Ahogy egyre erősödik a Világáthidaló hullámvarázs energiája, úgy vesszük egyre könnyedebben az elénk kerülő akadályokat. Ma azonban a Szoláris Varázsló teszi nálunk látogatását, felhívva a figyelmet az irányítás és az egyéni (önös)érdek témáira.
A Varázsló, bár magasztos energiákkal rendelkezik, egyik gyengesége (negatív aspektusban) az, hogy -manipulatív energiáival,- saját egyéni érdekeit helyezi előtérbe. Ezáltal azonban elzárja magától a mindenség támogatását. Ma előfordulhat, hogy úgy érezzük megrekedtünk, nem haladunk terveink megvalósításaival, netán még vissza-vissza kúszik egy már elengedett régi minta. Ez annak a jele, hogy megfeledkeztünk arról, hogy a nagyobb egészet nézzük. Vizsgáljuk meg, hogyan illeszthető bele a mi egyéni akaratunk a Mindenség ritmusába. Egyesítsük elménk és szívünk útját és halljuk meg hívó szavát. Bár a szoláris tónus cselekvésre sarkall, ez most leginkább belső folyamatainkra igaz, így kívülről, a fizikai szinten, ez kevésbé látványos. Most egy csendesebb, befelé forduló időszakot élünk meg. Csendesedjünk el, ha tehetjük meditáljunk (ebben a melegben úgyis mindenki kicsit passzívabb) és hallgassunk szívünk szavára. Tudatosan készítsük fel szívünket az elengedés folyamatára. Merjünk megnyílni a Mindenség energiáinak és sorsunkat ma az ő kezébe helyezni. Tudatosítsuk, hogy minél inkább ragaszkodunk valamihez, az annál inkább megköti energiáinkat. Hagyjuk a dolgokat ma megtörténni. Merjünk nem tudni, nem akarni, hisz tudjuk a Világmindenségben minden REND-ben van és minden elérkezik hozzánk a megfelelő időben és helyen.
Már elérhető a SÁRGA KRISTÁLYOS MAG év támogató kristály karkötője! Mely mindamellett, hogy gyönyörű, segít a felismerések által kibontakoztatni a bennünk szunnyadó Mag-okat. Az Mag minőségei, idén (2017. 07.26-2018. 07.24) a Galaktikus Aktiváló Portálnapok erejével lesznek jelen.
Mantra:
Lüktetek, hogy varázsoljak
Megvalósítva a befogadó készséget
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
A szándék szoláris tónusával
Engem a hűség ereje vezet utamon
- Tónus
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.
Mudra:
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
“Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!”
Megerősítés:
“Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.”
A Galaktikus Égenjáróval ma újra átvesszük az előző hullámvarázs témáit, nevezetesen, hogy mennyire mertük elengedni azt a bizonyos „biztonságos partot”., hajlandóak vagyunk meglépni azt a bizonyos extra lépést, mely a komfortzónánkon kívülre vezet bennünket.
Aktív, dolgos napok állnak mögöttünk. Most, hogy a Világáthidaló hullámvarázs felénél járunk, elérkezett az idő a töltekezéshez. Ehhez ideális alkalmat biztosít a mai nap, hisz a mai egy Galaktikus Aktiváló Portálnap is. Pihenjünk meg és kapcsolódjunk össze a Forrással.
A Ritmikus tónus ma a döntéshozatalt, a Kék Majom pedig a nézőpontváltást szorgalmazza. A feladat tehát, hogy a mai váratlan események hatására felismerjük, hogy mi az amire szükségünk van célunk elérése érdekében és ezek szerint szervezzük erőforrásainkat.
A Felhangos Kutya minőségei látogatnak ma el hozzánk, meghozva az Önelismerés és Önszeretet erejét, így adva lendületet az elengedésnek. Emlékeztet arra, hogy saját érdekünk az, hogy a múltat és benne minden fájdalmat végre hátra hagyjunk, hogy előtérbe kerülhessen belső gyermeki énünk, aki ártatlanságával rávezet bennünket a helyes útra.
Az Önálló Hold érzékenységét ma a Galaktikus Aktiváló Portálnapok ereje sokszorozza meg. A mai nap az önemlékezésé, mely arra kér, hogy emlékezzünk mi végett jöttünk e Földre. Figyeljük meg, mi az, ami erőteljesen magához vonz minket, és mi az, ami taszít, mert ez fog a mai napon elvezetni bennünket a következő lépésig.
A Sárga Elektromos Csillaggal ma egy új szintre érünk a Világáthidaló hullámvarázsban. Az első napon előtérbe kerültek azon témák, gondolati minták, melyek immáron megérettek az elengedésre, a tegnapi nap folyamán megtapasztalhattuk mindezek ellenpólusát, ma pedig egy új szintre lépve megtaláljuk mindebből a kivezető utat, a megoldást. A Csillag mai kulcsszava: Egyszerűsítés.