Az Önálló Hold évének, 4. Planetáris Égenjáró hónapjában járunk. Annak is a Planetáris Világáthidaló napján. Így a mai napon kétszeresen érvényes mind a 4-es: stabilitás és mértékletesség, valamint a 10: siker és beérése mindannak amiért az eddigiekben dolgoztunk. Vagyis a mai nap aktív és cselekvő lesz a hosszúhétvége ellenére. A Világáthidaló azonban nem tűri az irányítást, így cselekvés helyett inkább arra kér, hogy találjunk rá a belső egyensúlyra és adjuk át az irányítást egy magasabb erőnek. Kapcsolódjunk össze a kiindító motivációval, fogalmazzuk meg újra a szándékot és engedjünk el mindent, ami az elmúlt napokban felmerült, de nem visz előre. Helyezkedjünk bele a Jelen pillanatába és éljük meg a mai nap teljességét.
Az elengedés nem azt jelenti, hogy nem próbálunk meg változtatni, hogy nem törődünk többet vele, vagy, hogy elzárkózunk valamitől, csupán annyit jelent, hogy elfogadjuk, tudomásul vesszük valaminek a létezését és igyekszünk a lehető legjobbat kihozni az adott helyzetből.
„A teljes elfogadás a kulcs. Ez a tolvajkulcs: minden ajtót kinyit… Ez egyszerűen olyan kulcs, ami minden zárba beleillik – mert abban a pillanatban, hogy elfogadsz valamit, egy átalakulás indul meg a lényedben, hiszen nincs többé konfliktus.” (Osho)
Ne siettessünk semmit hát, tudjuk, hogy mindennek megvan a maga ideje, így azzal foglalkozzunk, amiért Most tehetünk. Mindennek elérkezik a maga ideje. Lehet, hogy akad olyan dolog, amire már nagyon vágyunk, de látszólag mégsem kapjuk meg. Egyszerűen lehet azért, mert még nem jött el az ideje annak, hogy az életünkbe megérkezzen.
Használjuk a Föld által nyújtott stabilitást, tartsuk meg belső középpontunkat és sugározzuk ki környezetünknek mindazt a szeretetet és elfogadást, ami bennünk rejlik. Ebben a mai helyzetben, ez a legtöbb, amit tehetünk. Alkossunk egységet mely a Szeretetet és a Tudatosságot erősíti.
In Lak’ech
Mantra:
Tökéletesítek, hogy kiegyenlítsek
Előállítva az alkalmat
Lepecsételem a halál tárházát
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem az időtlenség ereje vezet utamon
- Tónus:
Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.
Mudra:
Tartsd a kezeket együtt a jobb arccsont alatt, mintha aludnál rajtuk; ezután keresztezd karjaidat a mellkasodon, mialatt meghajolsz; végezetül emeld fel a fejed a szemed előtt keresztezett karokkal.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
Én vagyok a fűtőanyag, a takarmány minden akadály elpusztításához, és az újjáépítéshez Istenben.
Megerősítés:
Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.
Ma visszatér a GAP napok ereje, hogy egy kis extra töltést adjon nekünk, melyhez a Vörös Kígyó szenvedélye és lelkesedése társul. A mai nap vezető ereje a gondoskodó és biztonságot nyújtó ősanya minősége, a Vörös Sárkány. Így ma minden adott ahhoz, hogy kicsit feltankoljuk energia készleteinket, hogy újabb lépést tehessünk kiteljesedésünk felé.
A Vörös Föld Hullámvarázs mint a Navigáció ereje, véletlenszerű eseményeivel, találkozásaival új utakra ösztönöz bennünket. A Jelen-Lét csodáira hívja fel a figyelmet, miközben arra kér, hogy engedjük el a múlt árnyait, jövő reményeit (vagy épp fordítva, ki hogyan éli meg).
A Kék Rezonáns Éjszakával ma kissé lelassul a Föld Hullámvarázsunk, hogy figyelmünket most inkább befelé, lelkünk középpontja felé tereljük. Az aktív cselekvés, így most kifelé nem annyira látványos. Az Éjszaka egy belső felfedezőútra invitál bennünket, hogy rálelhessünk azon értékeinkre, képességeinkre, melyek előre lendítik céljainkat.
A Vörös Föld Hullámvarázsban megjelenő Ritmikus Szél, tökéletes iskolapéldája az ellentétek kiegyenlítésének. Míg a Föld, a maga földi/fizikai energiáival az összpontosításra és a szinkronicitás észlelésére szólít fel, addig a Fehér Szél, a szellemmel való kapcsolódásra bíztat. Egy dologban egyeznek csupán, hogy mindkettő a jelen-lét fontosságát hirdeti! Ha ezt a két minőséget ma egyesítjük magunkban, akkor mintegy csatornán át, szabad áramlást biztosíthatunk az égi és földi energiáknak.
A Vörös Felhangos Sárkány napjával, ma kissé felgyorsulnak az események, szerepet kap az gondoskodás, a cselekvési vágy és az összpontosítás.
A Vihar után ma újra felragyog a Nap, mint reménysugár, rávilágítva az önelfogadás és a tudatos felelősség vállalás fontosságára. Az Önálló tónussal ma megérkezik hozzánk a mértékletesség, a rend és a stabilitás, hogy célkitűzéseinknek megfelelő alapot biztosítson.