A Ritmikus Égenjáró ma a döntéshozatalt hozza életünkbe, ezzel megtervezve a következő lépéseinket. A Ritmikus tónus, körbe jár, megvizsgál, felméri a kockázatokat és mérlegel. Ezzel egy új szintre emeli a Csillag hullámvarázs témáját és segítséget nyújt az Égenjárónak, hogy ebből erőt és bátorságot merítve kiléphessünk a komfort zónánkból.
Már csupán 7 nap van hátra ebből a Tzolkin-ból, így ezt a mérlegelést és tervezgetést kivetíthetjük az egész Tzolkinunkra. Ez a nap fordulópontot hoz, ugyanis a felelősségvállalásról és a nehéz döntések meghozataláról szól. Arra kér, hogy mérlegeljünk és vállaljuk a felelősséget képességeinkért, és a bennük rejlő lehetőségeinkért. Senki nem dönthet felettünk! Ezt az Életet mi kaptuk és mi is tartozunk érte felelősséggel. Fogalmazzuk meg pontosan mit is szeretnénk elérni, és tudatosan határozzuk meg a következő lépéseket! Ezek lehetnek rövid, de akár –tekintettel a következő Tzolkin is 260 napos- hosszú távú tervek is. Ez utóbbi esetében, hogy ne lankadjon lelkesedésünk, határozzunk meg rész-célokat is, és azt is, hogy ezek elérésekor mivel „jutalmazzuk” majd meg önmagunkat. Az Égenjáró tervezgetésben igen jó, de a megvalósításhoz, azonban bátorságot is kell merítenie. Tekintsünk hát vissza egy picit az elmúlt időszakra – vagy Tzolkinra- és lássuk mi mindent elértünk, hová jutottunk. Legyünk rá büszkék, írjuk össze a vélt fejlesztendő területeket, mindenféle bírálat nélkül. Engedjük el a kishitűség érzését és bátran, kivont karddal vessük bele magunkat a cselekvésbe!
Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
Email: majaharmonia@gmail.com
Mantra:
Szervezek a felderítés végett,
Kiegyenlítve az éberséget
Lepecsételem a tér kimenetét
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
- Tónus:
Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.
Mudra:
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.
Meditáció:
„Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.”
Megerősítés:
„A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.”
Az elmúlt napok teóriáit ma tetterővel tölthetjük fel, melyben a Sárga Felhangos Ember lesz segítségünkre. A Sárga Ember, a lehetőségek és a szabad akarat kérdéskörével dolgozik. Arra kér, hogy a cél, a nehézségek és a megoldókulcsok ismeretében, mérjük fel a rendelkezésre álló képességeinket, eszközeinket és állítsuk fontossági sorrendbe őket.
A mai napon az Önálló Majom minősége hoz egy kis könnyed játékosságot, amire lássuk be, jelen helyzetünkben nagy szükség van. A Csillag Hullámvarázs „rendmániájában” a Majom az, aki átlát a (látszólagos) káoszon, így ma kisebb felismerések részesei lehetünk. Nézőpontváltásra ösztökél mindenképp ez a nap, ami lehet nem lesz a legkellemesebb, de hosszútávon sokkal kifizetődőbb, mint homokba dugni a fejünket.
A Csillag Hullámvarázsban megjelenő Fehér Kutya, az önmagunkhoz való hűségre és a belső egyensúlyunkra hívja fel a figyelmet, ezáltal vezet ki bennünket a tegnapi kettősségből.
A Lunáris Hold minősége, ma az érzelmi letisztulásunkat tűzi ki célul, hogy megszabadulhassunk minden olyan negatív tényezőtől, érzelmi határoktól, melyek meggátolják tovább lépésünket.
Elérkeztünk Tzolkin-ünk záró Hullámvarázsához. A következő 13 napon a Sárga Csillag puha és könnyed minőségével lezárjuk az elmúlt 247 napot. A Csillag arra kér, békéljünk meg az elmúló Tzolkinunk tanulságaival, törekedjünk a Harmóniára és a Rendre úgy kívül, mint belül. A következő napokban fontos, hogy tartózkodjunk a dolgok, események túlbonyolításától, túlmagyarázásától és szűrjük meg a beáramló többlet információkat!
A Kék Kozmikus Kézzel ma véget ér a Kék Sas hullámvarázsunk, melyben új víziókra, új témákra lelhettünk. A Kéz minősége ma segít lezárni az elmúlt 13 nap eseményeit. Megtanít priorizálni, megbocsátani és elengedni, így hozva el számunkra a testi-lelki gyógyulást.