Ezen az esős, szürke és lassú reggelen, a Spektrális Kígyó napjára ébredtünk, mely ma, az érzékek birodalmában kísér bennünket. Felébreszti bennünk az intuíció és a testtudatosság képességeit, hogy ezáltal is közelebb kerülhessünk Szellemi önvalónkhoz.
A Kígyó segítségével és dinamikus energiáival válunk ma le a Sas hullámvarázs témájáról, hogy azt a víziót melyért eddig dolgoztunk, feltölthessük szenvedéllyel és lelkesedéssel. Úgy is jellemezhetnénk ezt a mai napot, hogy mint a természetben a kígyó is levedli kinőtt bőrét, úgy ma nekünk is le kell vetkőznünk mindazt, ami már nem szolgálja megújult énünket. Minden, ami eddig meghatározott, befolyásolt vagy megkötött minket, az most leválhat rólunk, hogy valami friss és új léphessen a helyébe. A mai nap feladata, hogy úgy éljük meg ezt az elengedést, hogy közben észleljük és élvezzük is az átalakulás pillanatát. A Változás, még ha néha fájdalmas is, mindig jót hoz, hiszen kimozdít az állóvízből, a stabilitás illúziójából. Használjuk ki a Kígyó lelkesedését arra, hogy előmozdítsuk eme változásokat, még akár csak fizikai szinten is. Méregtelenítsünk, szaunázzunk, vegyünk egy finom forró fürdőt, vagy csak mozgassuk át, masszíroztassuk meg fáradt testünket. Érezzük ahogy feltöltődünk életerővel és energiával. Használjuk ki a mai nap nyújtotta spontaneitást, hogy újdonságot teremtsünk, ezáltal megszabadítva magunkat a rutin és megszokás szürkeségéből. Építsük be ezt az energiát Vízióink és cselekedetünk elengedésének folyamatába is, miközben mély tisztelettel és hálával fordulunk az elmúlt időszak felé.
Bármibe is kezdjünk ma bele, vessük bele magunkat teljes odaadással és szenvedéllyel. Meglátjuk, hogy az eredmény, nem várt sikereket hoz majd!
Mantra:
Feloldok, hogy megtisztítsak
Szabaddá téve az áramlást
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
A felszabadítás spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
- Tónus:
Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.
Mudra:
a tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.
Meditáció:
”Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.”
Megerősítés:
„Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.”
A Sárga Planetáris Maggal ma kiteljesedik a Kék Sas Hullámvarázs témája. Végre pontot tehetünk utunk végére és beérik mindaz, amiért az elmúlt napokban dolgoztunk. Ebben lesz tökéletes partnerünk lesz ma a Sárga Mag minősége, mely felfedi előttünk azokat a lehetőségeket, melyekre eddig vártunk.
A Kék Éjszaka ma egy csendesebb, elmélyülősebb napot tartogat számunkra, ugyanakkor érezhető lesz a Szoláris tónustól már megszokott siettetés, noszogatás. Ez a kettősség ugyan zavaró hullámvasutazásba kényszeríthet bennünket, ugyanakkor segíti az elmúlt napok jobb megértését és így a célhoz való eljutást.
A Galaktikus Szél minőségére ébredtünk ma. A Szél minőségének köszönhetően, ma beindul az elme háború. Fejünkben csakúgy kavarognak a gondolatok, fel-felcsattannak érzelmi kitörések, a múlt felhánytorgatása, rosszabb esetben beindul a replikázás. Enyhébb esetben csak a céltalan „szájmenés” kisebb-nagyobb pletykák formájában vesztegetjük energiáinkat. Lévén Galaktikus tónusú napunk van érdemes inkább felidézni az előző hullámvarázs tanításait és azokat alkalmazni, mert csakis a JELEN vihet előre! Engedjük el reagáló természetünket, maradjunk őszinték mind önmagunkhoz, mind környezetünkhöz.
A Vörös Rezonáns Sárkány napjához érkeztünk, mely a Kék Sas Hullámvarázs kellős közepe. A Rezonáns tónusú napok a feltöltődésről a megújulásról szólnak, közvetlenül összeköt minket a forrással. Mindez fokozottan igaz a GAP napokra. A mai Rezonáns Sárkány nap az Öngondoskodásra, Önelfogadásra szólít fel. Arra sarkall, hogy fogadjuk el a valóságot és önmagunkat, hogy összefüggéseiben láthassuk meg a Sas Hullámvarázs célkitűzéseit.
A mai péntek 13-i napot a Sárga Ritmikus Nap ragyogja be! A Vihar tegnapi tisztogatása után, ma a megmaradt eszköztárunkból, cselekvési tervet kovácsolhatunk. Ezzel igazán elköteleződhetünk célkitűzésünk mellett. A Nap önmagunk belső fényére és az ezzel járó felelősség felvállalásra hívja fel a figyelmet. Nem elég tudni, hogy tudjuk, tenni is kell érte! A legtöbb célkitűzés éppen itt vérzik el. Döntsünk és összpontosítsunk célunk megvalósítására. Ne engedjük, hogy önmagunk, vagy akár környezetünk lebeszéljen célunkról, vagy akár a változásról.
A Felhangos tónusú napok, a Hullámvarázs összpontosító, erőgyűjtő napjai, melyek beindítják az adott hullám cselekvési fázisát. Ilyenkor a feladat, hogy egységbe rendezzük mindazt, amit az elmúlt napokban elsajátítottunk, a meglévő képességeinkkel és a szándékunkkal. Az így összpontosult erőt ma a Kék Vihar tovább formálja, erősíti, melyet, ha lehet, még tovább fokoz az a tény, hogy mindez egy Galaktikus Aktiváló Portálnap is egyben. Körülbelül olyan ez, mint amikor begyújtunk egy tűzijáték rakéta alá. Egy ideig még a földön szórja a szikrákat és visítva erőt gyűjt, mielőtt kilőne az ég felé, hogy elkápráztassunk bennünket a látványával.