Kin 236* Sárga Lunáris Harcos* 10.01.

A Sas hullám második napja a kérdéseké, melyek megvilágítják tegnapi terveink hátulütőit. Használjuk ki a Harcos intelligenciáját, hogy ezeket az akadályokat felismerhessük és felelősséget vállalhassunk értük. Az éremnek ugyanis két oldala van. Ahhoz, hogy rálelhessünk az ebből kivezető útra, meg kell ismerjük, el kell mélyedjünk mindkét végpontban, hogy így (holnap) rálelhessünk az arany középútra. A Lunáris tónusú Harcos tehát ma rámutat arra, hogy milyen változásokat kell meghoznunk Életünkben ahhoz, hogy a tegnap megalkotott céljaink beteljesülhessenek.

Visszafordíthatatlanul megérkezett az Ősz. Sötét, csípős reggeljeivel egyre inkább a lecsendesedésre a befelé fordulásra ösztönöz. Azonban ne felejtsük el, hogy a 3 hónapunk az Önálló Vörös Kígyó jegyében telik, mely azért még tartogathat némi meglepetést számunkra. Ebben a hónapban nagyon fontos a testi, lelki, szellemi gátak, energia blokádok feloldása és az életerő keringésének helyreállítása, mert ez az alapja a belső középpont megtalálásának, melyre nagy szükségünk lesz ebben az évben! A Harcos ma bátorságot ad ahhoz, hogy feltegyük magunknak a kérdéseinket: Vajon tényleg képes vagyok az elengedésre a céljaim érdekében? Mit nyerhetek vagy veszíthetek azzal, ha a kitűzött célt elérem? Gyakoroljuk a Szél hullámvarázsban tanultakat: csendesedjünk el és hallgassunk a Belső hangunkra, az Ösztöneinkre. Ne bonyolítsuk túl ezeket az érzéseket, kérdéseket, egyszerűsítsünk. Használjuk ma a Harcos intelligenciáját és a Sas látnoki képességeit és higgyünk magunkban, céljainkban. Lássuk meg, hogy amit akadálynak hiszünk az valójában nem is létezik, csak képzeletünk játéka. Lebegjen előttünk a cél, amiért küzdeni érdemes, ez erőt ad ahhoz, hogy elengedjük azokat a dolgokat, melyek hátráltatnak, kétkedésre késztetnek bennünket.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
OKTÓBERI AKCIÓ: Az elemzés ára október 31-ig csak 5000 FT!

Mantra:
Polarizálok, hogy kérdezzek
Stabilizálva a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét,
A kihívás lunáris tónusával
Engem az elegancia ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra:
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.

Megerősítés:
„Felveszem személyi erőm botját.”

Meditáció:
„Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején.”

Kin 235* Kék Mágneses Sas* 09.30.

A7970Elérkeztünk a 260 napos Tzolkin-unk utolsó előtti Hullámvarázsához. Az előző két Hullámban (Hold és Szél) letisztítottuk és elrendeztük érzelmeinket és gondolatainkat, most elérkezett az ideje, hogy Új felismeréseket tegyünk, melyek feltöltenek új reménnyel, új vízióval és persze új kihívásokkal. Mert már tudjuk, a fejlődésnek sosincs vége. Minden fejlődési körnél jön egy újabb szint, egy újabb réteg melyet lehámozhatunk, amelyre megérettünk, felfejlődtünk. Ha mégsem az csupán azt jelenti, hogy kapunk még egy esélyt az ismétlésre, hogy ezúttal, tanulva a hibáinkból végre máshogy cselekedjünk és tovább léphessünk.

A Sas hullámvarázs kiemel bennünket a mindennapokból, így bepillantást nyerhetünk az előttünk körvonalazódó útra. A Mágneses tónus mindig egy kis ízelítőt ad abból mivel kell dolgoznunk a következő 13 napban, úgyhogy figyeljünk és jegyzeteljünk. Engedjük ma szabadon szárnyalni lelkünket, hogy kitisztulhasson a kép. Merjünk álmodozni, vágyakozni és legfőképp, használjuk kreativitásunkat. Tegyük fel a kérdést magunknak: Milyen életet álmodunk meg magunknak? Mire vágyunk úgy isten igazából? Higgyünk önmagunkban és álmainkban, tűzzünk ki olyan célt magunk elé, mely nem csak a mi javunkat szolgálja, de környezetünket is, hisz ami a nagyobb mintát szolgálja, az bennünket is csak előre lendíthet. Fontos, hogy miközben környezetünket segítjük, ne veszítsük el önnön Életünk perspektíváját, céljait sem! Forduljunk Önmagunk felé is olyan odaadással, mint a külvilág felé. Ügyeljünk arra, hogy az adás és kapás egyensúlyban legyen, hogy önmagunk szükségletét is szem előtt tartsuk, ne csak a mások szolgálatát.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
OKTÓBERI AKCIÓ: Az elemzés ára október 31-ig csak 5000 FT!

Mantra:
Egyesítek, hogy teremtsek
Vonzva az elmét
Lepecsételem a látomás kimenetét
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.

Megerősítés:
„Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.”

Meditáció:
„Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.”

Kin 234* Fehér Kozmikus Varázsló* 09.29.

eye-in-the-skyA Kozmikus Varázsló minősége ma átvezet bennünket a Szél hullámvarázsból a Sas világába. Az elmúlt 12 napban teret és időt kaptunk ahhoz, hogy rendezhessük gondolatainkat, és a felmerülő témákat, hogy tisztább kapcsolatot létesíthessünk belső szellemi vezetőnkkel.  A Varázsló segítségével pedig ma mindazt, ami menet közben „elavult” azt most szeretettel útjára bocsáthatjuk. Zárjuk le a periódust, hogy a holnap induló Kék Sas minőségébe már letisztultan léphessünk.

A Szél hullámvarázs utolsó napja ma az irányítás és az egyéni akarat kérdéskörét feszegeti.  Arra kér, hogy az elmúlt napok emelkedettségének fényében most vizsgáljuk meg újra, hogy cselekedeteinket, mondandóinkat mennyire vezeti a tiszta, Szellemi útmutatás. Legyünk ma (is!) őszinték önmagunkhoz és környezetünkhez és engedjük el az elismerés és az ego szintű irányítást. Ünnepeljük ezt az összeköttetést azzal, hogy mindenféle elvárás nélkül osszuk meg tudásunkat másokkal. Bízva a felső útmutatásban, figyeljünk arra, hogy ne másoktól várjunk megerősítést, hanem fedezzük fel Önmagunkban a teremtő képességet. Jelöljünk ki új irányokat, új célokat, azt hogy mit szeretnénk megvalósítani a következő 13 napban, hogy a holnap érkező Sas elhozhassa mindezt látomások, víziók formájában. Nyissuk meg szívünket a magasabb szinteknek, hogy összhangba kerülhessenek gondolataink és érzelmeink, majd ezt közvetítsük ki környezetünk felé.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
OKTÓBERI AKCIÓ: Az elemzés ára október 31-ig csak 5000 FT!

Mantra:
Kitartok, hogy varázsoljak
Túlhaladva a fogékonyságot
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem a végtelenség ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az él9et!

Mudra:
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.”

Meditáció:
„Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!”

Megerősítés:
„Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az isteni akarathoz.”

Kin 233* Vörös Kristályos Égenjáró* 09.28.

ce05c3017b5cb6806ad1b4dddd38b323--spiritual-awakening-visionary-artA Kristályos Égenjáró energiái ma a felismeréseket hozzák el számunkra azáltal, hogy a határainkat feszegetik. A Vörös napok mindig aktívabbak, cselekvéssel telibbek, mint a többi. Így a mai nap sem kivétel. Az Égenjáró mindig mozgásban van, valami új után kutatva, keresi a válaszokat.

Az elmúlt napok szélfútta energiái következtében, felkavarodtak az emlékek, blokkok, melyeknek ideje távozni életünkből. Ez érzelmileg elsőleg igen megviselhetett minket, így nem csoda, ha most kisé visszavonulnánk s megpihennénk. Tegyük ezt, de legyen ez a visszavonult időszak „befelé aktív”. Most hogy újra megtanultunk kapcsolatba lépni a belső vezettetéssel, már egy nagyobb rálátással rendelkezünk; felismerhetjük a lehetőségeket is. A kérdés csupán az, hogy meg merjük e lépni a felfedezéseket illetve, hogy mennyire vagyunk hajlandóak elmélyülni bennük? Nézzünk rá az elmúlt időszak nehézségeire ugyanúgy, mint a sikereinkre. Tanuljunk hibáinkból, lássuk meg, hol volt az a törés, amikor elszakadhattunk Lelkünktől. Lássunk, ne csak nézzünk és felfedezzük fel Önmagunk számára azokat a válaszokat, melyeket a Szél hullámvarázs „fújt elénk”. „Világosság gyúl abban, aki más szemmel nézi a világot.” Fontos hogy törekedjünk az egyensúlyunk megtartására! Biztosítsuk magunknak a teret és időt ahhoz, hogy összekapcsolódhassunk Szellemünkkel, megpihenjünk és energiával töltődhessünk fel, de ne rejtőzzünk el Remeteként, teljesítsük elkötelezettségünket a külvilág felé is!

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
OKTÓBERI AKCIÓ: Az elemzés ára október 31-ig csak 5000 FT!

Mantra:
Szentelek, hogy felderítsek
Egyetemessé téve az éberséget
Lepecsételem a tér kimenetét
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem az életerő ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást/bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.

Meditáció:
„Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.”

Megerősítés:
„A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.”

Kin 232* Sárga Spektrális Ember* 09.27.

egenjaróA Spektrális tónusú Ember ma segít feldolgozni a hullámvarázs témáját azáltal, hogy érvényre juttatja a szabad akaratot, segít kikommunikáljuk önnön igényeinket, valamint az eddig tanultakat.

A Sárga Ember, a Fehér Szél kihívás energiája a kapcsolati hálóban. Így hát nem meglepő, hogy a hullám leválásánál jelenik meg, hogy felhívja figyelmünket a felelősség felvállalására, arra, hogy cselekedeteinkért, teremtő gondolatainkért és szavainkért, egyedül mi vagyunk a felelősek.  Ahelyett hogy „kudarcélményeinkért” másokat okolnánk, vagy mástól várnánk a megoldást, a boldogságunkat, nézzünk mélyen lelkünkbe: Vajon mi magunk biztosan minden tőlünk telhetőt megtettünk önnön boldogságunk, sikerünk érdekében? Mi az, amit Önmagunkért megtehetünk és elégedettséggel tölt el? Építsük be ezeket mindennapjainkba.  Szél hullámvarázs végéhez közeledtén mára már tudatosan kapcsolódunk a Szellemhez, a Lelkünkhöz, így könnyebben tovább is adhatjuk az elmúlt napok tapasztalatait. Az Ember a lehetőségek tárházát sorakoztatja fel előttünk, de a szabad akarattal csakis Mi rendelkezünk. A nap feladata, hogy tudatosan megnyissuk szívünket, elvárások és hiányok nélkül. Használjuk energiáinkat konstruktívan, segítsünk másoknak, ha szükség van ránk, de soha ne az érdek vezesse tetteinket. Ma megsokszorozódhat, ha tiszta szívvel és önzetlenül cselekszünk. Amit ma adunk azt kapjuk vissza is. Így működik a Karma.

Vállaljunk hát felelősséget döntéseinkért, és a nem-döntéseinkért is, hisz mi magunk alakítottuk azzá az Életünket amilyenné most vált. Tudatosítsuk magunkba, hogy minden, amire szükségünk van, belép az Életünkbe, amikor valóban készen állunk rá!

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

 Mantra:
Feloldok, hogy befolyásoljak
Felszabadítva a bölcsességet
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását
Az elengedés spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe

Meditáció:
„Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”

Megerősítés:
„Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”

Kin 231* Kék Planetáris Majom* 09.26.

Inner Child _Kék majomMa van a beérések napja. A Planetáris Majom ma egy olyan sarkalatos nézőpontváltásra ösztökél bennünket, mely el is repít célunk kiteljesedéséhez. Ehhez azonban előbb fel kell idézzük eredeti célkitűzéseinket és az elmúlt napok fényében újra kell fogalmaznunk azt. A Majom minősége – ahogy ezt már megszokhattuk,- ma olyan váratlan helyzetek elé állít bennünket, melyek mindezzel együtt kiadják a teljes képet.

A Szél eleve felkavaró energiáit ma tovább borzolja a Majom komisz, már-már gyermeki csínytevése. A mai nap arra kér, hogy szabaduljunk ki elménk rabságából és merjünk újra spontánok lenni, játszani és nevetni akár hibáinkon. Ez életre kelti belső gyermeki énünket, aki a „bátor királyfiként” lováról, (vagy királyleányként a toronyszobánkból) már egészen másként látja a helyzetet. Engedjük szárnyalni ma a fantáziánkat, gyermeki ártatlanságunkkal lássuk meg a legkisebb apróságokat is melyek eddig elkerülhették figyelmünket, mert ez vezet ma el a sikerhez. Fogadjuk a mai eseményeket nyitottsággal és humorral, hogy mögé láthassunk. Tudatosítsuk, hogy minden értünk történik. Hallgassunk belső vezettetésünkre, hogy összekapcsolódva a Majom játékosságával, egyensúlyba hozva a bennünk dúló ellentéteket, végre manifesztálódhasson mindaz, amivel az elmúlt 10 napban dolgoztunk.

Használjuk ki, a napunkat jól, jusson időnk egy kis mókára, kacagásra is. Ne feledjük a nevetés a legjobb orvosság. Oldja a félelmeket, elűzi a bánatot és könnyedséget ad a mindennapokhoz.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Tökéletesítek, hogy játsszak,
Előállítva a káprázatot
Lepecsételem a mágia feldolgozását
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem az öngerjesztés ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra: 
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.

Meditáció:
„Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.”

Megerősítés:
„Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.”

Kin 230* Fehér Szoláris Kutya* 09.25.

d42464286d8ac310177344eac04452cfA Szoláris tónussal beléptünk a hullámvarázs „megvalósítási” fázisába, mely megmutatja, hogyan tudjuk elérni a célunkat, mik azok a bizonyos utolsó lépések a beteljesedés előtt, és feltölt lelkesedéssel. A Kutya jegye pedig felhívja figyelmünket az önmagunk szeretetének és elfogadásának fontosságára.

A Szél hullámvarázs során fokozottan észlelhettük, hogy mennyi félreértésre adhat okot a nem megfelelő kommunikáció. A félreértések oka legtöbbször nem az, amit mondunk, hanem az, ahogyan a fogadó fél értelmezi, illetve, ahogyan érzi. Mert hiába a kedves szavak, ha az érzelmi tartalom épp az ellenkezőjét mutatja a másiknak… Ha nincs meg bennünk a megfelelő összhang, ha hagyjuk, hogy gondolataink csapongjanak, vagy ha csupán a kapcsolódás, az odatartozás érzése miatt locsogunk, az mind-mind a Szellemmel való kapcsolódásra hívja fel a figyelmet. A Szél és a Kutya jegy kombinációja ma segítséget nyújt ahhoz, hogy elsősorban a belsőnkben tegyünk rendet.

Kapcsolódjunk tudatosan össze először a belső gyermekünkkel, akár csak egy rövid belső párbeszéd erejéig. Kérdezzük meg magunktól, hogy mire van szükségünk, mi az, amit valóban szeretnénk? Ezt a kapcsolódást elérhetjük akár meditációval, egy lágy zenével, rajzolással, vagy csupán azzal, ha szeretettel vesszük körül magunkat: burkolódzunk be egy puha takaróba és igyunk egy kis forró csokoládét ezen a meglepően csípős napon. Végezzünk bármi olyan tevékenységet, mely kikapcsol bennünket a zajos világunkból, ami időt és teret tud biztosítani arra, hogy zavartalanul Önmagunk lehessünk.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Lüktetek a szeretet érdekében
Megvalósítva a hűséget
Lepecsételem a szív feldolgozását
A szándék szoláris tónusával
Engem a halál ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
Bal kéz a szíven; jobb kar derékszögben tenyérrel előre, ujjak összezárva. A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Én vagyok a hűséges nyíl, mely a sors hajnalába repül.”

Megerősítés:
„Nyitott vagyok új kezdetekre. Védelmezőket és útmutatókat kapok.”