KIN 017* Vörös Önálló Föld* 06.04

szelföldA Varázsló Hullámvarázs negyedik, Önálló napján a Vörös Föld minősége látogat el hozzánk, ráébresztve arra, hogy belső stabilitásunk csakis rajtunk áll. Senki más nem adhatja meg nekünk azt a szeretetet, erőt és hitet, mire szükségünk van Szellemi szárnyalásunkhoz, csakis mi magunk. Az Önálló tónus minden megvalósítás alapja. Ezeken a napokon egységbe rendezzük az eddig tanultakat és a rendelkezésre álló eszköztárunkból (minőségekből) cselekvési tervet kovácsolunk. Mindehhez ma a Vörös Föld biztosítja a „józan paraszti észt”, azzal, hogy visszavezet bennünket a Jelen pillanatba.

A mostani kaotikus világunkban, minden más lett. Nehéz ilyenkor fókuszálni, pozitívnak maradni, mégis csak így érdemes. Engedjük el a múlt feletti nosztalgiánkat, a jövő miatti aggodalmunkat, vagy épp reményeinket és figyelmünket fordítsuk inkább a jelen pillanatára. Lássuk meg a MA ajándékait. Mert a mai nap lesz a holnapunk alapja. Ha pedig elszalasztjuk tanulságait, ajándékait, holnap megint nem tudjuk mihez kezdjünk. A Föld napján, ahogy mindig olyan véletlenszerű események várnak ránk, melyek csak később nyernek értelmet, azonban fontos útmutatóvá válnak. Egész egyszerűen csak hagyjuk megtörténni az eseményeket. Váljunk nyitottá arra, hogy ezeket beleszőjük terveinkbe. Lássuk meg, hogy a jelen pillanatban mindez, hogy illeszkedik célkitűzésünkbe, mit mutatnak nekünk ezen „véletlen” találkozások, felbukkanó érzések, gondolatok. Nem kell feltétlenül megértenünk, vagy megmagyaráznunk, csak fogadjuk el és engedjük át magunkon. Csakis így láthatjuk meg azt a kulcsot, útmutatást, melyet a Föld hozott el ma számunkra!

A Varázsló hullámvarázsban megjelenő Föld ma tehát lehorgonyoz bennünket a realitás talajára, de mégis összeköttetésben maradunk a Szellemi vezetőnkkel. Kapcsolódjunk ma össze a Föld energiáival akár egy Chickung gyakorlattal, kertészkedéssel vagy akár egy rövid sétával a természetben. Legyünk nyitottak és csendesítsük el zsibongó elménket, hogy meghallhassuk belső vezetőnk sugallatát.

Hamarosan Új évet kezdünk, melyre már készül az Év Támogató karkötője!
Előjegyzés: majaharmonia@gmail.com Email címen.
20220526_213643
A karkötő ára: 4500 FT (+ 600 Ft postaköltség)

Mantra: 
Meghatározok a fejlődés érdekében
Megszabva a szinkronicitást
Lepecsételem a navigáció mátrixát
A forma önálló tónusával
Engem a tér ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra: 
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.

Megerősítés: 
Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.

KIN 016* Sárga Elektromos Harcos* 06.03

016-cib-3Az Elektromos Harcos minősége, ma kimozdít bennünket a tegnapi dilemmás állapotból, a megoldások felé. Arra ösztönöz, hogy az elmúlt 2 nap eseményeiben ismerjük fel és rendezzük egységbe céljaink és kihívásainkat. Ezáltal egy új szintre, a megoldások szintjére léphetünk. A Sárga Harcos, ma a racionális kérdéseivel egyengeti utunkat.

A mai napon tehát a Harcos intelligenciája és bátorsága párosul a Varázsló szellemiségével. Tegyük ma fel magunknak a kérdést: Mi az, amire igazán vágyunk és mi az, ami meggátol bennünket abban, hogy ezt el is érjük? Bízzunk a belső hangunkban és áramoljunk együtt belső energiánkkal. Merjünk kreatívnak lenni, de ne siettessük az eseményeket. Teremtsük meg azt a biztos alapot, melyre belső stabilitásunkat építhetjük. Egy stabil várat, melybe mindig visszatérhetünk erőt gyűjteni, elmélkedni. Amennyiben bízunk és hiszünk Önmagunkban, ez a hely olyan belső stabilitást adhat, melyből bátran harcba indulhatunk! Vegyük hát ma számba lehetőségeinket, képességeinket és vállaljuk értük a felelősséget. Tudatosítsuk, hogy belső stabilitásunkat, nem várhatjuk el másoktól, csakis mi magunk adhatjuk meg Önmagunknak! Engedjük, hogy a Harcos össze kössön bennünket a Szellemi vezettetéssel. A bizalom a feltétele annak, hogy hozzáférhessünk mindehhez.

Hamarosan Új évet kezdünk, melyre már készül az Év Támogató karkötője!
Előjegyzés: majaharmonia@gmail.com Email címen.

20220526_213643
A karkötő ára: 4500 FT (+ 600 Ft postaköltség)

Mantra:
Aktiválok, hogy kérdezzek
Megkötve a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
A szolgálat elektromos tónusával
Engem az univerzális tűz ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra:
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
Felveszem személyi erőm botját.

Meditáció:
Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején.

KIN 015* Kék Lunáris Sas* 06.02

015-men-2Kék Lunáris Sas minőségével belép a remény, az elkötelezettség és a nézőpontváltást hoz a mai napunkba. Duális világban élünk, fény-sötétség, fent-lent, öröm-szomorúság és még sorolhatnám. Ahhoz, hogy értékelni tudjuk az örömöt, sajnos meg kell tapasztalnunk annak hiányát, a szomorúságot is. Ahhoz, hogy egyensúly legyen és felelős döntést tudjunk hozni, meg kell ismernünk a mindkét végletet. Ma tehát megjelenik a célkitűzéseink ellenpólusa, egyfajta hiány állapotként. Ezen az állapoton ma a Kék Sas minősége segít át bennünket.

A mostani hullámvarázsunk a Szellemi vezettetés felismerésére és elfogadására tanít bennünket. A Sas segítségével ma ráláthatunk azon buktatókra, melyek gátolják mindezt. A Sas segít érzelmileg kivonódni, távolságot tartani, hogy így egy sokkal tisztább objektívabb képet kaphassunk. Szánjunk ma időt arra, hogy megismerjük, megtapasztaljuk ezen kihívásokat, hogy tanulhassunk belőlük. Legyünk nyitottak és figyeljünk a belső hangunkra. Ahelyett, hogy belesüllyednénk a negatív elméletekbe, vagy még rosszabb, hagynánk magunkat eltántorítani célunktól, a Sas más megoldást kínál. Arra kér, távolodjunk el a konfliktusoktól, hogy madártávlatból felfedezhessük a bennünk rejlő tanítást, lehetőséget! Tudjuk, hogy a megoldásokhoz szükséges képességek bennünk vannak! Nekünk csupán újra meg kell tanulnunk hinnünk Önmagunkban és álmainkban, és úgy használni fel ezeket, hogy a nagyobb EGYséget is támogassák. Hallgassunk ösztöneinkre a belső Varázslónkra és hagyjuk, hogy ezek vezessék cselekedeteinket.

Hamarosan Új évet kezdünk, melyre már készül az Év Támogató karkötője!
Előjegyzés: majaharmonia@gmail.com Email címen.
20220526_213643
A karkötő ára: 4500 FT (+ 600 Ft postaköltség)

Mantra:
Polarizálok, hogy teremtsek
Stabilizálva az elmét
Lepecsételem a látomás kimenetét
A kihívás lunáris tónusával
Engem a beteljesítés ereje vezet utamon

2 . Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra:
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a youtube.comoldalon.

Meditáció:
Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.

Megerősítés:
Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.

KIN 014* Fehér Mágneses Varázsló* 06.01

014-ix-1A ma kezdődő hullámvarázs némi varázslatot csempész mindennapjainkba. Azáltal, hogy elmúlt napokban megtanultunk bízni és hinni a Mindenség rendező elvében, nyitottá váltunk a Szellemi taníttatásra is. A Fehér Varázsló mindenekelőtt a teljesség, a szívbölcsesség és az Isteni akarattal való összehangoltságot hozza életünkbe. Arra kér, hogy alakítsunk ki tiszta kapcsolatot a felsőbb akarattal és vállaljuk a felelősséget tetteinkért, gondolatainkért.
Témái: felelősségvállalás, elfogadás, elismerés utáni vágy; az irányítás-manipulálás, valamint a „a szív-ismerettel nem egyező elme”.

A Sárkány hullámvarázsban kiépítettük a bizalmat és belső biztonságunkat, kijelöltünk egy célt. Megtanultuk hogyan adjunk hangot önnön igényeinknek. Most a második Hullámvarázsban megtanuljuk, hogyan kössük össze egyéni céljainkat az Isteni akarattal, hogy célba is érjünk. Az akarat, mely nincs összhangban az istenivel, önmagán kívülre tekint válaszokért és erőért. Ha befelé fordulunk vezettetésért, akkor visszatalálunk a természetes összhang-hoz és érzékenységhez. A következő 13 napban fontos, hogy legyünk őszinték mind önmagunkkal, mind környezetünkkel szemben. Cselekedeteinket hangoljuk össze érzelmeinkkel és a Nagyobb Akarattal. Nézzünk szembe bizonytalanságainkkal, és vállaljunk erönkért és képességeinkért a felelősséget. Amint ezt megtesszük és megnyílunk az Isteni akarat előtt, minden természetes módon a helyére kerül. Ne másoktól várjunk megerősítést, visszaigazolást, hanem kezdjünk el hinni Önmagunkban! Senki és semmi nem adhatja meg helyettünk azt az erőt, amire igazán vágyunk. Az igazi erőnk, a fejlődés iránti elkötelezettségből és önmagunk (hibákkal, árnyékokkal együtti) elfogadásából ered! Amint megnyitjuk szívünket a magasabb szinteknek, érzelmeink és gondolataink összhangba kerülnek, így eljut hozzánk belső mágikus Varázslónk hangja. Emlékeztessük magunkat arra amit már amúgy is tudunk: A Világmindenségben Rend uralkodik!  Ami pedig a nagyobb mintát szolgálja az minket is csak előre vihet a fejlődésünk útján.

A Varázsló egyik mantrája, melyet mi is használhatunk, amikor szeretnénk energiáit behívni életünkbe, vagy amikor szeretnénk fejlődni, változni, vagy úgy érezzük, szükségünk van támogatásra, fényre:

„Az Isteni bölcs eszközeként szabaddá teszem magam a múltamtól, és most átlépek a jövőbe. Sértetlenül állok a fényben, összhangban az Isteni Akarattal. Tudom, hogy ami a nagyobb min-tát szolgálja, az engem is szolgál, és ezzel a tudással összhangban cselekszem. Értem, hogy minden lehetséges, és ebből a tudásból ered belső mágusi mivoltom. Alázatban tágul tiszta jelenlétem, hogy magába foglalhasson minden képességet, amit a korlátozott tudat varázslatosnak tart. Teljes vagyok. Mindaz, ami vagyok, lényem középpontja körül táncol, a kozmikus tudatossággal összhangban. Sértetlen összeköttetésben állok a fény eredeti állapotával.”

Hamarosan Új évet kezdünk, melyre már készül az Év Támogató karkötője!
Előjegyzés: majaharmonia@gmail.com Email címen.
20220526_213643
A karkötő ára: 4500 FT (+ 600 Ft postaköltség)

Mantra:
Egyesítek, hogy varázsoljak
Vonzva a befogadó készséget
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.”
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!”

Megerősítés:
“Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.”

KIN 013* Vörös Kozmikus Égenjáró* 05.31

eye-in-the-skyA Kozmikus Égenjáróval ma véget ér a Tzolkin első hullámvarázsa. Ahogy korábban is írtam ez az időszak az Első Palota – A Születés terme. Ebben az időszakban tervezünk, alakítunk céljainkon úgy, hogy az a következő majd 9 hónapban kiteljesíthessük.

Az elmúlt 12 napban megalapoztuk a kezdeteket, a biztonságot és a bizalmat célunk kiteljesedésében. A 13. vagyis a Kozmikus nap mindig elhozza a békét, a megnyugvást. Valami véget ér és lezárul, de ez még nem jelenti azt, hogy innentől nincs tovább.  Mindaz ami eddig volt, a tapasztalataink által átalakul egy új lehetőségé és ezzel valami új veszi kezdetét. Ez az Élet örökös körforgása, a változás. Mindehhez ma a Vörös Égenjáró társul, mely kíváncsiságával elősegíti ezt az átállást. Előfordulhat némi melankólia, visszavonulásra való igény. Adjuk meg magunknak amit kívánunk, de ügyeljünk rá, hogy tartalmasan teljék visszavonulásunk. Ne önsajnálatra használjuk, hanem fejlődésre, felkészülésre. Tartsuk meg az egyensúlyt, minden szinten!  A Sárkány hullámvarázsban megjelenő Égenjáró, ma meghozza a szükséges bátorságot és kíváncsiságot ahhoz, hogy az eddigi tapasztalatainkkal felvértezve, végre megbékéljünk, és hátra hagyjuk a múltat. Engedjük át magunkon az elmúlt napok eseményeit és figyeljük meg, az utunkba kerülő jelzéseket. Most hogy megtanultuk Önnön igényeinket kifejezni, a holnap kezdetét vevő Varázsló hullámban megtanuljuk mindezt összehangolni az Isteni akarattal, hogy a nagyobb Minta szolgálatába állítva igényeinket hatékonyabban fejlődhessünk tovább. A  mai napon szenteljünk magunkra időt és tekintsünk végig az elmúlt napok, eseményein, lássuk meg a „miérteket” és raktározzuk el a „hogyanokat”, hogy legközelebb már tudjuk, mit, hogyan kell/nem kell cselekedjünk ahhoz, hogy a végeredmény más legyen.  Egy hullám utolsó napja mindig magában tartogatja a „szimbolikus halált”, amikor mindazt, amit eddig átéltünk, magunk mögött kell hagyni. Szabadon kell engedni a beragadt érzelmeket, a gondolatokat, a szokásokat, hogy újakat írhassunk helyettük az új hullám során.

Hamarosan Új évet kezdünk, melyre már készül az Év Támogató karkötője!
Előjegyzés: majaharmonia@gmail.com Email címen.
20220526_213643
A karkötő ára: 4500 FT (+ 600 Ft postaköltség)

Mantra:
Kitartok, hogy felderítsek
Túlhaladva az éberséget
Lepecsételem a tér kimenetét
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra:
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.”

Megerősítés: „A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.”

KIN 012* Sárga Kristályos Ember* 05.30

b43c654a12531db6d49fb3df03e23764--prophetic-art-jewish-artA mai nappal beléptünk a 12. Maja Holdhónapunkba, mely az Együttműködés Kristályos Nyúl hónapja (05.30-06.26). A hónap kérdése =az év témáját tekintve: Hogyan tudom a „Minden, ami van”-nak szentelni magam?
Minden hónap első napja, igen meghatározó, ezért is lesz érdekes és tanulságos ez a 28 nap, hisz Kristályos tónusú mind az első nap, mind a hónap energiája. ezt figyelembe véve, a következő időszak igen tanulságos lesz, felismeréseket és az ezzel járó lehetőségeket hozza el az életünkbe. A Tzolkin első hullámvarázsa mindig meghatározó, ilyenkor teremtjük meg azokat az esszenciális alapokat, melyből kiindulhatunk. A Sárkány hullám a bizalom és a biztonság megtapasztalását, újra teremtését, megerősítését (ki hol tart) hozta el. A Kristályos tónusú napon felismerhetjük az elmúlt napok tanulságát, hol korlátoztuk esetlegesen be magunkat, hol vagyunk most ebben a kérdéskörben.

Az Ember a szabad akaratot képviseli. Csakis rajtunk áll, hogy mit látunk meg Önmagunkban, környezetünkben és az elmúlt 12 nap eseményében. Az értékeket, az ajándékokat látjuk e, vagy inkább a hiányosságokra, a kudarcélményekre fókuszálunk? Meg kell tanulnunk, hogy életünkre és a benne váró csodás lehetőségekre pozitív várakozással tekintsünk, hisz nem mindegy mit teremtünk! Ezen felbuzdulva ma érdemes feltenni magunknak a kérdést, hogy mi az, ami által Mi, valóban töltekezhetünk? Mi az üzemanyagunk, amivel jobban teljesíthetünk? Fordítsunk ma nagyobb hangsúlyt Önmagunkra és igényeinkre, hogy ez által újabb lendületet kaphassunk. Ma kényeztessük magunkat picit jobban, érvényesítsük saját igényeinket, kérdezzük meg magunktól mi az amire ma igazán vágyunk és adjuk meg magunknak.

Ha tehetjük kezdjük a napot egy rövid meditációval, nyissuk meg szívünket, elvárások és hiányok nélkül, hogy beléphessen életünkbe a Szellem. Emlékezzünk a gondolatok Teremtő erejére és ne a hiányra fókuszáljunk. Lássuk meg a körülöttünk lévő mindennapos „Csodákat”.

Hamarosan Új évet kezdünk, melyre már készül az Év Támogató karkötője!
20220526_213643
Előjegyzés: majaharmonia@gmail.com Email címen.
A karkötő ára: 4500 FT (+ 600 Ft postaköltség)

Mantra:
Szentelek, hogy befolyásoljak,
Egyetemessé téve a bölcsességet.
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását,
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem a virágzás ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást/bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe

Meditáció:
„Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”

Megerősítés:
„Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”

KIN 011* Kék Spektrális Majom* 05.29

inner-child-xA mai napon a Spektrális Majom minőségével elkezdünk távolodni a Sárkány Hullámvarázs témáitól. A Kék Majom napok átélésének a legjobb taktikája az, ha a napunkat rugalmasan és humorral kezeljük. Engedjünk az események áradásának és semmiképpen ne tervezzünk ezen napokra semmi komolyat, merevet. Ő a Maja rendszer udvari bolondja, de mint ilyen, ő is nagy tudással rendelkezik. Ha kell, módszeresen a feje tetejére állítja a világunkat, csak azért, hogy egy másfajta nézőpontot is elénk tárjuk, melyen elindulhatunk.

A mai napnak belső gyermekünkkel kézen fogva induljunk neki. Legyünk spontán, rugalmas, játékos. Komoly „felnőttes viselkedéssel” csak azt érjük el, hogy még jobban összezavarodunk, vagy szimplán összekavarjuk az eddigi munkánkat. Készüljünk fel és a ma elénk kerülő eseményeket, konfliktusokat, vegyük körül humorral, spontenaitással és bizalommal, hogy felfedhesse a mögöttes nézőpontokat. Tanuljunk meg nevetni önmagunkon és hibáinkon, hogy tanulhassunk belőlük. Engedjük el az önostorozást, az öniróniát, ne a duzzogó kamaszkor használjuk fel, hanem az ártatlan nyíltszívű kisgyermek kort, amikor még tudtuk és láttuk a valódi eseményeket, és nem a belénk nevelt szisztémák szerint reagáltunk dolgokra. Amikor még ismertük az Ősbizalom érzését és tetteinket nem járta még át a félelem és az aggódás, így bátran száguldottunk a szüleink – és mai énünk – legnagyobb rémületére lefelé a lejtőn, vagy más veszélyforrások felé.

A Majom legfőbb tanítása, hogy az élet rövid ahhoz, hogy túl komolyan vegyük! Tanuljuk meg humorral elütni a konfliktusainkat, nevetéssel áthidalni a nehézségeket. Ne feledjük, hogy a nevetés a létező legjobb orvosság! Nem az határoz meg bennünket, hogy mi történik, hanem az, hogy Mi hogyan reagálunk rá! Ha tehetjük, ha találkozzunk barátainkkal, kapcsolódjunk, játszunk, nevessünk! Élvezzük az életet!

Hamarosan Új évet kezdünk, melyre már készül az Év Támogató karkötője!
Előjegyzés: majaharmonia@gmail.com Email címen.
A karkötő ára: 4500 FT (+ 600 Ft postaköltség)

20220526_213643

Mantra:
Feloldok a játék érdekében
Szabaddá téve a káprázatot
Lepecsételem a mágia feldolgozását
A felszabadítás spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.

Megerősítés:
Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.