Kin 122* Fehér Felhangos Szél* 01.05* MAG nap

15a85eb439e8af5f6d82bd19efd3ad03A Fehér Szél Mag napjával tovább lépdelünk és egyre mélyebbre hatolunk önmagunk esszenciája felé.  A Tükör hullámban megjelenő Szél az illúziók, a hamis téveszmék helyes kikommunikálására, korrigálására hívja fel figyelmünket.

Nem elég észlelni, ha tévúton járunk, de korrigálni is kell, ráadásul mivel a Tükör hullámvarázsban járunk, ezt most vissza is jelezhetjük környezetünknek. A visszajelzéssel azonban vigyázzunk, nehogy ítélkezés váljon belőle! Ez mindig egy nagyon kényes téma; csakis objektíven, és tiszta, jó szándékkal tegyük meg. A Szél mai vezetője a Fehér Kutya, mely a feltételnélküli és Tiszta szeretetet képviseli, így ez ma hathatós segítség lehet. Legtöbbször nem is az a bántó amit, hanem sokkal inkább az, ahogy azt kommunikáljuk. Válogassuk meg hát szavainkat, mert bizony nem mindegy, hogy véleményt vagy visszajelzést kapunk/adunk. Találjuk meg a belső középpontunkat, kapcsolódjunk össze a Lelkünkkel és onnan kommunikáljunk. Mindemellett azonban ne felejtsük el észlelni, a felénk érkező visszajelzéseket se, mert ezek vezetnek el célunkhoz!

Ha tehetjük, ma csendesedjünk el. Úgy kívül, mint belül. Meditáljunk, elmélkedjünk. Hagyjuk máskorra a felesleges fecsegéseket, figyeljünk testünkre, szellemünkre és egyszerűen csak legyünk Jelen! Sehol máshol nem hallhatjuk meg bensőnk igaz szavait, csakis az elme csendjében. Tudatosítsuk, hogy ezen erőteljes energiákkal teli időszakban, különösen érvényes a szavak teremtő mivolta!

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Megerősítek, hogy kommunikáljak
Irányítva a lélegzetet
Lepecsételem a bőség bevitelét
A sugárzás felhangos tónusával
Engem a szív ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.

 Mudra: 
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.

Megerősítés: 
Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.

Kin 121* Vörös Önálló Sárkány* 01.04* MAG nap

52d78e4bfa74d51d63caab8778e718bbA Vörös Sárkány jegyével elérkeztünk a Tzolkin közepéhez. Ma kezdetét veszi a 20 napig tartó MAG napok sora, mely időszak alatt a Föld teljesen egységben áll a Galaktikus Központtal, egyenes utat biztosítva a Fény és Szeretet energiáinak. Különösen intenzív időszak következik most, előfordulhat feszítő érzés a fejben, vagy emelkedett pulzusszám. Érdemes ezen időszak alatt picit többet foglalkoznunk mind Testünkkel, mind Szellemünkkel. Alakítsuk úgy napjainkat, hogy jusson időnk minden nap egy kis meditációra, vagy reggeli chickung gyakorlatokra. A lényeg, hogy nyíljunk meg ezeknek a hatalmas energiáknak, mely nagyot lendíthet fejlődésünkben.

A mai nap arra kér, vizsgáljuk meg a bizalom jelentését és létét életünkben. Tudunk bízni abban, hogy minden azért történik, hogy nekünk segítsen az utunk bejárásában? Valóban azt kommunikáljuk, mutatjuk kifelé, amire igazán vágyunk? A Sárkány az Ősanyát szimbolizálja, az óvó és táplálót, a gondoskodót. Energiái a Tükör hullámvarázsban megmutatják, hogy életünk mely pontján szakadt meg a Bizalom érzése, vagy éppen hogy milyen hamis illúziók miatt érezzük magunkat elszakadva Szellemi valónktól, mely a bizonytalanságunkat okozza. Tudatosan ismerjük fel Önnön igényeinket, mire van szükségünk és ezt kommunikáljuk környezetünk felé is. Bízzunk a nagyobb Egység rendezőelvében, és tudjuk, hogy minden értünk történik. Nem eshet bántódásunk, ha betartjuk a mindenség törvényeit.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Meghatározok, hogy tápláljak
Megszabva a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
A forma önálló tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra: A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
„Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Meditáció:
„Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rázd fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”

Kin 120* Sárga Elektromos Nap* 01.03

higher%20selfA Tükör hullámvarázsban megjelenő Nap minőség mindig felerősíti önnön belső fényünket, rámutat a feltétel nélküliség és az elfogadás fontosságára. Fontos hogy tisztába kerüljünk belső értékeinkkel, hogy innen meríthessünk erőt az előttünk álló MAG napokhoz.

A mai nap fontos tanítása, hogy fogadjuk el önmagunkat, azt hogy változtunk és folyamatosan változunk. Az elmúlt időszak gyökeres változásokat hozott, melyekkel meg kell barátkozzunk. Tudatosítsuk magunkban, hogy ha elvárásokkal és feltételekkel lépünk be az újba (szituáció, kapcsolat, fejlődési ciklus) ott csak sérülhetünk. Engedjük el az elvárásokat, a maximalizmust és engedjük meg magunknak és környezetünknek is a hibázás lehetőségét. Bocsássuk meg magunknak, hisz senki sem Tökéletes! Minden épp úgy van jól, ahogy az a Jelenben fellelhető. Minden folyamatos változásban, fejlődésben van. Nincs olyan hogy a fejlődés véget ér, hiszen mindig van feljebb, oda viszont csakis úgy érhetünk el, ha van bátorságunk hibázni és tanulni is belőle.

A Nap ma arra kér, hogy vállaljuk fel bátran értékeinket, mintegy kiállva a rivalda fénybe: „Ez vagyok ÉN! Szeretem és Elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok!”

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Aktiválok, hogy megvilágítsak,
Megkötve az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
A szolgálat elektromos tónusával
Engem a virágzás ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra: 
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés: 
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”

Meditáció: 
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”

Kin 119* Kék Lunáris Vihar* 01.02

beautiful-rain-wallpaperA Lunáris tónus mindig megmutatja a (kitűzött) célunk kihívását, hogy lássuk mivel állunk szemben. A mai napon a Vihar felkavaró energiái lépnek be életünkbe, hogy elfújják az illúzió fátylát szemünk elől. Alázattal engedjünk ezen felszabadító erőknek, hogy tisztára mossák az előttünk álló utat.

Ma könnyíthetünk terheinken, hogy a hamarosan érkező MAG napokon könnyebben tudjuk feldolgozni a beérkező új minőségű energiákat. Lássuk meg mindazokat az akadályozó tényezőket, melyek a múltban tartanak bennünket és engedjük, hogy a Vihar tomboló energiái elragadják tőlünk. Tudatosítsuk magunkban, hogy könnyebben haladhatunk utunkon, ha nem cipelünk magunkkal felesleges és haszontalan terheket. Adjuk meg magunkat ennek az erőteljes átalakulásnak azáltal, hogy belső középpontunkba helyezkedvén, stabilan állva, hagyjuk, hogy a Vihar tegye a dolgát. Amikor elengedjük a ragaszkodást és az irányítási vágyat, lehet, hogy fájdalmas lesz, de hamarosan meg fogjuk látni, hogy mindaz, amiben egykor annyira hittünk, valójában már rég elévült és csak az akkor megélt emlékek táplálták „helyességét”.

Tisztítsuk le Életünket, hogy szárnyalhassunk! Ezáltal helyet és energiát teremtünk az új minőségeknek, az új tapasztalásoknak és a céljaink beteljesülésének. Világunkban minden RENDben van, helye van a változásnak, hiszen semmi sem állandó.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Polarizálok, hogy katalizáljak,
Stabilizálva a lényeget
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
A kihívás lunáris tónusával
Engem a mágia ereje vezet utamon

  1. Tónus:

„Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.”

Mudra:
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.

Megerősítés:
„Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.”

Meditáció:
„Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.”

Kin 118* Fehér Mágneses Tükör* 2017 01.01

alice_through_the_looking_glassA Mai napon a Fehér Tükörrel egy új hullámvarázs és a Gergely naptár szerint egy új év veszi kezdetét. Ez azt jelenti, hogy 13 napon keresztül lehetőséget kapunk arra, hogy átlássunk azokon az illúziókon, tévhiteken, melyeket mára már valóságnak hiszünk. A Mágneses tónus ma bevonzva azon helyzeteket, eseményeket vagy embereket, akik segédletével lehullhat végre a lepel, ezzel remek alkalmat nyújtva arra, hogy tiszta vizet öntsünk a poharunkba és realizáljuk a VALÓSságunkat.

Ma lehetőséget kapunk, hogy szembenézzünk az igazsággal, meglássuk a sötétben rejtőző részeinket, és befejezzük a lezáratlan leckéket. Figyeljünk azon helyzetekre, emberekre, amelyek kibillentenek bennünket a lelki egyensúlyunkból. Az elmúlt hullámvarázsban a testtudatosságunk felébredt, használjuk ki ezen adottságunkat és tudatosan figyeljünk oda Testünk és Lelkünk minden olyan rezdülésére, visszajelzésére, mely a megszokottól eltérő. Ezek minőségileg lehetnek negatív, vagy pozitívak; érzelmek, gondolatok, de akár testi tünetek is. Nem kell megijedni tőlük, csupán fel kell ismerni őket. Kutassunk magunkban az okokért, hogy mielőbb megtaláljuk a kiváltó érzelmet, emléket, szokást, bármit. Ahogy rátalálunk és hangot adunk neki, megszűnik aggállyá, szorongássá lenni és tudunk vele mit kezdeni. Ne harcoljunk a Tükör ellen, nem győzhetünk. Még ha apró darabokra is törjük, csupán annyit érünk el, hogy megsokszorozva kell, hogy szembenézzünk velük! Fogadjuk nyitottan, alázattal és szeretettel tanításait, hogy utat mutathasson nekünk.
Ne bíráljunk, és ne ítélkezzünk!

Használjuk és tanuljunk az új felismerésekből! Senki sem tökéletes, az Önismeret, pedig egy fájdalmas műfaj, de csak így érdemes élni! Köszönjük meg a tapasztalást, és dolgozzunk azon, hogy ezt pozitívként éljük meg, tanuljunk hibáinkból. A Mágikus szavak a következő napokban melyeket magunknak és másoknak is mondjunk el bátran: Sajnálom! Bocsáss meg! Köszönöm! Szeretlek! Hálás vagyok!

Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Egyesítek, hogy visszatükrözzek
Vonzva a rendet
Lepecsételem a végtelenség mátrixát
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Megerősítés:
Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.

Meditáció:
Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött

Kin 117* Vörös Kozmikus Föld* 12.31

744b9011936d719d765e2838a1acfea8.jpgA 2016-os év utolsó napját és a Vörös Kígyó Hullámvarázst is a Kozmikus Föld energiáival zárjuk. Ám a Maja évnek (Spektrális Vihar éve) még csak alig a felénél járunk. Azt hiszem elmondható, hogy az év első felé tartogatott mindenki számára meglepetéseket, váratlan és sorsfordító változásokat.

Használjuk hát a mai napot ki arra, hogy leszámoljunk a múlttal, legyen ez akár a hullámvarázs, a 2016-es év vagy akár még régebbi események. Az elmúlt napokban a Kígyó újra felszította életünk tüzét, most azonban az utolsó napon a feladatunk az, hogy lehorgonyozzunk a Jelenben. Nem a múlt veszteségei miatt keseregni, vagy félni a jövőt, hanem egyszerűen megélni a MA pillanatát! Ha tehetjük ma csináljunk egy gyors leltárt életünkben, mind fizikai, mind érzelmi és mentális szinten. Vegyük számba, mi az, amit már kinőttünk a Hullámvarázs során és mi az, ami Újként jelent meg életünkben. Zárjunk le minden még folyamatban lévő dolgunkat és fogadjuk el a változás megállíthatatlan mivoltját. Mondjunk búcsút régi énünknek, bocsássunk meg önmagunknak és környezetünknek. Tudatosítsuk magunkban, hogy minden „hibánk” egyben tanulási lehetőség is volt hisz ezek által formálódtunk, formálódunk folyamatosan, ezért lehettünk ma azok, akik vagyunk. Tudatunkat ma fordítsuk a jelen pillanatra, hogy megláthassuk a tegnap felismert szituációk értelmét; így könnyebben fog menni a Kígyó hullámvarázs (és a 2016-es év) lezárása is.

Boldog és Változásokkal teli Újévet kívánok minden kedves olvasónknak!

Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Kitartok, hogy fejlődjek,
Túlhaladva az egyidejűséget.
Lepecsételem a navigáció mátrixát,
A jelenlét kozmikus tónusával.
Engem a születés ereje vezet utamon.

  1. Tónus
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra: 
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a korona csakráig mozognak, majd vissza a szív csakrához (ismételd háromszor).
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Meditáció: 
„Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.”

Megerősítés:
„Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.”

Kin 116* Sárga Kristályos Harcos* 12.30

640x467_11956_mirrors_2d_illustration_fantasy_mirror_wizards_of_the_coast_picture_image_digital_artA tegnap felfedezett vízióhoz vezető útra ma a Sárga Harcos minősége juttathat el bennünket, mégpedig azáltal, hogy segít megfogalmaznunk a szükséges kérdéseket. Ha egy kérdés jól van megfogalmazva, szinte nincs is szükségünk válaszokra. Ha szívünk és elménk egyensúlyban van, akkor legtöbbször a válasz már a kérdés megfogalmazáskor megérkezik, de a legrosszabb esetben is akkor, amikor hangot is adunk neki.

A mai nap Kristályos tónusa biztosítja számunkra a tisztánlátás képességét, hogy megláthassuk mindazt, amit az elmúlt napok voltak hivatottak tanítani. Ez egy olyan szilárd alapot tud nyújtani, mely megtart bennünket a következő időszakban. Gondoljuk végig, milyen új dolgokat fedeztünk fel önmagunkban? Mely területen éreztük, hogy feloldottuk blokkjainkat és hogy azok vajon honnan eredtek? Hol szunnyad még mindig az erőnk, és hol engedjük, hogy életenergiánk csökkenjen? Melyek azok a területek, ahová bátran és szenvedélyesen bele merjük magunkat engedni? Mit súgnak ösztöneink, merre haladjunk tovább? Táplálkozva a Harcos bátorságából, tudatosan nézzünk szembe ezen válaszokkal, ezáltal felszabadítva azon energiákat, melyeket eddig arra fordítottunk, hogy félelmeinket, kétségeinket elnyomjuk. Vegyük észre hogy ezen félelmek alapja hamis, csak a mi egykori „énünknek” tűntek igaznak; és azáltal hogy folyamatosan változunk, fejlődünk ezek egyre elhalványodnak, majd megszűntek. Ezzel máris megkezdjük a felkészülést a 2 nap múlva induló Fehér Tükör hullámvarázsra.

Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Szentelek, hogy kérdezzek,
Egyetemessé téve a bátorságot.
Lepecsételem az intelligencia kimenetét,
Az együttműködés kristályos tónusával.
Engem az elegancia ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Megerősítés:
Felveszem személyi erőm botját.

Meditáció:
Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején.