Egyre erősödik a Vörös Hold hullámvarázs, ezáltal egyre inkább ki vannak hegyezve érzéseink. A Szoláris tónussal elérkeztünk a megvalósítási fázis utolsó lépéseihez. Most van szükség még egy utolsó hajrára célunk kiteljesedése érdekében. A Föld segít, hogy a jelenbe maradva és összpontosítva tegyük meg ezeket a lépéseket.
A Föld a maga szinkronicitásával, ma olyan eseményekbe sodorhat bennünket, melyek útjelzőként szolgálnak. Nagyon fontos, hogy adjunk időt ezeknek a történéseknek és ne olvassunk bele más jeleket. Legyünk ma nyitottak, befogadóak és engedjük, hogy ezek a véletlennek tűnő események kibontakozhassanak előttünk. Előfordulhat, hogy ma gondolataink kissé elkalandoznak, akár a múltba, akár a jövőbe. Ilyenkor fókuszunkat tudatosan fordítsuk vissza a jelen pillanatra, mert ma olyan útmutatókat kaphatunk, melyek nagyban megkönnyítik érzelmeink megértését, a gyökér-okok feldolgozását; ezáltal könnyebb is lesz az elengedésük. Így kerülhetünk közelebb célunkhoz, az érzelmi megtisztuláshoz.
Ma tudatosan földelődjünk le! Tegyük ezt akár úgy, hogy a négy elemmel (föld, víz, tűz, levegő) lépünk kapcsolatba, vagy akár meditáció útján. Kapcsolódjunk rá Gaia, a Földanya középpontjára, érezzük, ahogy feltölt energiáinak lüktetése. Fontos a koncentráció, az összpontosítás, mert így, a ezek az energiák együtt tudnak működni velünk.
Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.
Mantra:
Lüktetek a fejlődés érdekében
Megvalósítva az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
A szándék szoláris tónusával
Engem a tér ereje vezet utamon
- Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.
Mudra:
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).
Meditáció:
„Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.”
Megerősítés:
„Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.”
Ma egy napra visszaugrunk az előző hullámvarázs témájába, megnézni, hogy mennyire tudunk hallgatni belső hangunkra, bízunk e a Szellemi vezettetésben.
Elérkeztünk a Hold hullámvarázs feléhez, ahogy az érzelmeink elkezdenek letisztulni, úgy kezd formálódni előttünk a kép, melyet eddig csak sejthettünk a „paca” mögött. Méltán használjuk a „lila köd”, vagy a „rózsaszín köd” nevű kifejezést, hisz ha valami hirtelen erőteljes érzelmet vált ki belőlünk az szó szerint elhomályosítja látásunkat, ítélőképességünket.
A mai napon segítséget kapunk ahhoz, hogy megszülethessen a Varázslat az Életünkben. A A Fehér Varázsló nap segít abban, hogy összehangoljuk Szívünket és Elménket, ezáltal nyitottabbá és befogadóbbá válhassunk az Univerzum nagyobb megértésére. A Ritmikus tónus segít a döntéshozatalban, hogy megtegyük azt a lépést mely közelebb visz bennünket afelé, akivé válhatunk.
A Felhangos Égenjáróval ma lendületet veszünk és beindul a gépezet. A Hold hullám áldásos hatására, lassan, de érezhetően elkezdenek oldódni a terhek, melyek lelkünket nyomták. Ebben a változásban bátorítóan hatnak ránk az Égenjáró energiái, melyek feltöltenek bennünket erővel és felfedezési vággyal, hogy az előttünk álló útra ne kényszerből, hanem kalandvágyból lépjünk. Ahogy megváltoztatjuk hozzáállásunkat ehhez az (érzelmi) Változáshoz, máris élvezni fogjuk az utazást!
A mai napon a Sárga Ember energiái lépnek közénk, hogy az Önálló tónussal egyensúlyt teremtsenek célunk elérése érdekében.
Ma az elektromos Majom teszi látogatását nálunk. Játékos csínytevéseivel egy másik nézőpontot mutat meg számunkra. Fogadjuk ezt tőle nyitottsággal és gyermeki ártatlansággal.