A mai MAG napon a kérdések által nyerhetünk olyan információkat, melyek segítenek a döntéshozatalunkban. A Harcos ma a belső harcosunkat hívja életre, hogy feltöltődhessünk erejéből és bátorságából.
A Majom hullámvarázs egy új nézőpontot hoz el számunkra és már körvonalazódik, már láthatjuk azt, amit láttatni akar velünk. Ez azonban megköveteli tőlünk, hogy immáron változtassunk hozzáállásunkon is. A döntés csakis a mi kezünkben van: cselekszünk azért, hogy fejlődjünk és jobb legyen életünk, vagy megmaradunk a „boldog tudattalanság” állapotában, megelégedve azzal, hogy tudjuk, mire lehetnénk képesek, de mégsem cselekszünk, mert a „fejünkben” már ezt régen előre lejátszottuk. TE hogy döntesz ma?
A Ritmikus tónus mindig az elköteleződésről szól, arról, hogy megerősítsük célunkat és letegyük mellettük voksunkat. Teremtsük meg a mai döntéshozatal alapjait azzal, hogy összegezzük az eddigi napok tanulságait. Használjuk a Harcos precízségét és állítsuk „katonás sorrendbe” a képességeinket, tanulságainkat valamint az ezekből származó lehetőségeinket. Vállaljuk a felelősséget mindezért és bátran vágjunk neki ezen lehetőségek kivirágoztatásának. Ha ellenállást érzünk, vizsgáljuk meg ragaszkodásunk okát és engedjük el ezt a régi beidegződést. Használjuk a Majom humorát és lazaságát, hogy átlendülhessünk a mai holtponton! Akármi is történik, hozzuk ki belőle a tőlünk telhető legjobbat! SOHA ne adjuk fel, mert az Élet egy hullámvasút utazás. Hol fent, hol lent. Soha nem stagnál, mindig halad valamerre. A Majom hullámvarázs most arra tanít hogy csakis rajtunk múlik, hogy amikor lefelé tartunk akkor a „majré vasat” markoljuk, vagy pedig kezünket a levegőbe dobva élvezzük az robogást mert tudjuk előbb utóbb úgyis elindulunk felfelé. A lényeg, hogy véssük eszünkbe a hullám tanulságát.
Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.
Mantra:
Szervezek, hogy kérdezzek
Kiegyenlítve a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
- Tónus:
Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.
Mudra:
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)
Megerősítés:
„Felveszem személyi erőm botját.”
Meditáció:
„Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején.
Majré vas? 🙂 óriási!!! 🙂
Sent from my iPhone
>