A mai MAG napon a kérdések által nyerhetünk olyan információkat, melyek segítenek a döntéshozatalunkban. A Harcos ma a belső harcosunkat hívja életre, hogy feltöltődhessünk erejéből és bátorságából.
A Majom hullámvarázs egy új nézőpontot hoz el számunkra és már körvonalazódik, már láthatjuk azt, amit láttatni akar velünk. Ez azonban megköveteli tőlünk, hogy immáron változtassunk hozzáállásunkon is. A döntés csakis a mi kezünkben van: cselekszünk azért, hogy fejlődjünk és jobb legyen életünk, vagy megmaradunk a „boldog tudattalanság” állapotában, megelégedve azzal, hogy tudjuk, mire lehetnénk képesek, de mégsem cselekszünk, mert a „fejünkben” már ezt régen előre lejátszottuk. TE hogy döntesz ma?
A Ritmikus tónus mindig az elköteleződésről szól, arról, hogy megerősítsük célunkat és letegyük mellettük voksunkat. Teremtsük meg a mai döntéshozatal alapjait azzal, hogy összegezzük az eddigi napok tanulságait. Használjuk a Harcos precízségét és állítsuk „katonás sorrendbe” a képességeinket, tanulságainkat valamint az ezekből származó lehetőségeinket. Vállaljuk a felelősséget mindezért és bátran vágjunk neki ezen lehetőségek kivirágoztatásának. Ha ellenállást érzünk, vizsgáljuk meg ragaszkodásunk okát és engedjük el ezt a régi beidegződést. Használjuk a Majom humorát és lazaságát, hogy átlendülhessünk a mai holtponton! Akármi is történik, hozzuk ki belőle a tőlünk telhető legjobbat! SOHA ne adjuk fel, mert az Élet egy hullámvasút utazás. Hol fent, hol lent. Soha nem stagnál, mindig halad valamerre. A Majom hullámvarázs most arra tanít hogy csakis rajtunk múlik, hogy amikor lefelé tartunk akkor a „majré vasat” markoljuk, vagy pedig kezünket a levegőbe dobva élvezzük az robogást mert tudjuk előbb utóbb úgyis elindulunk felfelé. A lényeg, hogy véssük eszünkbe a hullám tanulságát.
Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.
Mantra:
Szervezek, hogy kérdezzek
Kiegyenlítve a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
- Tónus:
Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.
Mudra:
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)
Megerősítés:
„Felveszem személyi erőm botját.”
Meditáció:
„Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején.
A mai nappal lendületet vesz a Kék Majom hullámvarázs, melyben a Felhangos tónusú Sas nyújt támogatást. Azzal, hogy egy elrepít bennünket a jelenlegi helyzetünktől, új távlatokat nyit meg előttünk, így megkezdődhet a hullámvarázs aktív, cselekvő szakasza.
Az elmúlt napok eseményei felkavarták az állóvizet, amiben voltunk, az eddig biztosnak hitt valóságunkat pedig alapjaiban rázta meg. Ma az Önálló Varázsló minősége lép be közénk, hogy stabilizálja célkitűzéseinket, és emlékeztessen bennünket arra, hogy célunkat hangoljuk össze a felsőbb akarattal.
Az elmúlt napok eseményei rákényszerítettek bennünket arra, hogy egy újfajta szemszögből tekintsünk rá céljainkra. A Majom hullámvarázsban megjelenő Égenjáró, elhozza számunkra a kíváncsiságot és bátorságot, melyre szükségünk van ahhoz, hogy felfedezhessük mindazt, ami ezen az új úton vár ránk!
A Sárga Ember, mint mindig most is a hiánymintákra hívja fel figyelmünket, jelen esetben a Majom hullámvarázs kihívásaira. Ma a Lunáris tónussal és az Ember MAG energiáival kiéleződnek az ellentétek életünkben azon területekkel kapcsolatban, amelyet a Majom megbolygatott a tegnapi nap folyamán.
A Mágneses Majom minőségével ma új hullámvarázs veszi kezdetét, mely nem szól másról, mint arról, hogy megmutasson nekünk egy olyan új nézőpont, mely szerint újra gondolhatjuk célkitűzéseinket.
A Kozmikus Kutya napjával ma lezárul a Tükör hullámvarázs, emlékeztetve bennünket arra, hogy fogadjuk el és hagyjuk hátra a múltat. Minden vég egyben egy új kezdet is, ahhoz, hogy tiszta lappal újat kezdhessünk, előbb be kell zárjuk a múlt ajtajait.