Kin 4* Sárga Önálló Mag* 05.27

7d6989b35111a2bd61de6c7cab2142fdA tegnap felfedezett értékeink képességeink kapják ma a főszerepet. A Sárga Mag arra kér, hogy ápoljuk, gondozzuk ezen készségeket, hogy lehetőségekké érhessenek. Az Önálló tónus ma megadja az ehhez szükséges stabilitást, hogy ebből a tudásból merítve indulhasson el holnaptól a Cselekvés.

Mindahhoz, hogy ezek az újonnan felmerült lehetőségek előre tudják mozdítani fejlődésünket, szükséges fel- és elismerni azt, hogy ezek a potenciálok eddig is bennünk rejlettek, és hogy csakis a mi szeretetünk és gondoskodásunk által növekedhetnek. Vegyük hát ma számba ezeket a Magokat és vizsgáljuk felül céljainkat, hogy ezek birtokában, hogyan is módosul az „útvonalunk”. Használjuk a Sárkány ősanyai minőségét, és tápláljuk, gondozzuk ezeket a magocskákat. Higgyünk képességeinkben, engedjük, hogy azzá válhassanak, amivé rendeltettek, és általuk mi azzá fejlődjünk, amivé születésünk előtt akartunk. Tudatosítsuk, hogy amint felvállaljuk értük a felelősséget, megkapjuk a Mindenség támogatását is tervünk kiteljesítéséhez.

Használjuk a Sárkány energiáit és forduljunk magunk felé szeretettel, gondoskodással, hogy a bennünk rejlő képességeket kivirágoztathassuk. Ma ragadjuk meg az elénk táruló lehetőségeket és tudatosítsuk, hogy most érkezett el az idő – a tökéletes idő – arra, hogy kivirágoztassuk őket.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Meghatározok, hogy célozzak
Megszabva az öntudatot
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét
A forma önálló tónusával
Engem az univerzális tűz ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra:
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.

Meditáció:
„Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.”

Megerősítés:
„Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja.”

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.