Mai nappal véget és a 3. Maja Holdhónapunk, melyet a Szoláris Nap minősége kódolt. Így a mai Galaktikus napon nem csupán ez előző hullámvarázs tanításait idézzük fel, hanem az elmúlt 28 napét is. A Galaktikus tónus összegez, egységbe rendez, majd visszajelez, hogyan teljesítettünk az elmúlt időszakban. Ha a visszajelzés kedvező, a mai nap nagyot lendít rajtunk. Ha mégsem, úgy ma lehetőséget kapunk a javításra. Mindehhez ma a Kék Kéz kreatív, gyógyító energiái társulnak, elhozva számunkra a lezárást és megnyugvást.
A Galaktikus tónus kérdése: Hogyan tudom megélni azt, amiben hiszek? Mi módon hasznosítottuk az elmúlt (Kék Kéz) Hullámvarázsban tanultakat? Akad e még nyitott tétel életünkben, amit halogatunk vagy elodázunk? Ha igen, itt az ideje felgyűrni az ingujjunkat és nekilátni, mert ma minden támogatást megkapunk az elvégzéséhez. Ne tétovázzunk hát!
A mai nap vezető ereje és egyben a legnagyobb fegyvere, a Kék Majom, mely a könnyedségével egy új nézőpontot tár elénk. Arra kér, hogy a ma elénk kerülő problémákat könnyed gyermeki ártatlansággal és nyitottsággal fogadjuk. Így befogadhatjuk a nehezen emészthető információkat is, melyek könnyebben tudunk feldolgozni, ha kellő humorral állunk hozzá. A nevetés a legjobb orvosság! „A nevetés az élet sója. Nevessetek a tévedéseiteken, de okuljatok belőlük, űzzetek tréfát a megpróbáltatásaitokból, de merítsetek erőt belőlük, a nehézségeket tekintsétek vidám játéknak, de küzdjétek le őket!” / Lucy Maud Montgomery
ŐSZI AKCIÓ!
(2021 09.01- 11.30-ig)
Megállíthatatlanul itt az Ősz, a befelé fordulás időszaka! Használd ki ezt az alkalmat arra, hogy jobban megismered a benned rejlő potenciálokat, a fejlesztendő területeket, korlátokat, hogy minél hatékonyabban haladhass tovább Fejlődési utadon!
Kérj komplex személyes elemzést most akciósan, 4000 Ft-ért.
Mantra:
Harmonizálok a tudás érdekében,
Formálva a gyógyítást.
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
A teljesség galaktikus tónusával.
Engem a mágia ereje vezet utamon.
- Tónus:
Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.
Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
„Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.”
Megerősítés:
„Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.”
A Nap hullámvarázs 7. napja a kapcsolódásé és az energia gyűjtésé. A Rezonáns Világáthidaló napja megtanít bennünket a töretlen hitre. Segít, hogy megvizsgáljuk hitrendszerünket, hogy mi az, aminek életünkben hitelt és energiát adunk, a Világáthidaló pedig segít mindezektől búcsút venni.
A mai nap az ébredésé és az aktív szervezésé, melyhez tökéletes alkalmat biztosít a Vörös Ritmikus Kígyó minősége. A Naphullámvarázsban megjelenő Kígyó napja ráébreszt, hogy Önmagunk elfogadásához a kulcs az ösztönös bölcsesség, vagyis a test-tudatosság. Figyeljünk testünk jelzéseire, ösztönös megérzéseinkre. Tervezzük meg a következő lépéseket megérzéseinkkel és az eddig tanultakkal egyetértésben.
A Sárga Felhangos Maggal elérkeztünk a Nap Hullámvarázs erőgyűjtő napjához. Összegezzük az eddig tanultakat, hogy felszínre kerülhessenek a bennünk rejlő képességek, erőforrások. A mai feladat, hogy ezeket csokorba rendezve, lehetőségeket, terveket kovácsolhassunk.
A Sárga Nap Hullám negyedik napján, az Önálló tónussal lefektetjük az alapokat célkitűzéseinkhez, mely megtart a nehéz időszakban. Az elmúlt napokban kitűztük célunkat, felismertük a nehézségeket és azt, hogyan tudunk ezeken átjutni. A mai a nap lesz a tervezési fázisunk utolsó napja, amikor is már nem elég egyszerűen csak elképzelni vagy kívánni a célokat, hanem napról napra valóban haladni kell az úton, lépésről lépésre, terv szerint. Az Önálló Éjszakával ma mélyen belülre, önmagunkba zarándokolunk, hogy felfedezhessük a bennünk rejlő kincseket, melyek segítségünkre lesznek mindebben.
A Fehér Elektromos Szél minősége, inspiráló hatással lesz ma ránk, sugallatával a megoldások felé terel bennünket, kivezetve a tegnapi kétségekből. Felerősítve belső hangunkat arra kér, hogy ne ítélkezzünk vagy hozzunk elhamarkodott döntéseket. Ne arra fókuszáljunk mi az ami hiányzik, hanem arra, milyen eszköztárral rendelkezünk és abból mit tudunk kihozni. Vegyünk néhány mély lélegzetet és térjünk vissza a Jelen pillanatába. Problémák keresése helyett váljunk a megoldás részévé.
Már csak 7 napunk van hátra a 3; a Sárga Nap Hónapunkból, ám mindezt, ugyanezen minőség hullámvarázsában töltjük. int korábban írtam a 3. Maja Holdhónap mindig a megoldásokat hozza életünkbe. Érdemes emiatt többet foglalkoznunk a Sárga Nap hozta feladatokkal: