A mai napunkat, a Vörös Szoláris Égenjáró, cselekvéssel átitatott kíváncsisága hatja át. Benne van a cselekvési vágy, ugyanakkor a határaink is erőteljesen feszegetve lesznek. Emiatt a kettősség miatt kissé elbizonytalanodhatunk, hisz mennénk is, maradnánk is állapot jön létre. Ezen az állapoton a mai nap vezető minősége a Vörös Hold tud segíteni. Rá hagyatkozva letisztíthatjuk elménket a külső zajoktól, hogy elcsendesedve figyelhessünk a zsigerből érkező megérzéseinkre. (Végtére is Kígyó Hullámvarázs van)
A Szoláris tónus mindig felerősíti a szándékot, megadva azt utolsó lökést mely elvezet bennünket célunkig. A mai nap arra kér, hogy hagyjuk hátra mindazokat a régi mintákat, működési metódusokat, melyeket eddig használtunk, hogy helyét valami új vehesse át. A Kígyó kreatív és ösztönös hullámvarázsában, mindezek csak eddig működhettek. Ez a nap a befelé való növekedésről szól. Tartsunk egy rövid önvizsgálatot, hogy életünk mely területén működünk még mindig csak félgőzzel, hol vannak még elakadásaink, blokkjaink. Az Égenjáró segít felismernünk ellenállásunk utolsó mentsvárait, kifogásait. Emiatt előfordulhat, hogy kissé feszültebbek, ingerültebbek leszünk ma. Itt lép be segítségként, a nap vezető energiája, a Vörös Hold, mely segít meghúzzuk érzelmi határainkat, hogy ne bonyolódjunk bele a felesleges lelki zsarolásokba, játszmákba. Lássuk meg és ismerjük fel, miért ragaszkodunk továbbra is a régi berögzült mintáinkhoz, hiedelmeinkhez. Engedjük, hogy a Hold elmossa belső félelmeinket, aggályainkat, így hozva el számunkra az érzelmi megtisztulást. Érezzük, és élvezzük, ahogy ezek a gátak átszakadnak és életenergiánk újra áramlásba kezd! Tudatosítsuk, hogy az élet végtelen körforgásában semmi sem állandó, minden változik, átalakul. Éppen ezért haladnunk kell fejlődésünk útján. Gyűjtsük össze bátorságunkat és hagyjuk hátra minden ragaszkodást, berögzült gondolati sémát. Teremtsünk egyensúlyt a visszavonult remeteség és a külvilágban való tapasztalás között. Adjunk magunknak időt arra, hogy visszavonultan elmélkedjünk, meditáljunk, hogy később, innen feltöltődve, léphessünk ki bátran az ismeretlenbe. A mai nap arra biztat, hogy hagyatkozzunk ösztönös megérzéseinkre és ne féljünk feszegetni határainkat, mert ebben rejlik a kulcs céljainkhoz.
Mantra:
Pulzálok, hogy felderítsek,
Megvalósítva az éberséget.
Lepecsételem a tér kimenetét
A szándék szoláris tónusával,
Engem az univerzális víz ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál vagyok… Lépj be.
- Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.
Mudra:
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
„Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.”
Megerősítés:
„A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.”
Évünk második, kihívásokkal teli hónapjának, valamint a Kígyó GAP napokkal teli hullámvarázsának is a felénél járunk. Jól jön ma a Kék Majom játékos energiája ezért most kiemelten fontos a humor, a nyitottság, és a spontaneitás! Ahogy a Kék Majomnál már megszokhattuk, nem tűri jól a merev nézeteket és szabályokat. A legjobb, ha mára nem tervezünk semmi komolyat. Az esetleg problémás helyzetekben, hívjuk elő ártatlan, belső gyermeki énünket és játékosan gyűrjük le az elénk kerülő akadályokkal.
Az első (10 napos) GAP nap sorozatunk félénél tartunk, az energiák körülöttünk kezdenek besűrűsödni, így előfordulhat kisebb nagyobb szédelgés, vérnyomás ingadozás. Próbáljunk sok vizet inni és lélegezzünk bele a kiváltó szituációkba. Mint korábban is írtam, most a Testtudatosság van porondon, így figyeljünk az üzeneteire és dolgozzunk az adott témákon, hogy felszabadíthassuk elakadásainkat.
A Felhangos Hold ma a GAP napok erejével segít letisztázni és összpontosítani az eddigi ismereteinket, hogy meghatározhassuk a haladásunk irányát. Mindemellett a Felhangos tónus (5-ös) a Lélekszám megtestesítője, így ma fontos, hogy ráleljünk belső erőforrásunkra és feltöltsük energia készleteinket.
A Csillag a maga finom rezgésével, ma Harmóniát, békét és egy kis megnyugvást hoz, ezzel megteremtve egy stabil és biztonságos alapot, melyre építhetünk. Töltekezzünk fel energiáiból és tudjuk, hogy ide ebbe az állapotba, bármikor visszatérhetünk. Engedjük, hogy egységbe rendeződjenek az elmúlt napok során feltorlódott gondolataink és érzelmeink. A Csillag segítségével ezt most könnyen és higgadtan átláthatjuk, hogy meghatározzuk a következő lépéseket.
A GAP napok ereje ma a Kék Kéz minőségét erősíti fel. A Kígyó hullámvarázsban megjelenő Kéz, ma elhozza az oly régóta várt érzelmi gyógyulást azáltal, hogy segít felismerni és lezárni mindazt a gondolati mintát, téveszmét, ami eddig energiát rabolt el tőlünk. A Kéz a lezárások, a befejezések, ugyanakkor a cselekvés és újra-alkotás minőségét is képviseli. Egy igen aktív nap elébe nézünk, mely nem csak rávilágít elakadásainkra és felfedi ha túl-vállaltuk volna magunkat, de ezek befejezésével és lezárásaival, ki is vezet bennünket ezekből a „ragacsos” szituációkból.
A Fehér Lunáris Világáthidalóval ma kezdetét veszi a Tzolkin legintenzívebb időszaka. Mint korábban is írtam, 10 napig egymást követik a GAP napok tiszta energiái, majd 5 napos pihenő után végig vesszük a 20 szoláris jegy tiszta semmihez sem fogható energiáit. Ezután mintegy levezető, 5 nap pihenés után megint 10 napos GAP nap időszak következik. Ezt az 50 napot nem kihasználni önnön fejlődésünkre, már-már vétek! Tarts velem és éljük át együtt!