KIN 075* Kék Planetáris Sas* 08.01

EagleSpiritA Planetáris Sas minőségével ma kiteljesedik az Világáthidaló hullámvarázs. Ma végre eltávolodhatunk a veszteségek felett érzett fájdalmunktól és megláthatjuk mindazt, amit el szeretnénk érni, amiért eddig dolgoztunk. Elérkezett az idő, hogy újra elővegyük célkitűzéseinket és az elmúlt napok fényében, ha kell, módosítsunk rajta.

A Sas ma elhozza számunkra a veszteségek utáni új víziót, az új célokat. Használjuk ki a Sas adta lehetőséget és emelkedjünk felül gyászunkon, félelmeinken. Lássuk meg, mit rejtegetnek ezen negatív események, mi az, amivel még esetleg dolgoznunk kell ahhoz, hogy megkönnyebbüljünk. Azáltal, hogy már látjuk körvonalazódni célunk tárgyát, elérhető közelségbe kerül, és ez feltölt bennünket reménnyel. Engedjük ma szabadon szárnyalni szívünket, lássuk „lelki szemeinkkel” mi az, amit az elmúlt napok küzdelmeinek köszönhetően nyertünk. Mert mindig nyerünk is valamit, de ha csak a (mögöttünk) „bezárt ajtót” bámuljuk, nagy valószínűséggel észre sem vesszük, hogy egy másik már ki is nyílt helyette. Lássuk meg mi az, ami az elmúlt napokban még megérett a lezárásra, a befejezésre. Ma mindezeket egy csokorba gyűjtve előkészíthetjük, hogy a következő hullámvarázs, a Vihar számára felajánlhassuk.

Engedjük, hogy ma a Sas magával emeljen bennünket, eltávolodva a „romok” fájdalmas látványától, hogy végre összeállhasson a nagyobb kép. Erősítsük meg tehát hitünket látomásainkban, terveinkben, hiszen tudjuk, érezzük legbelül, hogy sokkal több van bennünk, mint amit a külvilág felé megmutatunk.

Mantra:
Tökéletesítek, hogy teremtsek
Előállítva az elmét
Lepecsételem a vízió kimenetét
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem a bőség ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra: 
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.”

Megerősítés:
“Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.”

KIN 074* Fehér Szoláris Varázsló* 07.31

quote-open-mind-1A Szoláris Varázsló napjára ébredtünk ma, mely elhozza a teljesség, szívbölcsesség energiáját, ugyanakkor a negatív aspektusa, valamint az irányítási vágy is megjelenhet. A mai nap vezető minősége a Fehér Kutya, mely önzetlenségével és odaadásával segít felülemelkedni az egon. Mindezt a Szoláris tónus támogatja, mely segíti megújulásunkat és célirányos cselekvésre sarkal. Tehát a mai nap feladata, hogy egyesítsük elménk és szívünk útját, kapcsolódjunk össze az Isteni akarattal, mely így elrepít bennünket egész a célvonalig.

A Varázsló, bár magasztos energiákkal rendelkezik, egyik gyengesége (negatív aspektusban) az, hogy -manipulatív energiáival,- saját egyéni érdekeit helyezi előtérbe. Ezáltal azonban elzárja magától a mindenség támogatását. Ma előfordulhat, hogy úgy érezzük megrekedtünk, nem haladunk terveink megvalósításaival, netán még vissza-vissza kúszik egy már elengedett régi minta. Ez annak a jele, hogy megfeledkeztünk arról, hogy a nagyobb egészet nézzük. Vizsgáljuk meg, hogyan illeszthető bele a mi egyéni akaratunk a Mindenség ritmusába. Egyesítsük elménk és szívünk útját és halljuk meg hívó szavát. Bár a szoláris tónus cselekvésre sarkall, ez most leginkább belső folyamatainkra igaz, így kívülről, a fizikai szinten, ez kevésbé látványos. Most egy csendesebb, befelé forduló időszakot élünk meg. Csendesedjünk el, ha tehetjük meditáljunk és hallgassunk szívünk szavára. Tudatosan készítsük fel szívünket az elengedés folyamatára. Merjünk megnyílni a Mindenség energiáinak és sorsunkat ma az ő kezébe helyezni. Tudatosítsuk, hogy minél inkább ragaszkodunk valamihez, az annál inkább megköti energiáinkat. Hagyjuk a dolgokat ma megtörténni. Merjünk nem tudni, nem akarni, hisz tudjuk a Világmindenségben minden REND-ben van és minden elérkezik hozzánk a megfelelő időben és helyen.

Mantra:
Lüktetek, hogy varázsoljak
Megvalósítva a befogadó készséget
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
A szándék szoláris tónusával
Engem a hűség ereje vezet utamon

  1. Tónus
    Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!”

Megerősítés: 
“Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.”

KIN 073* Vörös Galaktikus Égenjáró* 07.30

sm-1019073637-wakeA Világáthidaló hullámvarázsban megjelenő Égenjáró, ma segít elengednünk régi berögzült nézőpontjainkat azáltal, hogy elakadásainkat egy más szemszögből világítja meg. Kíváncsiságával kimozdít bennünket komfort zónánkból, így ma olyan döntéshelyzetekben találhatjuk magunkat, mely akár kissé kellemetlen is lehet, de ha emlékezünk az előző hullámvarázsban tanultakra, ma „csont nélkül” vesszük ezt az akadályt és utunkat siker kíséri. Amennyiben ragaszkodunk a hamis biztonságérzetünkhöz és hezitálunk, úgy ne várjunk ma sem más kimenetelt, mint amihez már hozzászokhattunk.

Merjünk kilépni a megszokások hatalmából és új módszereket, kipróbálni. Legyen bátorságunk szembenézni a ma kapott visszajelzésekkel. Ahelyett, hogy kétségbe esnénk, vagy ostoroznánk magunkat, változtassunk. Ne engedjünk a kísértésnek, hogy visszahúzódjunk a remetelakunkba! Emlékezzünk, hogy a Csoda mindig a komfortzónánkon kívül történik. Az Égenjáró ma újfent bátorsággal tölt fel, hogy legyen merszünk kilépni az ismeretlenbe, ezzel is elősegítve bennünket utunkon. Engedjük el az aggodalmaskodást, a kifogásokat és fókuszáljunk a jelen pillanatára, hogy útmutatóra leljünk. Fogalmazzuk meg pontosan mit is szeretnénk elérni, és tudatosan határozzuk meg a következő lépéseket! Vegyük számba, hogy mi az, amit e cél érdekében el kell, hogy engedjünk Életünkből.

Mi kell ahhoz, hogy elérjük céljainkat? Egy, a Mindenség tervével is összecsengő célkitűzés, eltökéltség, információgyűjtés, hit és akarat, cselekvés, és nyitottság a visszajelzésekre… Ma egy ilyen nap lesz. Te mihez kezdesz a visszajelzésekkel?

Mantra:
Harmonizálok, hogy felderítsek
Formálva az éberséget
Lepecsételem a tér kimenetét
A teljesség galaktikus tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra:
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.”

Megerősítés:
“A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.”

KIN 072* Sárga Rezonáns Ember* 07.29* Galaktikus Aktiváló Portálnap

89744267_70162072_56aa33318191Aktív, dolgos napok állnak mögöttünk. Most, hogy a Világáthidaló hullámvarázs felénél járunk, elérkezett az idő a töltekezéshez. Ehhez ideális alkalmat biztosít a mai nap, hisz a mai egy Galaktikus Aktiváló Portálnap is. Pihenjünk meg és kapcsolódjunk össze a Forrással.

Engedjük el gondolatainkat, aggodalmainkat és csak legyünk. Engedjük, hogy a Szellem vezesse gondolatainkat, tetteinket. A Sárga Ember képviseli a bőségszarut. Ez azt jelenti, hogy minden elengedéssel gyarapodunk a Mindenség által. Ha azonban elapadunk, és nem adakozunk, vagy engedünk el, nem érkezik több lehetőség. A mi feladatunk, hogy ezt az áramlást ma biztosítsuk! A kulcs a Szabad Akarat. Csakis rajtunk múlik mit kezdünk ezen lehetőségekkel. Az Ember jegye arra tanít, hogy az „üresség” által lássuk meg azt a bőséget, mely körülvesz bennünket. Engedjünk el az irányítást és minden vágyat, akaratot, melyet kontrollálni szeretnénk. Vagyis minél inkább arra fókuszálunk ami nincs, annál inkább ezt erősítjük meg a Mindenségben és így bevonzzuk azt. Vegyük számba adományainkat és ünnepeljük őket. Tudatosan engedjük el a negatív gondolatainkat, hogy helyet biztosítsunk az újnak, mely a helyes úton tart. Mindaz, amire vágyunk a kellő időben, belép majd az életünkbe, ha csinálunk neki helyet.

Mantra:
Levezetek, hogy befolyásoljak
Inspirálva a bölcsességet
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását
Az összhang rezonáns tónusával
Engem a kivirágzás ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.

Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
“Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”

Megerősítés: 
“Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”

KIN 071* Kék Ritmikus Majom* 07.28

071-chuen-6A halál, a megadás, az elengedés, a megbocsátás és az átalakulás, vagyis a Fehér Világáthidaló Hullámvarázs 6. napjához érkeztünk, melyet a Ritmikus Kék Majom kódol. A mai nap a döntéshozatalé, hogy az elmúlt napok tapasztalatait egyensúlyba hozva/mérlegelve elköteleződjünk célunk felé. Azonban ha ma mindezt túl komolyan, vagy túl merev nézetek szerint tesszük, a Kék Majom ma nemigen fogja megkönnyíteni dolgunkat. Ő ugyanis egy új nézőpontot hoz ma felénk.

Ahogy a Majom minőségeitől már megszokhattuk, a legjobban akkor járunk el, ha bármit is sodor elénk az élet, ahhoz gyermeki ártatlansággal állunk hozzá! A humor ilyenkor a legfőbb eszközünk! A Ritmikus tónus a békés megoldások híve, így ez ma kicsit tompítja a Majom trükkjeit, játszmáit. A mai nap tehát arra kér, hogy adjuk meg magunkat az így elénk táruló lehetőségnek és mérlegeljünk belátásunk szerint. Hozzuk egyensúlyba elménk és szívünk érveit és így tegyük le voksunkat célkitűzéseink mellett, vagy ha úgy látjuk jónak, igazítsuk ehhez céljainkat. A Világáthidalóban megjelenő Majom minősége ugyanakkor arra is figyelmeztet, ha életünket esetleg már túl komolyan vesszük.  Azt mondják a bölcsek, hogy „Nem a Halál a legnagyobb veszteség, hanem az, amikor úgy élsz, hogy legbelül már rég meghaltál!”. Gondoljuk végig, vajon mennyire vagyunk Életteliek? Mennyire merünk élni és játszani, vagy csupán csak Élvezni az életet? Sose szabad túlon-túl felnőni és elfelejteni játszani! Engedjük ma felszínre törni belső gyermeki énünket, játszunk, legyünk spontánok és nevessünk, míg a hasunk meg nem fájdul. Használjuk a Majom legfőbb tanítását, hisz humorral és nevetéssel minden könnyebben átvészelhető! Ha tehetjük, ma kapcsolódjunk ki; találkozzunk barátainkkal, nevessünk sokat, szórakozzunk és engedjük ki az elmúlt napokban felgyülemlett „év végi stresszt”, az összes feszültséget és régi sérelmeket!

Mantra:
Szervezek, hogy játsszak
Kiegyenlítve a káprázatot
Lepecsételem a mágia hasznosítását
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.

Mudra: 
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.

Megerősítés: 
Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.

KIN 070* Fehér Felhangos Kutya* 07.27

through-the-eyes-of-LOVEA Világáthidaló Hullámban megjelenő Fehér Kutya elhozza a feltételek nélküli szeretetet és odaadást. Segít érvényre juttatni saját igényeinket, mely a Felhangos tónusú nappal együtt extra lendületet ad.

Az 5-ös szám, a Lélek száma, a belső erő, az esszenciális valónk megtestesítője. Ereje a Hitben van! A mai nap feladata az összpontosítás, a külső és belső erőforrások leltárba vétele, valamint az ebből való erőgyűjtés, hiszen a hullámvarázs cselekvési fázisa, még csak most veszi kezdetét. Lássuk meg, hogy az elmúlt időszak átalakulása/változásai során milyen új képességekkel, eszközökkel bővült palettánk és hogyan tudnánk célunkat általuk mihamarabb elérni. Ma picit foglalkozzunk többet önmagunkkal, kapcsolódjunk össze belső gyermekünkkel és hallgassuk meg Őt. Biztosítsuk szeretetünkről és törődésünkről és támogatásunkról. Ilyenkor felszínre kerülhetnek gyermekkori sérülések, mindazok a belénk nevelt régi gondolati minták, melyek tudat alatt működve, elhitették velünk, hogy nem vagyunk érdemesek, méltóak, vagy épp elegek. Ezek életünk során hol jobban, hol kevésbé felerősödhetnek, így tartanak vissza bennünket a kiteljesedésünktől. Bízzuk ezeket a haszontalan mintákat a Világáthidaló erejére. Engedjük, aminek mennie kell és írjunk helyettük új mintákat, gondolatokat, melyek ahelyett, hogy visszahúznának, inspirálnak és hajtanak előre!

Ma tehát engedjük el Önkritikus énünket és forduljunk Önmagunk felé szeretettel és megbocsátással. Adjuk meg magunknak azt, amit környezetünktől várnánk és engedjük el az elvárásokat. „Elbocsájtok mindent, ami nem szeretet és öröm! A múltat hátra hagyom, az új, friss és eleven felé veszem az utamat! Szeretem és becsülöm magam! Világomban minden rendben van!”

Mantra:
Megerősítek a szeretet érdekében
Irányítva a hűséget
Lepecsételem a szív feldolgozását
A sugárzás felhangos tónusával
Engem a végtelenség ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.

Mudra: 
Bal kéz a szíven; jobb kar derékszögben tenyérrel előre, ujjak összezárva.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
“Én vagyok a hűséges nyíl, mely a sors hajnalába repül.”

Megerősítés: 
“Nyitott vagyok új kezdetekre. Védelmezőket és útmutatókat kapok.”

KIN 069* Vörös Önálló Hold* 07.26*Galaktikus Aktiváló Portálnap

BOLDOG ÖNÁLLÓ HOLD ÉVET KÍVÁNOK!moon

Ahogy arról már korábban is szó volt, évünk/hónapunk, hullámvarázsunk első napja mindig meghatározza azon ciklus minőségét. Most sincs ez másként, amilyen témák a mai napon feljönnek, azok meghatározóak lesznek a következő 28, de akár 365 napon át. Persze ne gondoljuk, hogy akkor csak ezzel lesz dolgunk; ez sokkal inkább, egyfajta plusz szűrőként működik. A Hold az Univerzális vizek erejével érkezik, hogy letisztítsa érzelmi testünket, beragadásainkat. Érzékenységét a GAP napok ereje csak még inkább fokozza, így idén különösen fontos lesz kiépítenünk a belső stabilitásunkat, hogy az Érzelmi „túlcsordulást” megelőzzük.

A Világáthidaló hullámvarázsban megjelenő Hold ma az érzelmi határainkra és érzelmi „függőségeinkre” hívja fel a figyelmünket. Arra figyelmeztet, hogy engedjük el a másoktól való függést és egyszerűen vonjuk ki magunkat az érzelmi drámáikból. Azáltal, hogy tudatosan meghúzzuk ezeket az érzelmi határokat és elengedjük a megfelelni vágyást, olyan szilárd belső alapot teremtünk, mely megtart bennünket, bármilyen helyzetben. Igen, ezt nem könnyű kivitelezni, de nem lehetetlen. Figyeljük meg azokat a szituációkat, melyek esetleg már túlon-túl ismerősek, melyek behúznak bennünket olyan esemény-áradatba, mely számunkra kedvezőtlen, kellemetlen; vagy épp megint egy érzelmi zsarolás közepén találjuk magunkat. Nem számít, hogy ki generálhatta, lehettünk akár mi magunk is. Ítélkezés helyett inkább lépjünk egyet hátrébb a szituációból, hogy kideríthessük a gyökér-okokat. Ilyenkor többnyire egy régi elfeledett sérelem tör a felszínre, mely megérett arra, hogy a Világáthidaló segítségével immáron elengedjünk és túllépjünk rajta.
Minden probléma, gondolat, de még lehetőség is akkor lép be életünkbe, amikor készen állunk rá. Még ha mi magunk ezt néha nem is így érezzük, a Mindenség Rendező elvével nem tudunk vitába szállni. Amennyiben ezen érzelmi kilengéseket környezetünk generálja, figyeljük meg reakcióinkat, hogy mennyire szólhat ez rólunk is. Tartsuk meg saját belső terünket, érzelmi stabilitásunkat. Maradjunk empatikusak, hallgassuk meg, de ne oldódjunk fel mások drámáiban! Ne vegyük magunkra mások terheit is, van sajátunk, amivel ebben a hullámban dolgoznunk kell! Ezzel sem nekik sem önmagunknak nem segítünk, sőt; tőlük elvesszük a lehetőséget a fejlődésre, magunktól pedig értékes időt és energiát megtagadunk meg, melyet akár önmagunk fejlesztésére is fordíthatnánk.

Érdemes ma összeírni ami felmerült bennünk és kitűzni egy éves célt, mely mentén mi magunk határozzuk meg a „medert”.

Boldog Új Évet és Új lehetőséget kívánok minden kedves olvasómnak!

Mantra: 
Meghatározok, hogy tisztítsak
Megszabva az áramlást
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
A forma önálló tónusával
Engem az életerő ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra:
Jobb kéz a homlokon O-t formál a harmadik szemnél; bal kar derékszögben, a tenyér és a kinyújtott ujjak előrenéznek.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Emlékezés lótusza, serkentsd fel a szent magot.”

Megerősítés:
“Mint galaktikus jelzőfény és befogadó, közvetlen kapcsolatom van Istennel.”