KIN 238* Fehér Önálló Tükör* 01.11

238-etznab-4A Fehér Önálló Tükör napjára ébredtünk ma, mely azáltal, hogy felfedi a Sas hullám mögöttes igazságait, stabilizálja célkitűzéseinket. Az Önálló tónus a tervezési fázis utolsó napja, ma érdemes átgondolni az elmúlt napok fényében azt, hogyan tovább. Ha túl nagy falatnak bizonyul célkitűzésünk, tűzzünk ki rész célokat, a könnyebb teljesíthetőség érdekében, így nem fogjuk feladni időközben a küzdelmet.

Ahogy ahhoz már hozzászokhattunk a Tükör napjaink, ma akarva szembesülni fogunk az illúziók, ítélkezés és a „kinek van igaza” témakörökkel. Előfordulhat, hogy önkéntelenül is reagálunk bizonyos helyzetekre, emberre. Amennyiben azt érzékeljük, hogy egy bizonyos helyzetben érzelmileg kibillenünk egyensúlyunkból, vagy netán ítélkezünk, bírálunk (akár önmagunkat, akár másokat!), tudatosan lépjünk hátrébb az adott szituációból. Használjuk a Sas erejét ara, hogy eltávolodva a konfliktustól, (madártávlatból) jobban ráláthassunk az eseményre, személyre. Ezt az alapvetően érzelmi húrokat pengető napot, tovább fokozza a Sas érzékenysége is, emiatt tudatosan emlékeztessük magunkat arra, hogy mindenkinek megvan a maga igazsága. Ahelyett, hogy elzárkóznánk, meghátrálnánk, vagy rosszabb támadnánk és bíráskodnánk az adott szituációban, inkább figyeljük meg mi az, ami kiváltotta belőlünk ezt a heves érzelmi kirohanást? A Világ egy tükör számunkra, melyben pontosan láthatjuk magunkat. Minden erőteljes reakció egy emberre vagy helyzetre azt jelzi, hogy valamilyen problematikán dolgoznunk kell magunkban. Ma lehull az illúzió fátyla. Ahogy megtanuljuk önmagunkat kívülről  nézni és a kiváltott érzelmi reakciókat jeleknek tekinteni, egy térképet kapunk, mely megmutatja, hová irányítsuk figyelmünket fejlődésünk/gyógyulásunk érdekében.

A mai napon előfordulhat, hogy alapjaiban változik meg, vagy épp módosul célkitűzésünk. Ahelyett azonban hogy meghátrálnánk, javasolt inkább szembe menni és megdolgozni a felszínre került problémát, kétséget, félelmet, hogy szövetségesünkké tegyük és általuk átléphessük fejlődésünk egy újabb küszöbét.

Mantra:
Meghatározok, hogy visszatükrözzek,
Megszabva a rendet.
Lepecsételem a végtelenség mátrixát,
A forma önálló tónusával.
Engem az időtlenség ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.

Megerősítés:
„Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.”

Meditáció:
„Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.”

KIN 237* Vörös Elektromos Föld* 01.10* A Ráhangolódás Rezonáns Majom Hava (2023.01.10-02.06)

237-caban-3A mai nappal kezdetét veszi a 7. Maja Holdhónapunk, mely a Ráhangolódás Rezonáns Majom hónapja. A következő 28 napot áthatja a hetes szám misztériuma, közvetlen kapcsolat jön létre a Galaktikus erőkkel, mely hatalmas erővel tölt fel bennünket. Nem véletlen, hogy a 7-es napokon/hónapokban/években mindig azt javasoljuk, hogy adjuk meg magunkat a változásnak és töltekezzünk. A Majom szokásához híven megkeveri körülöttünk az állóvizet, hogy behozza számunkra a már nagyon (nagggyon)aktuális változást és kimozdítsa energiáinkat. A legjobban akkor cselekszünk, ha nem „belefeszülünk” ebbe a ránk kényszerített változásba, hanem rugalmasan és humorral állunk hozzá. a Spontaneitás a kulcs a következő 28 naphoz! Mindehhez a hónap első napja az Elektromos Föld nyújt segítséget, mely természetéből adódóan hozza a hasonló energiákat: Véletlen találkozások, elengedés, összpontosítás, földeltség, megújulás.

Mit is írhatnék még erről az időszakról? Tartsuk észben a Vörös Föld és a Kék Majom tanítását:

– Légy Jelen!
– Légy rugalmas!
– Engedj a Változásnak, ha mégoly ijesztő is!
– Légy optimista!
– Nevess sokat!
– Élvezd az ÉLET MINDEN PILLANATÁT!
– Adj időt a véletlen szerű találkozásoknak, hogy felfedhessék valódi üzenetüket!
– LÉLEGEZZ!
– Ha optimista vagy, bevonzod szerencsédet és minden kedved szerint alakulhat!

Mantra:
Aktiválok, hogy fejlődjek,
Megkötve a szinkronicitást.
Lepecsételem a navigáció mátrixát,
A szolgálat elektromos tónusával.
Engem a születés ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra:
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).

Megerősítés:
„Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.”

Meditáció:
„Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.”

KIN 236* Sárga Lunáris Harcos* 01.09

4930ca3d18241e236f7a5b9bdbc0f6b8A Lunáris Harcos, a mai napon a kérdések erejével, felvázolja előttünk álló nehézségeket, a leküzdendő akadályokat, hogy felkészülve rájuk, könnyebben túljuthassunk rajtuk. A Lunáris tónusú napok vezér szavai általában a kifogások, mely mögé negatív állapotunkban elbújhatunk, mintegy mentsvárként. Azonban, ha ezt a napot jobban megdolgozzuk, mindezt átfordíthatjuk egy proaktív, megoldás orientált nappá, mely közelebb visz a tegnap megálmodott céljainkhoz.

A Sárga Harcos ma arra kér, hogy vállaljunk felelősséget képességeinkért, álmainkért. Fogalmazzuk meg pontosan a bennünket foglalkoztató kérdéseinket. A legtöbbször egy helyesen megfogalmazott kérdés, már magában rejti a választ is. Fontos, hogy ezeket a válaszokat ne külső környezetünktől várjuk, hanem forduljunk befelé, önmagunkba értük. Adjuk ma meg magunknak a teret és az időt ahhoz, hogy elcsendesedjünk, és figyeljünk a Belső hangunkra, az Ösztöneinkre. Ne bonyolítsuk túl a mai napot. Maradjunk reálisak. Használjuk ma a Harcos intelligenciáját és a Sas látnoki képességeit és higgyünk magunkban, céljainkban. Lássuk meg, hogy amit akadálynak hiszünk az valójában nem is létezik, csak képzeletünk játéka. Lebegjen előttünk a cél, amiért küzdeni érdemes, ez erőt ad ahhoz, hogy elengedjük azokat a dolgokat, melyek hátráltatnak, kétkedésre késztetnek bennünket.

Mantra:
Polarizálok, hogy kérdezzek
Stabilizálva a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
A kihívás lunáris tónusával
Engem az elegancia ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra:
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.

Megerősítés:
„Felveszem személyi erőm botját.”

Meditáció:
„Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején.”

KIN 235* Kék Mágneses Sas* 01.08

s235403632231178415_p9_i2_w400A hatodik hónapunk utolsó előtti napján egy új Hullámvarázs, egy új 13 napos ciklus veszi kezdetét, mely a Szolgálat és a Látomások segítségével hoz új reményeket életünkbe. Az előző két Hullámban (Hold és Szél) letisztítottuk és elrendeztük érzelmeinket és gondolatainkat, most elérkezett az ideje, hogy Új felismeréseket tegyünk, melyek feltöltenek új reménnyel, új vízióval és persze új kihívásokkal. Mert már tudjuk, a fejlődésnek sosincs vége. Minden fejlődési körnél jön egy újabb szint, egy újabb réteg melyet lehámozhatunk, amelyre megérettünk, felfejlődtünk. Ha mégsem az csupán azt jelenti, hogy kapunk még egy esélyt az ismétlésre, hogy ezúttal, tanulva a hibáinkból végre máshogy cselekedjünk és tovább léphessünk.

A következő 13 napban a feladatunk, hogy megtanuljunk újra hinni önmagunkban és képességeinkben. Kövessük álmainkat és az újonnan (Szél Hullámvarázsban) felfedezett belső hangunkat. A Sas hullámvarázs kiemel bennünket a mindennapokból, így bepillantást nyerhetünk az előttünk körvonalazódó útra. A Mágneses tónus mindig egy kis ízelítőt ad abból mivel kell dolgoznunk a következő 13 napban, úgyhogy figyeljünk és jegyzeteljünk. Engedjük ma szabadon szárnyalni lelkünket, hogy kitisztulhasson a kép. Merjünk álmodozni, vágyakozni és legfőképp, használjuk kreativitásunkat. Tegyük fel a kérdést magunknak: Milyen életet álmodunk meg magunknak? Mire vágyunk úgy isten igazából? Higgyünk önmagunkban és álmainkban, tűzzünk ki olyan célt magunk elé, mely nem csak a mi javunkat szolgálja, de környezetünket is, hisz ami a nagyobb mintát szolgálja, az bennünket is csak előre lendíthet. Fontos, hogy miközben környezetünket segítjük, ne veszítsük el önnön Életünk perspektíváját, céljait sem! Forduljunk Önmagunk felé is olyan odaadással, mint a külvilág felé. Ügyeljünk arra, hogy az adás és kapás egyensúlyban legyen, hogy önmagunk szükségletét is szem előtt tartsuk, ne csak a mások szolgálatát.

Mantra:
Egyesítek, hogy teremtsek
Vonzva az elmét
Lepecsételem a látomás kimenetét
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.

Megerősítés:
„Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.”

Meditáció:
„Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.”

KIN 234* Fehér Kozmikus Varázsló* 01.07

6847435c22aad944ea810f0b234f687cAz elmúlt 13 nap az elmélkedésben, a csendben felfedezett Isteni útmutatásról szólt. A Varázsló ezt az összeköttetést erősíti meg úgy, hogy közben segít megbékélni az elmúlt napok eseményeivel.

A Kozmikus tónusú napokon mindig felpörög a változás szele, ez egyfajta átlépés. Miközben pedig megválunk a régitől, megbékélünk a múltunkkal, segít, hogy átlépjünk az újba. Megnyitja személyiségünket, tudatunkat, szívünket, hogy képesek legyünk az új befogadására, a tovább fejlődésre, melyet a következő Hullámmal teljesíthetünk ki. A Fehér Varázsló ma az irányítás és az egyéni akarat kérdéskörét feszegeti. Arra kér, hogy az elmúlt napok emelkedettségének fényében most vizsgáljuk meg újra, hogy cselekedeteinket, mondandóinkat mennyire vezeti a tiszta, Szellemi útmutatás. Legyünk ma (is!) őszinték önmagunkhoz és környezetünkhez és engedjük el az elismerés és az ego szintű irányítást. Ünnepeljük ezt az összeköttetést azzal, hogy mindenféle elvárás nélkül osszuk meg tudásunkat másokkal. Bízva a felső útmutatásban, figyeljünk arra, hogy ne másoktól várjunk megerősítést, hanem fedezzük fel Önmagunkban a teremtő képességet. Jelöljünk ki új irányokat, új célokat, azt hogy mit szeretnénk megvalósítani a következő 13 napban, hogy a holnap érkező Sas elhozhassa mindezt látomások, víziók formájában. Nyissuk meg szívünket a magasabb szinteknek, hogy összhangba kerülhessenek gondolataink és érzelmeink, majd ezt közvetítsük ki környezetünk felé.

Mantra:
Kitartok, hogy varázsoljak
Túlhaladva a fogékonyságot
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem a végtelenség ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra:
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.”

Meditáció:
„Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!”

Megerősítés:
„Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az isteni akarathoz.”

KIN 233* Vörös Kristályos Égenjáró* 01.06

233-ben-12Pontosan 28 nap múlva egy Új Tzolkin veszi kezdetét, mely új lehetőségeket, új fejlődési spirált hozhat, ha felkészülünk rá, vagy róhatjuk ugyanazokat a köröket… Ez csupán rajtunk áll, ám ha előbbit szeretnénk most kicsit rá kell kapcsolnunk. A Szél Hullámvarázs 12. napján, a Vörös Kristályos Égenjáró energiái ébresztenek bennünket. Az Égenjáró kíváncsiságától hajtva, a mai nap magával hozza a tanulságok és ajándékok felismerésének lehetőségét.

Ez a hullámvarázs az elmélkedésről, a csendben felfedezett Isteni összeköttetésről szólt. Bepillantást nyerhettünk Önnön erőforrásainkba, rájöhettünk milyen egyszerű is a Szellemi útmutatáshoz kapcsolódni. Többet akarunk tudni, de még nemigazán szedtük össze a bátorságunkat, hogy mélyebbre ássuk magunkat ebben a csodás és misztikus Világban? Az Égenjáró ma segít, hogy összeszedjük bátorságunkat és felkészít bennünket az előttünk álló útra. Ma már nagyobb rálátással rendelkezünk; felismerhetjük a lehetőségeket is. A kérdés csupán az, hogy meg merjük e lépni a felfedezéseket, illetve, hogy mennyire vagyunk hajlandók elmélyülni bennük? Nézzünk rá az elmúlt időszak nehézségeire ugyanúgy, mint a sikereinkre. Tanuljunk belőle! A mai nap arra hív bennünket, hogy merjünk kutakodni, keressünk új módszereket és bátran vágjunk bele új tudásunkkal!

Az Égenjáró energiáit erősíthetjük, ha ma kicsit bátrabbá válunk. „Merjünk” ma új utakat kipróbálni, legyen ez csupán a munkahelyre menet, vagy csak egy apró szokás megváltoztatása. Leljük örömünket a „kitárult Világban” és álljunk ellent a visszahúzódás vágyának.

Amennyiben szeretnéd megismerni a benned rejlő potenciálokat, kérj személyre szóló elemzést. És hogy miér pont Maját? ITT leírom.

Mantra:
Szentelek, hogy felderítsek
Egyetemessé téve az éberséget
Lepecsételem a tér kimenetét
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem az életerő ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást/bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.

Meditáció:
„Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.”

Megerősítés:
„A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.”

KIN 232* Sárga Spektrális Ember* 01.05

232-eb-11Ahogy a Spektrális napokon hozzászokhattunk, ma fordul a szél, és az eddigi témákkal teljesen ellentétes vagy eltérő hatásokat eredményez. Ezeken a napokon mindig az adott Hullámvarázs kihívás minőségei jelennek meg, hogy segítsék a leválásunkat a Hullámvarázs feladatairól. Így a 11. naptól elkezdődhet a tanultak beintegrálása, az átalakulás és a felkészülés a következő Hullámvarázs témáira.

A Sárga Ember a lehetőségek és a szabad akarat témáit csempészi a mai napba. Felhívja figyelmünket a felelősség felvállalására, arra, hogy cselekedeteinkért, teremtő gondolatainkért és szavainkért, egyedül mi vagyunk a felelősek.  Ahelyett, hogy „kudarcélményeinkért” másokat okolnánk, vagy mástól várnánk a megoldást, a boldogságunkat, nézzünk mélyen lelkünkbe: Vajon mi magunk biztosan minden tőlünk telhetőt megtettünk önnön boldogságunk, sikerünk érdekében? Mi az, amit Önmagunkért megtehetünk és elégedettséggel tölt el? Építsük be ezeket mindennapjainkba.  Szél hullámvarázs végéhez közeledtén mára már tudatosan kapcsolódunk a Szellemhez, a Lelkünkhöz, így könnyebben tovább is adhatjuk az elmúlt napok tapasztalatait. Az Ember a lehetőségek tárházát sorakoztatja fel előttünk, de a szabad akarattal csakis Mi rendelkezünk. A nap feladata, hogy tudatosan megnyissuk szívünket, elvárások és hiányok nélkül. Használjuk energiáinkat konstruktívan, segítsünk másoknak, ha szükség van ránk, de soha ne az érdek vezesse tetteinket. Ma megsokszorozódhat, ha tiszta szívvel és önzetlenül cselekszünk. Amit ma adunk azt kapjuk vissza is. Így működik a Karma.

Vállaljunk hát felelősséget döntéseinkért, és a nem-döntéseinkért is, hisz mi magunk alakítottuk azzá az Életünket amilyenné most vált. Tudatosítsuk magunkba, hogy minden, amire szükségünk van, belép az Életünkbe, amikor valóban készen állunk rá!

Mantra:
Feloldok, hogy befolyásoljak
Felszabadítva a bölcsességet
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását
Az elengedés spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe

Meditáció:
„Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”

Megerősítés:
„Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”