarázs biztosít.
Ma a Vörös Föld navigál bennünket utunkon, rámutatva arra a változásra, melyet az elmúlt napok okoztak bennünk és környezetünkben. Ez a nap egy Galaktikus Aktiváló Portálnap is egyben, mely azt jelenti, hogy a beérkező energiákra fokozottan érzékenyebbek leszünk. Amolyan galaktikus, Energia-átmosást kapunk ma, mely egy Galaktikus Portálkapun át érkezik, majd áramlik át rajtunk egészen a Föld vasmagkristályáig, majd vissza. Igazi VILÁG(ok)áthidaló hullámvarázs feeling.
A Spektrális Harcos segítségével, ma kezdetét veszi az átalakulás. Mindaz ami eddig levált rólunk távozik, hogy helyét valami új vehesse át és mindaz a tapasztalat amit a leválások során elsajátítottunk elkezd beépülni tudatunkba.