Még 2 nap van hátra a Vörös Föld Hullámunkból, érdemes kihasználni stabilitását, hogy érzelmileg megerősödve léphessünk át, a Fehér Kutya érzelmekben gazdag hullámába. Spektrális Kéz ma dolgaink lezárására, feladataink optimalizálására szólít fel.
A Kék Kéz megerősítései „Beteljesítem. Véghez viszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.” Ma ez a feladatunk. A mai egy igen aktív napnak ígérkezik, és ha nem szeretnénk hebehurgya módon, kapkodva egyhelyben topogni, jobban tesszük, ha a reggelünket egy összesítéssel kezdjük. Vegyük számba teendőinket, állítsunk fel prioritási sorrendet és lépésről lépésre, egyszerre csak eggyel foglalkozva vigyük végig őket. Használjuk ki a Föld Hullámvarázs összpontosító erejét ahhoz, hogy nyugodtan, higgadt fejjel mérlegeljünk. A se baj, ha már nem aktuális feladatainak egyszerűen elengedjük. A lényeg a fokozatosság és következetesség. Fejezzük be a halogatást és vigyük véghez mindazt, amit elterveztünk. Azzal, hogy sok befejezetlen dologgal kell most szembe néznünk, rádöbbenhetünk, hogy életünk mely területén kell esetleg megtanulnunk „nemet” mondanunk és elengednünk. Engedjük el mindazt az Életünkből, mely az elmúlt napokban kétségként merült fel, vagy immár érvényét vesztett lett és nem szolgálja fejlődésünket. Egyszerre csak egy dologgal foglalkozzunk, hagyjuk, hogy ezek szépen kiteljesedjenek. Tudatosan készítsük elő a helyet a Változásnak. Legyünk elkötelezettek célunk érdekében, és nyitottak a beteljesülésre.
Észre sem vesszük, de feladatink közben belép a mágikus Kéz gyógyító ereje, gyógyírt nyújtva az elmúlt időszak sebeire. Legyünk elkötelezettek célunk érdekében, és nyitottak a beteljesülésre. Használjuk fel a Kéz, alkotó energiáit, hogy újra mozgásba lendüljenek energiáink és ezeket a tanításokat átemeljük Új énünkbe. Nap végén pedig alkossunk valami szépet, ami jó érzéssel tölthet el bennünket, ami összefoglalja az elmúlt napok tanulságait. Ez lehet egy rajz, Mandala, de akár gyurmából vagy agyagból készült kis szobor is.
Mantra:
Feloldok a tudás érdekében
Szabaddá téve a gyógyítást
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
A felszabadítás spektrális tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon
- Tónus:
Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.
Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.
Megerősítés:
Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.